3; ebédlős sztori
Már vagy húsz perce biztos itt állunk a sorban. Nem hiszem el mi van elfogyott az ebéd? Éhen halok! De szerintem Jodie és Calum is. Öt perc után végre a pultot újra feltöltötték a konyhás nénik így végre tudtunk pakolni a tálcánkra.
- Ülhetek veletek?- kérdezte Calum a hátunk mögött. Csak bólintottunk és sétáltunk tovább előre. Hátul Jodieval kinéztünk pont egy üres asztalt, így oda indultunk. Ám amikor elmentünk a kosárcsapat asztala mellett feltűnt, hogy Luke nem volt ott.
Ahogy előre néztem nekimentem egy fiúnak, vagyis inkább ő jött nekem. Ahogy megláttam a fiút tudtam, hogy direkt tette. Luke volt az. Tudom, hogy direkt csinálta amiért leégettem. Az egész ebédem a nyakamra borult. Nesze neked fehér trikó!
- Oh, Lucy sajnálom. Milyen kár, hogy pont beléd mentem.- mosolygott rám Luke. Akkorát behúznék neki, de Calum lefogja a kezem. Megtenném.
- Luke ezt... Tudom, hogy direkt csináltad! Hogy lehetsz ekkora paraszt!?- ordítok rá.
Kiakadtam. Amit én tettem azt megérdemelte. Nem bírok higgadtan beszélni. Ez ma már a második csapás amit tett velem. Leégetett másodjára a suli előtt. Mindenki minket néz. Eszembe jutottak, azok a mondatok amiket Jodie mondott nekem. Csak akkor számítok, hogyha már le feküdtem egy kosarassal. De ezt elszalasztottam. Luke mostantól úgy fog velem viselkedni, mint egy kutyával. Tudom. Vagy mégsem? Talán, ha benyalom magam neki akkor ráhagyja. De nem biztos. Lehet akkor azt fogja hinni, hogy a csicskása vagyok. Már pedig nem leszek, az biztos. És ha megpróbálnám? Nem akarok lefeküdni vele. Nem, nem! Gondolkozz, Lucy nem vagy észnél!
Le kell feküdnöd vele muszáj.
Nem, nem szabad. Gondolj a jövődre.
Azt akarod hogy lenézzenek?
Feküdj le vele. Ne félj már ettől ez semmiség.
Gondolkodom. Hallom ahogy Jodie próbálja leoltani Lukeot, de nem foglalkozom vele. Lekellene feküdnöm vele? Nem, nem szabad. Még csak 16 vagyok. Várjunk csak nem azt mondják, hogy a kor nem számít? Jó tudom nem ilyen esetben. Muszáj megtennem. A jövőm érdekében.
Megteszem. Be kell nyalnom neki, hogy többé ne basztasson.
- Jodie hagyd rá. Nem érdekes, majd kimosom. Ne haragudj Luke, hogy így leordítottalak csak tudod hamar felkapom a vizet néha.- mindenki hülyén nézett rám. Na jó igazából csak Jodie és Cal. A többiek már rég ették a moslékukat.- Szóval még egyszer ne haragudj, hogy leordítottalak.- kacsintottam rá, majd elsétáltam mellette. Luke furán nézett rám. Úgy látszik megleptem. Lassan leültem a kijelölt asztalunkhoz, majd egy szalvétával próbáltam letörölni az ebédemet.
- Te normális vagy, Lucy?- támadott meg Jodie.
- Most mi bajod van már megint?
- Szándékosan csinálta. Kiakartalak védeni és még te kérsz bocsánatot tőle.- haha, vicces nem de?
- Nyugi már. Semmi baj. Amúgy miért nem jön ki ez a szar a felsőmből?- akadok ki. Egyre jobban kajás lesz komolyan.
- Nekem, van egy plusz felsőm kell?- ajánlotta fel, Jodie. Bólintottam mire felállt és elindult az emeletre a pólóért.
- Talán vízzel kijönne.- javasolta Cal, miután gyorsan bekapta a hamburgerét.
- Jó ötlet. Jössz?- kérdezem tőle, majd felállok az asztalunkról.
- Hova?- érthetetlenül nézett rám.
- Vécére. Gondolom nem akarsz itt egyedül maradni.- mosolyogtam rá. Megrázta a fejét, majd felkelt a helyéről és elindultunk a lány vécébe.
Beléptünk. Egy lélek sincs. Nagy mázli.
- Először jársz itt?- kérdezem tőle, mire végre valahára mosoly kúszik arcára.
