3.6; keresem őt
C A L U M;
Újra elolvasom a reggeli újságot. Aztán megreggelizek, és megint. Semmi hír. Nem írtak egyetlen betörésről sem, és egyetlen gyilkosságról sem. Bekell vallanom, hogy Luke most az egyszer okos volt. Sosem hittem, hogy tényleg komolyan gondolja, amit mondott. Tényleg magának akarta Lucyt. Mindig erre vágyott.
- Semmi hír?- Sarah lépett be a konyhába, egy napja nem szólsz hozzám. Egyikőjük se.
- Semmi.- motyogtam.- Elmegyek valahova,- álltam fel a székből.- este jövök.
- Hova mész?- érdeklődött.
- Az legyen mindegy.
- Apa... Tudod, megbeszéltük Nashel, hogy segíteni fogunk neked. Mindenben. Mi is szeretnénk visszakapni anyut nem csak te.- lehet igaza volt, de ez akkor is az én ügyem, nem az övéjük. Még annyira gyerekek ehez...
- Ha segíteni akartok kutassátok át anyátok cuccait.- morogtam.
- És mit találnánk? Semmit. Kérlek hadd menjünk veled!
- Szó sem lehet róla.- válaszoltam egyszerűen, és felvettem a kabátom.
- De igen.- hallottam meg Nash hangját. A húga mellett állt, annyira egyformák voltak. És még gyerekek.
- Nem!- morogtam újra.
- Apa, kérlek! Most az egyszer! Ígérjük nem megyünk veled többet. Csak most az egyszer, kérlek!- nem fognak békén hagyni. Túlságosan is ismerem őket.
- Na jó. Beszállás a kocsiba.- az a mosoly, amit láttam az arcukon. Mintha újra reményt láttam volna bennük...
Az út nem volt annyira hosszú. Út közben senki nem szólalt meg, a kocsiban pedig kínos volt a csend. Amikor elindítottam volna a rádiót Sarah azt mondta ne kapcsoljam be, mert csendre van szüksége.
Amint kiszálltunk a kocsiból, Nash furán nézte a házat, ami előtt megálltunk, Sarah pedig búsan bámulta.
- Hol vagyunk?- tette fel a kérdést Nash.
- Luke házánál.- motyogta Sarah.- Apa honnan tudtad, hogy itt lakik?
- Michael bácsi elmondta nekem.- és ez így volt. Ha megakarom találni Lucyt, ez az egyetlen hely, ahol tudok utána kutatni.
- Hogy fogunk bejutni?- tette fel az újabb kérdést Nash.
- Sarah biztos tudja.- pillantottam a lányomra. Most, hogy belegondolok jó döntés volt elhoznom őket...
- A hátsó ajtó nyitva van.- felelte.- Régen én is azon mentem be.
Bólintottam, mire elindultunk. A kert annyira koszos volt, és ápolatlan. Nem is csodálkozok, hisz ez vallt Lukera. Ahogy bejutottunk a házba, az előszobába találtam magam. Belül minden tiszta volt, mintha csak takarító járna ide... pedig nem bánnám, ha lenne egy kertész is.
- Most merre?- hangzott a kérdés Sarahtól.
- Nos, én felmegyek, ti meg lent fogtok körülnézni. Csak óvatosan!
Bólintottak, én pedig lassan felmentem. A lépcső minden egyes lépésemre nyöszörgött, ami nagyon idegesítő volt.
Ahogy felértem a szobába, rögtön tudtam, hogy Luke minden idejét itt tölthette. Az ágy nem volt bevetve, egy pisztoly volt az éjjeli asztalán. Mindenhol használt óvszerek voltak, olyan volt, mintha egy kamaszfiú szobályában lennék. Ruhák mindenhol, használt alsók a földön. Soha nem mondtam volna Lukera, hogy ennyire kupis... De amikor felnéztem a falra, arra ami az ágyával volt szembe, ledermedtem.
Mindenhol a mi képeink voltak. Ahol Lucyval csókolózunk. Ahol Lucyval a könyvtárban vagyunk. Ahol Lucyval nevetve eszünk. Ahol Lucyval fogjuk Nasht. És ahogy együtt ülünk a kertbe, labdázunk a gyerekekkel. Számtalan kép volt még. Minden egyes képen Lucy be volt karikáva, én pedig ki voltam húzva egy x- szel. Az egész életünket végignézte.
Luke teljesen megszállott volt.
