2.6; otthon //1
Miután beálltam a kocsival a garázsba, egyedül találtam Calumot a házba, a srácok felől kezdtem érdeklődni, de nem válaszolt.
- Calum, figyelsz te rám?
- Mi?- nézett fel rám.- Hát te mikor jöttél?
- Nem rég.- feleltem unottan.- Mit csinálsz a telefonodon, hogy annyira nem figyelsz rám?
- Semmi érdekeset.- túl gyorsan jött ez a válasz.
- Oké.- odamentem hozzá, majd a telefonját kivettem a kezéből. Sarah Facebookjába volt benne, gondolhattam volna.- Lekellene szállnod erről. A végén még rájön.
- Nem hiszem.- mondta.- Egy csomó fiúval írogat. Kezdek aggódni...
- Calum, most ment gimibe és csak barátokat akar szerezni... Megérthetnéd. És Nash ott van vele.
- Jó, jó oké! De akkor sem tetszik valami nekem...
- Ezt hogy érted?
- Nem érdekes...- lerakta a telefonját, majd felállt, s megcsókolt. Annyira hiányzott már.- Hogy van az én feleségem?
- Fáradt.- feleltem.
- Olyan nincs.- újra megcsókolt, azt vettem észre, hogy felrakott a pultra.
Tovább csókoltam, ő pedig combjaimat kezdte el simogatni, a következő pillanatban levette rólam a pólómat. Nyakamat kezdte el beinteni finom, puha csókokkal. Még mindig olyan jól csinálja. Tudja, hogy imádom.
Óvatosan hajába túrtam, erősen szívni kezdte nyakam érzékeny pontját.
- Szeretnéd?- összekulcsolta a kezünket, hirtelen kirázott a hideg, ahogy a fülembe suttogott. Aprót bólintottam, mire felvett. A szobánkig való út mintha egy óráig tartott volna, Calum rettenetesen ügyetlenül tudott felmenni a lépcsőn, majdnem ledobott.
Az ágyra tett, hagytam, hogy levetkőztessen, majd ugyanezt tettem vele. Sokkal izmosabb lett, mint volt. Már nem voltak annyira vékony karjai, egészen nagy volt. Melleimtől nőiességemig intette be testemet újabb finom csókokkal, ezzel csak azt tudta elérni, hogy mégjobban kívánom őt.
Észre se tudtam venni, hogy abbahagyta, abban a pillanatban fölém tornyosúlt, belém tolta férfiasságát. Felnyögtem fájdalmamba, nem tudtam megszokni. Hány hete nem voltunk együtt? Talán kettő, vagy lehet három. Tudtam, hogy Calum alig bír magával. Láttam, hogy nem sok kell, elveszíti az önuralmát.
Keztedben aprókat lökött, nyaka köré fontam a karjaim, s suttogtam neki, hogy mehet. Abban a percben gyorsított. Már nem azok a kisfiús lökések voltak. Erőteljesebb, és sokkal határozottabb volt. Nyögéseimet próbáltam elfolytani, ebben ő is segített. Alig hagyott levegőhöz jutni, ajkai úgy tapadtak az enyémre. Homlokán kezdtek látszódni az izzadságcseppek, hajába túrtam, s próbáltam minden pillanatot kiélvezni.
Szinte egyszerre élveztünk el, lihegve feküdt mellém Cal, akin már nem egy- két verejték volt. Egyikünk sem szólalt meg, próbáltuk légzésünket normalizálni, s ekkor meghallottam a bejárati ajtó nyikorgását.
- Gyerünk pakold össze a cuccaid, most!- egy mély hangú ember volt az. Rettenetesen ismerős volt.
- R- rendben.- Sarah zokogását hallottam meg, azonnal felültem.
- Gyerünk már szedd a lábad kicsi lány!- felismertem a hangot. Luke volt az. Sarahval.
Calumra néztem, aki már öltözött is. Ugyanezt tettem. Csak azon gondolkoztam, amit Luke mondott ma.
" Az egész családodon megfogom bosszúlni... "
