Smaragd Adventi Kalendárium

Kovács Gábor: Egy démonvadász Karácsonya

FIGYELMEZTETÉS: Véres és erőszakos jelenetek is találhatóak a novellában. Ennek tudatában olvass tovább.

A karácsonyi vásár fényei által alulról megvilágított éjszakai égbolton sűrű sorokban sodródtak a hópelyhek. A közeli fenyőerdő és a standok felől jövő utánozhatatlan illat egybevegyült, az emberek mosolyogtak, beszélgettek és a gyerekek a bódék mögött néhol hógolyóztak. Csak egy embert nem varázsolt el a vásári forgatag sokszínűsége. Rövid barna haját fehérre festette a hó, melyből a szikár, vékony testét fedő kabátjára is jutott bőséggel. A közeli házakat szemlélte, keresett valakit.

S lám csak a szél egyszerre mintha megbolondult volna, cikcakkban kavarta fel a havat egy kivilágítatlan, elhagyatottnak tűnő, régi ház előtt. A férfi a ház felé fordította tekintetét, majd pár pillanat múlva határozott léptekkel elindult a ház felé. Lenyomta a kilincset, kinyitotta az ajtót, majd óvatosan benézett s vigyázva belesett mögé. Mivel ott nem talált senkit, lassan behajtotta maga mögött, félúton megállította, és a szükségesnél jóval nagyobb erővel bevágta, hogy a benn lévők biztosan tudják, megérkezett. A csapódás zaját tízszeresére erősítette fel a némaság és az üresség. A férfi a ház belseje felé fordult, és komótosan elkezdte lehúzni bélelt bőrkesztyűjét, majd a bal zsebébe tette.

– Tudom, hogy itt vagy – szólt bele jó hangosan a sötétségbe.

Majd letörölte a melegben megolvadt, hóból lett vizet sebhelyéről, mely baloldalt a homloka felső részétől, szemén át tartott az arca közepéig. A forradás régi volt, és bár a hús begyógyult, de lelkének sebei örökké kísérik majd.

Az emelet sötétjében kinyílt egy ajtó, melyen keresztül lángok táncoló fénye próbálta tovaűzni a sötétséget. A férfi tekintete körbe járt, majd csakhamar megtalálta a lépcsőt. Óvatosan, ám mégis magabiztos léptekkel indult a feljárat irányába. A fokoktól minden egyes mozdulatára nyikorgás volt a felelet. A szobába lépve két személyt pillantott meg a hatalmas kandalló tüzénél, akkora máglyát raktak, hogy akár egy ember is elégne rajta. Azt gyanította, hogy ezt is tervezték. A férfi finoman becsukta az ajtót maga mögött. A kandallónál lévők egyike a jövevény felé fordult, első látásra bárki embernek vélné, sőt talán a második pillantásra is. Ám nem ember volt, hanem said, emberből lett szolga, akinek a démon az ura. A mellette álló, fekete kámzsás lepelbe burkolózó alak a tüzet nézte, majd az ajtócsapódás után így szólt:

– Vadász, üdvözöllek. – Mély, érces hangja nem sok jót sejtetett.

– Üdv néked, démon.

Pár pillanatnyi csend után a kámzsás alak így szólt a mellette állónak:

– Ejnye, ejnye, hát hol marad a jó modor? Köszöntsd szépen a vendégünket.

– Vadász – mondta egy biccentés kíséretében.

– Said – szólt a vadász majd biccentett.

Hosszú másodpercek teltek el némaságban. A kandallónál álldogáló démoni alak a tűz felé nyújtotta hatalmas kezeit, hadd melegedjenek. Pár pillanattal később lassan megfordult, és levette fejéről a kámzsát. Szürkészöld bőre, kérges volt, akár egy fa törzse. Mélyen ülő fekete szemenél, éles fogainál már csak két, hegyes, füle mellé ívesen nőtt csont szarva volt a elborzasztóbb. Egy mozdulattal levetette és a háta mögé dobta köpönyegét. Mellvértet, alatta comb középig érő, piros szegélyű fekete tógát viselt, oldalán kard lógott, lába patában végződött, tehát ő is harcra készült.

– Hány éve is volt? – A démon a falakra meredve a múltba nézett, merengett. – Kettő, három?

– A démonvadászok nevében letartóztatom – felelte szárazon a vadász – Ön legalább kétszáz törvényt szegett meg.