Smaragd Adventi Kalendárium

Andy T. Miller: Egy perc csendért

Zsuzska a hosszú függöny mögé elbújva leste a kinti világot. Éjszaka volt, a hold fénye szikrázott a lassan szállingózó hópelyheken. Elbűvölte a csillámló csoda. Az esti mese még ott élt benne, hatalmas képzelete a hópelyheket gyémántporrá varázsolta, a ház előtti kicsiny kertet bevilágító, hirtelen felgyulladó narancs színű lámpa pedig a tűzokádó sárkány mindent felperzselő lángcsóvájává vált. A lassan begördülő autóban csak sejtette apját, de ujjongó lelkesedés öntötte el hevesen dobogó szívét. Apja hős lovagnak tetszett a szemében, aki egyenesen a sárkány hatalmasra tátott, sötét szájába lovagol ezüstpáncélos paripáján. A kapu becsukódott, kialudt a tüzet idéző lámpa, és a kocsi is lehunyta hidegen világító szemeit. Reszketegen felvillant néhányszor a garázs plafonjáról lógó csupasz villanykörte, majd égve maradva sápadt fénykörébe vonta a férfit, aki a kocsiból kiszállva a csomagtartóhoz lépett. Egy jó nagy dobozt emelt ki belőle, alig tudta megtartani, amíg lezárt mindent.

Zsuzska legszívesebben rohant volna elé, hogy apja felkapja és szédítő forgásban ölelje magához, de büntetésben volt. Neki már rég aludnia kéne, nem is szabadott volna látnia, amikor megérkezik. Összeszorult a torka. Szomorúan, duzzogva bújt vissza a paplan alá, és kihűlt talpacskáit gondosan bebugyolálta a régi plédjébe.

Este hisztizett, mert fenn akart maradni amíg hazaér az apukája. Édesanyja nem szerette ha hisztizett, de ő mégis megpróbálta. Anya kiabált vele, mint mindig, és bezavarta a szobájába. Azt mondta, nem fog kapni ajándékot, és a Jézuska vissza fogja vinni a karácsonyfát is.

Nyugtalan lett, újra kibújt az ágyból. A folyosón a szomszédos ajtóhoz osont, benyitott a régi szobájába. Az ismerős illat megnyugtatta zaklatott lelkét, mégis lebiggyedt a szája. Sós könnycseppek gördültek le arcán. A rácsos kiságyhoz lopakodott, kezecskéjével megérintette húga aprócska ujjait.

– Babuka, most nagyon haragszol rám? – súgta halkan. – A Jézuska vissza fogja vinni miattam a karácsonyfát, pedig olyan nagyon szép, és te még nem is láttad. Képzeld, egy angyalka van a tetején, és sok-sok-sok kis lámpa! Piros, meg sárga, és kék is, és villognak, és nem szabad hozzányúlni semmihez, csak nézni szabad. A szemeddel. Meg van rajta dió, nagyon fényes, és nem lehet megenni, meg fenyődobozok, és kicsi madarak is, és szaloncukor, meg hosszú-hosszú-hosszú nyaklánc körben, szebb, mint anyué, és sokkal hosszabb és fényesebb... Ne haragudj, hogy rossz voltam, Babuka! Én nem akartam, csak annyira hiányzik apu... Már három egész napja nem volt itthon! – mondta egyre sírósabb hangon. Elmaszatolta arcán a könnyeket, és felemelt ujjaival is mutatta a rettenetesen sok napot, amíg nem láthatta az apját. – Anya azt mondta, nagyon rossz vagyok, és talán apa így haza sem jön majd. De én láttam ám, hogy hazajött! Biztosan ő is haragudni fog rám, mert miattam a Jézuska visszaviszi a karácsonyfát, és ha ilyen rossz vagyok, majd te is elmész, mert nem akarsz a testvérem lenni. De te jó Babuka vagy, a te ajándékodat biztosan nem viszi vissza a Jézuska... de ha mégis, majd... Akkor majd odaadom az egyik babámat neked! A legszebbet, Ginit, jó? Csak ne haragudj rám, ne menj el tőlünk!

Folyamatosan beszélt, izgatottságtól egyre erősödő hangját csak kapkodó lélegzete törte meg. Nem vette észre az apját, aki az ajtóban állva, megrendülten hallgatta utolsó mondatait.

– Zsuzska, kicsi csillagom! – Könnyes szemmel tette meg a néhány lépést. Karjába kapta a megrettent gyereket. Szorosan ölelte, hirtelen azt sem tudta, hogyan nyugtassa meg.

– Apa... Rossz voltam...

A kislány édesapja nyaka köré fonta karjait és zokogásban tört ki.

A férfi úgy ringatta hüppögve síró lányát, mint kisbaba korában. Halálosan fáradt volt, hatalmas súllyal ültek lelkére az előző napok történései. Nehezen viselte a gyerek könnyeit.