Smaragd Adventi Kalendárium

Cserni András: Az Igazi Karácsony

A Koránjött Karácsony novemberben érkezik
virító pompával, fénytengerben úszva,
s csodálói megrohanják, mert figyelmét éhezik,
mint a jó portóit egy víg hedonista.
Dalra fakad, táncra perdül, kivilágít mindent
és ünnepet hirdet, mikor még híre sincs,
de megkopik, s addigra csak csépelt frázist jelent,
amikor ő kéne legyen a titkos kincs.
Keresem az ünnepet, de nincs nyoma
világunk vágtázó, sebes körhintáján.
Tobzódás, Külcsín, Magányos Lakoma
figyelik, hogy ég a Hangulat máglyán...

A Behabzsolt Karácsony döngő léptekkel jön,
nyájas és negédes, mint egy török basa,
s parancsot ad: Mindenki serényen főzzön, süssön!
Szégyen, ha nincs tele a vendégek hasa...
A kitűzött cél szép és nemes: roskadozó tálak,
ám zaklatott kapkodás lesz a hóhérja,
s végül sok étket fednek bús halotti fátylak,
abban viszi mindet patkányok kordélya.
Keresem az ünnepet, de nincs nyoma
világunk vágtázó, sebes körhintáján.
Tobzódás, Külcsín, Magányos Lakoma
figyelik, hogy ég a Hagyomány máglyán...

A Suhanó Karácsony sebesebb, mint a szélvész,
táltosparipája maga a vén Idő;
lépte förgeteget kavar, alakja belevész:
hol közeli, gigász; hol messzi, eltűnő.
Markában a Mindent nyújtja; felkínálja szépen
- tisztaság, dőzsölés, díszes fa, csomagok -,
de az ember keze kicsi, s így e vágyott éden
sietségben szerteszáll, mint pitypangmagok.
Keresem az ünnepet, de nincs nyoma
világunk vágtázó, sebes körhintáján.
Tobzódás, Külcsín, Magányos Lakoma
figyelik, hogy ég az Együttlét máglyán...

A Cicomás Karácsony díszeket ölt magára;
gömböktől, égőktől, csillagoktól ékes,
hódolói áhítattal járnak csodájára,
s magának egy szeletet belőle mind nyes.
Fényözön és színes függők, a fa üde, délceg
- alkotója büszkén elismerésre vár...
„Szép ez mind, de üres is" - így szólna a kis herceg. -
„E sok hívság a semmit takaró talár."
Keresem az ünnepet, de nincs nyoma
világunk vágtázó, sebes körhintáján.
Tobzódás, Külcsín, Magányos Lakoma
figyelik, hogy ég a Meghittség máglyán...

A Pénzenvett Karácsony dagadó puttonyt cipel,
benne rejti a világ vágyott portékáit;
bátorító mosollyal szól: Ami tetszik, vedd el!
s megmondja, cserébe fel hány bankót számít.
Értékük csupán ennyi: számok szabta rideg ár,
ez már önző verseny, a szándék kiveszett,
s ez minden embert véghetetlen évődésbe zár:
Ha nem vett semmi drágát, sose szeretett?
Keresem az ünnepet, de nincs nyoma
világunk vágtázó, sebes körhintáján.
Tobzódás, Külcsín, Magányos Lakoma
figyelik, hogy ég a Szeretet máglyán...

A Szívenszúrt Karácsony könnyes szemmel sír, remeg,
azok árulták el, akikért létezett:
minden ház egy kicsi kastély - fényűző műremek -,
de őt kizárták, mielőtt megérkezett.
Az emberek lecserélték, leltek nála szebbet,
mi hosszabb, finomabb, szebb, tarkább, gazdagabb;
elfelejtik, tőle kapták valaha az ünnepet:
hóhantján sincs jel, csak egy szakadt rongydarab.
Keresném az ünnepet, de hiába:
holtan fekszik egy fagyos árokszélen.
Szerény fejét mi tuszkoltuk igába,
s robotolt, míg bírta, minden télen...

De az Igazi Karácsonyt nem éri el a vég:
meghúzódik csendes, békés otthonokban,
hol az étel kevesebb, s csak szerény gyertyaláng ég,
hol van idő, hogy összegyűljenek sokan,
hol rövidebb az ünnep, de meghitt, hangulatos,
hol örülnek egymásnak az összegyűltek,
hol toronyóra lánccal nincs, bú ott mégse mardos,
mert szebb kincset lel a gyengéd, látó lélek.
Kerestem az ünnepet és megleltem
piciny házban, ahol velem vagy te is.
Őrizzük egymást, a Fényt és e versem,
hogy legyen Igaz Ünnep, ne csak Hamis...