Smaragd Adventi Kalendárium

Németh Balázs: Az üvegmanók karácsonya

Odakint már kezdett lehűlni az idő. Leveleiket lehullatott faágak járták egyre sűrűbben a mindennapi táncukat. Beköszöntött a zord időjárás. A napok többsége már úgy telt, hogy amikor kinyitották a hazatérő emberek a házuk ajtaját – ők nem voltak mások, mint a Thomson család –, alig várták, hogy a jó meleg kályha előtt egy csésze teát kortyolgatva átmelegedhessenek. Az üvegmanók is érezték ezt. Tudták, hamarosan eljön az ő idejük. Alig várták, hogy ismét Csingling ország lakói közé térhessenek arra a pár napra, amikor semmi más nem számít csak a szeretet.

A családnak három csemetéje volt, akik imádták a karácsonyt. Amikor eljött az idő, az üvegmanók kikerültek a fiók mélyéről – amiben átaludták az év többi részét –, hogy mosolyt varázsoljanak a gyerekek és a szüleik arcára. Tudták, eljött a nagy nap. Ahogy a szülők készülődtek, a díszítéshez, és szedegették elő a szekrény mélyéről az égőket, úgy keltek életre a manók is. Érezték magukban az erőt a pár napos élethez, amit a karácsony szeretete adott nekik. Egyre jobban pompázott a díszek árjában a fenyőfa, amikor az első üvegmanó felkerült a helyére, amit a kis James tehetett fel, ezzel is nagy örömet okozva a kisfiúnak majd így szólt:

– Nézd anya, hogy csillog a kis üvegdísz a fa fényjátékától! Csodaszép!

De az üvegdísz egyszer csak megmozdult, ahogy feltették a fára, és olyan hatást keltett mintha hinta-palintát játszana. S akkor utána következtek a többiek. Amikor mindegyik üvegmanó felkerült a fára, érezték a szeretet melegét a házban, amit minden évben annyira vártak, mert ettől nyílt ki előttük Csingling ország kapuja.

A család nem tudta, hogy ők élnek, megmaradt nekik ez a kis titkuk, hogy ők nem csak díszek arra a pár napra, hanem ékes bizonyítékai annak, hogy az üvegdíszeknek is lelke van, amik képesek szeretni a maguk módján.

Amikor a család elcsendesedett, és a házra ráborult az éj, a manók Csingling országba mentek, ahol az utak ki voltak világítva karácsonyfaégőkkel, és rénszarvasok álltak az út két oldalán, téli sapkát viseltek a fejükön, úgy várták az üvegmanók jöttét. Amikor megérkeztek, hangos patadobogással fejezték ki tiszteletüket, és a Csillagharang is megkondult, ahogy az üvegmanók megérkeztek. Csingling ország lakói is tudták, hogy az üvegmanók elhozták a belőlük áradó szeretetet, amit a karácsony váltott ki belőlük. Ezen az elvarázsolt helyen a rénszarvasok, mint az ünnep egyik jelképei, várták, hogy a díszekkel töltsék ezt a rövid időt, hisz ők is biztosak voltak benne, hogy ezen a három napon kicsit megváltozik a világ. Csingling ország felöltözik az ünnepi fényekbe, és a szeretet ünnepe körülölel minden élőlényt. A rénszarvascsorda, ahogy álltak és nézték az a kis manókat könnyekig hatódva ereszkedtek térdre, mintha a Mindenható jött volna le a Földre hozzájuk. S a vendégek üdvözölték őket.

Kedves Jelenlévők és Egybegyűltek!

Köszönjük, hogy évről évre, amikor meglátogatunk benneteket, és elhozzuk a szeretetet hozzátok, nagyobb odaadással és meghittséggel fogadtok minket. Éreztetitek velünk, hogy nem csak ennek a csodálatos ünnepnek az ékei vagyunk, hanem igaz, ragyogó üvegszívű kristályok, akik nektek köszönhetően, és a Szeretet ünnepének jóvoltából életre kelhetünk. Még, ha csak pár napról is van szó, amíg itt lehetünk, ez nekünk nagyon sokat jelent. Reméljük, hogy jelenlétünk épp úgy, mint nekünk, nektek és Csingling ország minden lakójának is örömet okoz. Minket a Szeretet ünnepe és – amikor eljövünk hozzátok –, a Ti boldogságotok éltet.

Amikor az üvegmanó befejezte a beszédet, szavait hangos tapsvihar és patadobogás követte, mert a rénszarvasokon kívül az összes dísz, ami csak létezett, a színes csomagolással bevont, kis gyufásdobozok, az óvodás gyerekek által hajtogatott papírcsillagok, mind-mind boldog volt, hiszen érezték összetartozásuk erejét. A papírhóemberek kezük híján csak pislogni tudtak, de ahogy a többiek tapsoltak, ők is mosolyra húzták szájukat mert a boldogság megtöltötte papírból hajtogatott szívüket és kihasználták az alkalmat, hogy ők is részesei lehetnek ennek a pár napos csodának, ugyanúgy mint a rokonaik akiket hóból készítettek, és kint állnak a téli udvarok díszeiként amíg el nem múlnak az ünnepek. Akkor ők is elillannak, és nem marad más utánuk, csak egy víztócsa, ami egykori létezésükre emlékeztet.

Csakhogy a papír hóemberek megmaradnak az ünnep egyik gyermekek boldogságát hozó jelképének. Mivel ők csak távoli rokonok, az ünnepek végén ők is az összes többi dísszel és az üvegmanókkal együtt egy újabb évre eltűnnek a szekrény mélyén, amikor Csingling ország kapui bezáródnak. De addig még van pár napjuk, hogy ők is élvezhessék az üvegmanók társaságát, akiket mindannyian vártak.

Minden évben gyorsan eljön az idő, hogy Csingling ország kapui bezáródjanak, és a díszek búcsút intsenek ennek a csodálatos világnak és boldogságnak, amit csak ez a hely nyújthat nekik azzal hogy ott megélhetik a bennük lakozó szeretet, a végtelen jószívűséget és megoszthatják mindezt az ott élőkkel. Így hát elindulnak hazafelé hogy a Thomson család karácsonyfájának ékes díszei legyenek újra, és lassan megkezdhessék újabb egy éves álmukat addig, amíg ismét fel nem virrad az ő napjuk.

Ahogy az üvegmanók visszaérnek, mozdulatlan díszekké változnak, és újra a család örömöt és szeretetet hozó jelképévé varázsolják a család otthonát. Egy biztos, idén is megmutatták, hogy a díszeknek saját lelkük van, és képesek az önálló szeretetre. Ha máshol nem is, az emberek szívében biztos. Hisz a Karácsony a Szeretet ünnepe.