Happy Again (Frerard)

1.

Gerard Way

-Gyerünk Bandit! Elfogunk késni. - próbáltam siettetni a lányomat.  

-Apa nem mehetek ma iskolába! - trappolt ki a szobájából. 

-Miért nem? - vontam fel a szemöldökömet. 

-Mert elfejtetted kimosni a szürke pulcsimat. - nézett rám dühösen. 

-Ne haragudj, de van még egypár pulóvered ha jól sejtem. - indultam el a szekrény felé. 

-De csak egy szürke van! - forgatta meg a szemeit. 

-Na ezt egész biztos, hogy az anyádtól tanultad. - morogtam magam elé. - Válasz egyet kérlek! -nyitottam ki a szekrény ajtót. 

-De megbeszéltük Taylorral, hogy ma mindketten szürkébe megyünk! - nézett rám lebiggyesztett ajkakkal. 

-Kicsim megértem, hogy szeretettek volna összeöltözni, biztosan nagyon helyesek letettek volna. - simítottam meg a haját. - Viszont amennyiben Taylor tényleg a barátnőd megfogja érteni, hogy ez ma neked nem jött össze, és biztosan megtudtok beszélni egy másik napot. Én pedig megígérem, hogy amint haza érek kimosom az összes ruhádat ami a szennyesben van. 

-Oké. - sóhajtotta. - Akkor felveszem ezt. - emelt le egy kötött ruhadarabot a felső polcról.

-Köszönöm. - nyomtam egy puszit a feje tetejére. 

-Menjünk, mert elkésel a munkából. - indult el az előszoba felé. 

-Itt a tízóraid is. - nyújtottam át a dobozát. 

-Köszi. - rakta el a táskájába. 

Miután mindkettőnk lábát egy-egy cipő fedte beültünk a kocsiba. Néha nehezen mennek a dolgok, de Bandit alapvetően egy tüneményes tizenhárom éves kislány. Rettentően önálló, és okos. Hála az égnek nem sok probléma van vele, viszont azt sem mondom, hogy egyedülálló apaként minden helyzetben tökéletesem helyt tudok állni.

-Bocsi, amiért hisztiztem. - ült be Bandit mellém.

-Semmi baj. Mindenkivel megesik. - fordultam felé mosolyogva. - Bekötötted magad? 

-Igen. - bólintott. 

-Ne haragudj, de ma kicsit tovább kell dolgoznom. - kanyarodtam ki a kocsibeállóról. - Mikey bácsi fog elhozni az iskolából.

-Tudom, már legalább ezerszer elmondtad. - felelte szórakozottan. - Ne aggódj apa, szeretek Mikey bácsiéknál.

-Legkésőbb hatra ott leszek érted. - szögeztem le. 

-Oké, de tényleg nincs semmi gond. Úgy is szeretek Kennedyvel és Rowannal játszani. Ők még annyira aranyosak. 

Bandit tényleg szeretett az unokatestvéreivel játszani, hiszen neki nincsenek testvérei, ezért nagyon örült, amikor Rowan, az idősebbik unokatestvére megszületett, majd két évvel később Kennedy érkezése miatt is hasonló boldogságot érzett. 

-Vigyázz magadra! Ha bármi probléma van, hívj nyugodtan. - búcsúztam el Bandittól.

-Te is vigyázz magadra apa! - nyomott egy puszit az arcomra, majd kiszállt a kocsiból. 

Mosolyogva néztem végig ahogy Bandit betipeg az iskolába, már egy ideje nem kísérem el az ajtóig, de mindig megvárom, amíg bemegy. Nem azért mert nem bízok bennem, hanem mert mindennél jobban féltem. Pár méterről van csak szó, de bármi történhet vele ezalatt. A tekintetem szép lassan átsiklott egy másik apukára, aki két lány, egy kisfiú és két kutya társaságában sétált végig a járdán. Mindhárom gyermekétől egy-egy öleléssel búcsúzott, majd az állatok kíséretében tovább haladt. Az alacsony férfi arcán átfut egy fajta megkönnyebbülés attól, hogy a csemetéi át lépték a suli küszöbét. Egyedülálló apaként tökéletesen megtudom ezt érteni. Nem arról van szó, hogy az ember ne szeretné a saját kölykét, de néha kell egy kis idő amit külön tölthet tőle, és erre az iskola pont megfelelő. Főleg ha tudja, hogy a porontya jó kezekben van és megtalálta ott a saját barátait.