To me, you are not a brother. You are my Love

30.

- Ezt komolyan nem hiszem el.. Ayato!! Sikerült felvettek..- néztem bátyámra csillogó szemekkel .
- Ez nem is volt kérdéses hiszen az öcsém zseni!- hajolt egy pillanatra az ajkamra..
- Még egy kicsit ..- eltelt azóta az eset óta közel két hónap és rá jöttem nem bírom nélküle. Az a hét amikor nem beszéltem vele maga volt a pokol.. őszintén képtelen vagyok úgy élni hogy nincsen a közvelemben .
- Tudod ez mit jelent , Aki ?- simitott arcomra.
- Sejtem de nem tudom rá a választ.- simultam jobban hatalmas kezébe.
- Azt jelenti hogy egy szobában leszünk és senki nem fog zavarni minket! Enyém leszel senki másé .- igazából az amit hallottam az egyetemről.. nagyrészt órákon fogok ülni amint a koli szobába megyek kidőlők..
- Fiúk haza jöttünk!!- egy újabb apró csók majd elvált tőlem .
- Készülj fel anyáék egyszerre lesznek boldogok és szomorúak.. mindkét drága fiúk elmegy az otthon melegéből ..- legalább így lesz idejük magukra.
- Ayato.. mégis hogy a fenébe mondjam el nekik ?- egyáltalán nem gondolkodtam raja..
- Egyszerűen . Semmit nem kell túl pörgetni abban a szépséges fejedben.- tudom de azért az ember nem minden nap közöl ilyet a szüleivel.

...

- Azt hittem soha nem jössztök le.. sokáig tartott a " megbeszélés" .. Halljam mit próbáltok elhallgatni előlem.- mutatott ránk anya fakanállal a kezében , ilyenkor nem szabad megzavarni őt..
- Először tedd le a kezedből az a fegyvert szegény Aki halálra rémült..- simult egy pillanatra fenekemre a keze. Ezt már megbeszéltük és mégis minden alkalommal eljátszuk ..
- Rendben.. Szóval mondjátok már el végre mi történt. - izgulok mert nem akkarom hogy rosszul érzék magukat.
- Anya.. igazából nem tudom hogyan mondjam mert soha nem kellett még ilyet közölnöm senkivel.- kicsit drámaian kezdem az biztos.
- Aki ne hozd anyára a frászt.. az öcsém túl pörget mindent jó anyám .. a lényeg hogy felvették az egyetemre! - megint nem hagyta elmondani..
- Istenem?! Tényleg?! Komolyan felvették az egyetemre az én zseni kisfiam?!- sietett elém anyu .
- Köszi én nem is vagyok itt.. már megszoktam. - bolond..
- Ne szoríts ennyire erősen mert a végén megfulladok.- csapkodtam meg anyu kezét.. hogy lehet egy nőben ennyi erő. Bár igaz ha megnézzük azt hogy mennyi mindennel kell az élete során megküzdeni... Megértem honnan fakad ez az erő.

- Elnézést csak egyszerre rohantak meg az érzelmek, két gyönyörű kisfiam elhagy engem újból.- dehogyis hagyjuk el vagyis igen de csak ideiglenesen .
- Anya nem leszünk olyan messze csak 2 órára leszünk tőletek szóval ne aggódj. Minden hétvégén próbálunk majd haza jönni hiszen te készíted a legjobb kajákat ..- bár Ayato azt mondta hogy az egyetemen is eléggé finomakat evet. Nem is csodálom hogy nem fogyott semmit amikor ott volt az ő gyomra feneketlen.
- Akkor ha jól számoltam nincsen egészen két hét mire mész.. Ez nehéz ügy.. Valahogy megoldjuk minden esetre az elkövetkező időt veled akkarom tölteni. Remélem nem baj . Minden adott pillantott ki kell használnom . - igaza van csak sajnos már látom magam előtt Ayato arcát.. * Alig voltál itthon . Velem mi van ? Teljesen elhanyagolsz .* Mint egy hisztis kisgyerek.