Two shots

6. fejezet 1. rész

Fei Hung

Összenéztünk Meilinggel.

– Ennek meg mi baja? – bukott ki belőlem a kérdés.

– Fogalmam sincs. Gyere, ha a Ferrarival jön, akkor elég nagy az esélye, hogy előttünk érkezik! Ha pedig várnia kell, morcos lesz.

Beszálltunk a kocsiba és semmitmondó beszélgetést folytattunk, de közben végig azon járt az agyam, hogy vajon mi ütött Sichauba. Mielőtt otthagyott volna minket, még minden rendben volt, sőt, kifejezetten nyugodtnak tűnt.

Meiling hozzám intézett szavai szakítottak ki a merengésből:

– Ne mozdulj mellőlem, kérlek! A maffia szinte összes hadnagya nagyképű és tapló, de érdekes módon a nők jelenlétében igyekeznek kulturáltan viselkedni. Ha azonban elkallódnál, biztos kihasználnák az alkalmat, hogy az erejüket fitogtassák.

Bólintottam.

Szerencsére az út rövid volt, úgy húsz perc múlva már a hatalmas márványlépcsőn haladtunk felfelé. A sógorom a belső ajtónál várt ránk. Semmit sem tudtam leolvasni az arcáról, pont olyan szoborszerű volt, mint máskor.

Mielőtt beljebb mentünk volna, a ruhatár felé intett.

– Luan, adjátok le a fegyvereiteket!

– De uram... - hangzott a testőrparancsnok kétségbeesett tiltakozása.

A vanguard közelebb lépett hozzá és fojtott hangon válaszolt.

– Ha már annyit sem ér a hatalmam, hogy a saját embereim akarnak megszabadulni tőlem, akkor állok elébe! A többit meg tudjátok oldani pisztolyok nélkül is. Ne merj mégegyszer ellentmondani nekem!

Luan lehajtott fejjel bólintott, majd intett a testőröknek, akik egy hatalmas páncéldobozba pakolták a fegyvereket.

A terem csodálatos volt. Fényárban úszott, a hatalmas, kerek asztalokon letisztult, de drága terítékek várták a vendégeket. Talán még életemben nem voltam ilyen puccos rendezvényen. Sokan helyet foglaltak már a névkártyájuk mellett, de közel sem érkezett még meg az összes meghívott. Ahogy körbenéztem, szinte biztosan meg tudtam mondani, ki tartozik a maffiához: a dailo embereit nehéz, veszélyes légkör lengte körül. A testőrök a fal mellé húzódtak, illetlenség lett volna, ha az asztalok közé állnak.

Míg én bámészkodtam, Luan bejelentette az érkezésünket a személyzet ajtó mellett álló tagjának, ezután pillanatokon belül a helyünkre kísértek bennünket.

Meiling ült közöttünk, amit nem is bántam, nem hiányzott most még több feszültség, így is ideges voltam. A testőrparancsnok talán túl sok információval is ellátott a hadnagyokról, nem csinált nagy kedvet a velük való társalgáshoz. Szerencsére egyelőre nem úgy tűnt, hogy bárkit is különösebben érdekelne a jelenlétem, ezért zavartalanul folytathattam a nézelődést. Próbáltam neveket társítani az arcokhoz, pörgettem magamban a megtanult információkat. Egyre többen érkeztek, már alig voltak üres székek. Aztán befutott a dailo és a kísérete is. Sichau azonnal felpattant és köszöntötte a vezért, majd pár perc múlva újra csatlakozott hozzánk. Amikor leült, kérdőn néztem rá, kíváncsi lettem volna, mikor kerül sor a nagy bemutatásra, de a sógorom egy pillantásra sem méltatott. Bevallom, ez meglepett. Azt hittem, egész este árgus szemekkel lesi majd minden mozdulatomat, de ehelyett teljesen figyelmen kívül hagyott. Meiling megérezhette a zavarodottságomat, mert az asztal alatt bátorítóan megsimogatta a combomat és kedvesen rám mosolygott. Ez az egyszerű gesztus átlendített a mélyponton, lassan kifújtam a levegőt, próbáltam átadni magam az este hangulatának, és legalább egy kicsit élvezni, hogy egy ilyen nagyszabású program részese lehetek.