Two shots

2. fejezet

Fei Hung

Amikor felébredtem, azonnal eszembe jutott az előző este. Olyan varázslatos volt az élmény, hogy megremegtem az emlékétől. Annyira valóságosnak tűnt! Újrajátszottam a fejemben Oliver minden mozdulatát, minden elakadó lélegzetvételét. A szívem teljesen megbolondult, pedig valahol tudtam, hogy káprázat volt az egész. De nem akartam ezzel foglalkozni. Még néhány percig hinni akartam, hogy ha csak éjszakára is, de az enyém lett Oliver. A testem furcsán zsibbadt, és még csukott szemmel is éreztem, mennyire kótyagos a fejem. Rettenetesen tompa és fáradt voltam, a nyelvemen érdekes, ismeretlen ízt éreztem. Legszívesebben visszaaludtam volna, hogy még kiélvezhessem kicsit ezt az őrült, ugyanakkor csodálatos átmeneti állapotot, de akárhogy próbálkoztam, nem sikerült.

Végül kinyitottam a szemem. A szoba undorító babakék színei szinte fejbe kólintottak. Végignéztem magamon. Meztelenül feküdtem, ahogy pedig oldalra pillantottam, megláttam magam mellett a szintén ruhátlanul alvó Meilinget.

Csessze meg! Még sosem voltam annyira részeg, hogy egy nőt ágyba vigyek. A felismerés kijózanítóbb volt, mint a legerősebb kávé, azonnal éberebb lettem. Nem emlékeztem pontosan, mi történt, de nem is voltam rá kíváncsi. El kell tűnnöm innen! Halkan mozogtam, nem volt semmi kedvem magyarázkodni, vagy udvarias bájcsevegést folytatni. Amikor felálltam, forgott velem a szoba, és mire magamra húztam a ruháimat, már a gyomrom is annyira kavargott, hogy félő volt, hamarosan kidobom a taccsot. Végül sikerült zajtalanul kijutnom a folyosóra, és miközben taxival a lakásom felé tartottam, azon gondolkoztam, hogy mi lenne jobb, ha örökre elfelejteném, vagy ha örökre az emlékezetembe vésném ezt az éjszakát. Nem tudtam eldönteni.

Otthon lezuhanyoztam, és bedőltem az ágyba. A következő találkozóm szerencsére csak este volt, a csapatom pedig jól megválogatott munkatársakból állt, akik nem igényelték, hogy állandóan bébiszitterkedjek felettük, tehát lelkiismeret-furdalás nélkül alhattam végig a napot. Tudtam, hogy az üzleteim jó kezekben vannak. Késő délután a telefonom ébresztett. Nem az ébresztő, amit gondosan beállítottam, hanem a privát telefonom csengőhangja. Hiába nyomtam ki, az illető kitartó volt, egy idő után meguntam a lármát és felvettem.

– Hova tűntél? Tegnap óta nem hallottunk felőled, már majdnem kerestetni kezdtelek. Jól vagy? – a titkárnőm hangjától széthasadni készült a fejem. Éppen rá akartam szólni, hogy halkabban beszéljen, de nem hagyott rá lehetőséget, szinte lélegzetvételnyi szünet után folytatta. – Tudod, te mi folyik itt? Azonnal kapcsold be a tévét! Nem is, jobb, ha bejössz az irodába. Úristen, főnök! Valaki nagyon durván nekiment a maffiának. Sorra dőlnek be a triád befektetései. Egymás után... hihetetlen... Fogalmam sincs, mi fog történni, de jó lenne, ha összeszednéd magad, kirugdosnád az ágyadból az aktuális dugópajtidat és bevonszolnád magad. Folyamatosan csöng a telefonunk. Mindenki tudja, hogy jóban voltál Oliver Poon-nal. Az emberek válaszokat akarnak. Te tudsz valamit?

– Hallgass már el, az isten szerelmére! Még a gondolataimat se hallom tőled. Ne parancsolgass! Tudod, hogy utálom. Összeszedem magam, és indulok. – Aztán bontottam a vonalat.

Miután letettem, még megengedtem magamnak öt percet, hogy magamhoz térjek. Csak feküdtem az ágyon és bámultam a plafont. Az elmúlt hét összes fájdalma újra a mellkasomra nehezedett. Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha itt lenne Oliver! Szinte bizseregtek az ujjaim, hogy felhívjam, pedig tudtam, hogy lehetetlen. Az utóbbi hétben most sikerült először teljesen kijózanodnom, és nagyon nehéz volt tiszta fejjel elviselni a gondolataimat. Egy pillanatra újra elfogott a kísértés, hogy töltsek egy pohár italt, de erőt vettem magamon, és nem tettem. Ideje volt visszatérnem a munkába és ehhez szükségem volt a józanságomra.