Two shots

18. fejezet

Sichau

Bolond! Bolond! Bolond! Ez volt az első gondolatom, amikor Fei Hung vázolta nekem azt az őrültséget, amit a fejébe vett. Hogy ő megy az oroszokhoz. Ő, aki életében még nem ártott senkinek, akinek fogalma sincs, milyen az igazi kegyetlenség, sem arról, mennyire félrecsúszhat az egész. Mégsem tudtam nemet mondani neki. Ahogy nézett rám, ahogy láthatóvá tette, mennyire vágyik rá. Nem tudtam rendesen gondolkozni. Képtelen voltam reálisan számba venni a kockázatokat. Képtelen voltam elutasítani a kérését. Ezt körülbelül három perccel azután meg is bántam, hogy elhagyta az irodámat. Átkozott! Miért volt rám ekkora hatással? Mit tett velem ismét?

Egyszerre voltam mérges és öntött el a rettegés. Legszívesebben visszaszívtam volna a korábbi ígéretemet, de aztán újra felidéztem a szavait és rá kellett döbbennem, hogy a sógornak talán igaza volt. Nagy eséllyel bejöhet a számítása, hiszen, ha valaki, akkor ő el tudja hitetni velük, hogy csak egy egyszerű üzletember, akit megbíztak a feladattal. Ha nem gyanakodnak, talán kötözködés nélkül belemennek az adás-vételbe. Egy szépséghibája volt a dolognak, az pedig szintén maga Fei Hung volt. Ha csak egy pillanatra is kiesik a szerepéből és szabadjára engedi a vakmerőségét, akkor rosszul is elsülhet az egész. Liftezett a gyomrom a gondolattól, időre volt szükségem, hogy végig gondolhassam.

Este azért az ágyban többször elég nyilvánvalóvá tettem, mennyire merész húzásnak tartom az egészet és azt is, ahogy ezt előadta. Hogy az embereim előtt szorított sarokba. Arról persze mélyen hallgattam, hogy csakis az én hibám, hogy az agyam elfelejtett miatta normálisan működni és teljesen tehetetlen voltam ellene.

Nem panaszkodott. Még akkor sem, amikor már harmadszor merültem el a testében. A vágytól úgy tüzelt még mindig a bőre és úgy pulzáltak a farkam körül az izmai, mintha először tettem volna. Telhetetlen volt és imádtam ezt benne.

- Valami aggaszt - mondta, amikor már ellazultan, összebújva pihentünk a takaró alatt -, és nem arra gondolok, ami miatt ilyen heves voltál ma este. Számítottam rá, hogy így fogsz reagálni. Más is bánt.

Semmi pénzért nem árultam volna el neki, hogy még el sem indult Moszkvába, de én már kész idegroncsnak érzem magam, annyira aggódok a biztonsága miatt. Odavetettem az első dolgot, ami eszembe jutott, hogy elaltassam a gyanakvását és eltereljem a gondolataimat.

- Vanguardot kell választanom.

- Ez egyszerű.

Felkacagtam.

- Már hogy lenne az? Olyanok ácsingóznak a pozícióra, akik nem megfelelőek és ráadásul nem is bízom bennük. Az intézőmnek feltétel nélkül lojálisnak kell lennie.

- Ez alapvető követelmény, ahogy az is, hogy ismerje a dolgaidat, tudja, kivel hányadán állsz. Legyen tapasztalata a vezetésben, a harcban, legyen okos és bátor, és nem utolsósorban fogadják el a triádban. Ez talán a legnehezebb. De ez nem legyőzhetetlen akadály. Minden a tálaláson múlik.

- Úgy beszélsz, mintha konkrét jelölted lenne.

- Van is - mondta, miközben mosolyogva a csípőmre ült.

Bár alig negyedórája élveztem el utoljára, mégse tudtam betelni a látványával. A bőrén viselte a fogaim nyomát, a haja rendezetlen volt és az arca is még piros a korábbi gyönyörtől. A farkam megrándult a feneke alatt.

- Hé, viselkedj! Nem bírok ki még egy menetet - mondta játékosan, miközben hozzám dörgölte magát. - Egyébként is éppen komoly témákról beszélünk.

Elfojtottam a késztetést, hogy felfelé lökjek a csípőmmel. Megszorítottam a derekát és mozdulatlanságra kényszerítettem.

- Ha beszélgetni akarsz, akkor jobb, ha nem ficeregsz túl sokat, mert nem biztos, hogy vissza tudom fogni magam.