10 rész

1K 59 10
                                    

Pierre
Szeptember 10

Mirabella találkozni akar ma velem. És rá is bólintottam a meghívására, mert valljuk be, eléggé eltávolodtam mostanában tőle. De persze, erre meg is van az okom.

Az egyik kedvenc kávézónkban találkoztunk, Monacóban.

- Szia! - kelt fel a székről a lány, amikor beléptem a kávézóba, majd megölelte.

- Szia. - köszöntem kevésbé nyálasan, mint ő.

- Már hiányoztál. - mondta, miközben leültünk egymással szembe.

- Nemrég értünk haza a közös őszelésünkből.

- Igaz. De lássuk be, ott se sokat társalogtál velem. - mondatára csak enyhén megrántottam a vállam. - Mi bajod van velem Pierre? - bukott ki a száján.

- Nincs bajom. - vettem fél vállról.

- Nyilván van. Csak tudnám, hogy megint mit tettem. - forgatta meg feszületen a szemét.

- Elég nyomos ok, hogy egy vadidegenhez mentél fel. Részegen, Mirabella. - vágtam oda.

- Ah. - kuncogott ki. - Ezen nem tudsz túllépni igaz? Nagylány vagyok már Pierre.

- Akkor miért nem viselkedsz úgy? - kérdeztem tőle, s láttam rajta, hogy a lélegzete elakad. Nagyon megleptem markáns hozzáfűzésemmel.

- Megtudom magamat védeni. - mondta kissé bosszúsan.

- Nem tudod. Főleg olyan állapotban nem. Apropó. Mióta iszol te korlátok nélkül?

- Ez valami kihallgatás? Az csinálok, amit akarok.

- Komolyan ennyire megbántott Matt, hogy már el is felejtetted, hogy ki vagy?

- Tessék? - esett ki a szeme.

- Ez tényleg ennyire fájdalmas, vagy csak te kezeled szarul?

- Na, én most mentem el. - kapta fel a táskáját.

- Ülj vissza! - kaptam el a kezét, s nem engedtem tovább menni. Leült a székére.

- Mi bajod van? - kérdezte frusztráltan.

- Nekem mi bajom van? Neked mi bajod van?

- Miért csinálod ezt velem?

- Mert fontos vagy nekem Mira. Törődöm veled, és nem csak Tonio miatt. Nagyon sokat jelentettél már akkor is nekem, mikor az öcséd még élt.

- Akkor meg, miért vagy ilyen?

- Mert féletelek. Az egyik legjobb barátomat már elvesztettem, nem akarok még egyet.

- Oh, Pierre. - nyúlt át az asztalon, s megfogta a kezem. - Ígérem, hogy sosem fogsz levakarni magadról. - csalt mosolyt az arcomra. Beszélgettünk míg egy jó darabig, s egészen jól elnevettünk már.

- Kérdezhetek valamit? - láttam rajta, hogy tényleg érdekli valami. Csak bólintottam válaszul.

- Ez most fura lesz. De szerinted Charles lefeküdne velem? - kérdésére leesett az állam.

- Hogy mi van? - pislogtam, mint hal a vízben.

- Ne értsd félre. Csak válaszolj.

- Nem. Nem feküdne le veled.

- Miért nem? - még ez is érdekelte.

- Mira! - láttam rajta, hogy komolyan kíváncsi, ezért csak megráztam a fejem. - Mert olyan vagy neki, mintha a testvére lennél. És... és... - haboztam, hisz ezt nem mondhatom el neki. De, hogy ne fogjon gyanút rögtönöztem. - ott van a szabályunk is.

- Igazad van. Hülyeség volt.

- Mert történt valami?

- Nem. Nem. Csak kíváncsi voltam a gondolatodra.

- Aha. - tudtam, hogy van itt még valami, amit nem tudok. De nem akartam neki állni, s kifaggatni.

Mirabella
Szeptember 13

Alig hogy a fiúk elutaztak Olaszországba Kate akart velem mindenképp találkozni. Mondtam neki, hogy utazzunk együtt Monzába, de azt mondta, hogy ő nem jön. Egy kicsit furcsállottam, de ennek ellenére is belementem a találkozóba, s a délután folyamán átjött a lány.

- Kate! Kicsikém. Mi a baj? - borult egyből a nyakamba sírva, ahogy ajtót nyitottam.

- Szakítottunk. - mondta sírva.

- Csücsülj le. Kérsz valamit? - a szívem majd belehasadt a lány fájó arckifejezésébe.

- Azt mondta, hogy jobbat érdemlek. És, hogy már nem szeret úgy.

- Úgy sajnálom. - öleltem át. Tényleg nagyon sajnáltam, de tudtam, hogy fair döntést hozott Pierre, főleg Kate-val szemben. Megbeszéltük, hogy bármi történik, a mi barátságunk törtetlen marad. És ezt az ígéretet be is fogom tartani.

pierregasly

liked by charlesleclerc, maxverstappen1 and 587

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

liked by charlesleclerc, maxverstappen1 and 587.665 others.
pierregasly Monzai napsütés, na meg ezek ketten

charlesleclerc Mi is szeretünk🥰

mirabellahubert A másik képen jobban néztem ki...
pierregasly Nyugi, nem mindenki téged néz😎
landonorris Van egy rossz hírem Gasly. De, mindenki csak őt nézni!😂😉

pierrefangirl Legjobb trió!😍😍

PáratlanWhere stories live. Discover now