Páratlan

19 rész

Mirabella
November 25

- Mira aláírnád ezeket a papírokat? - hozta be a fiatal, és nem mellesleg helyes rezidens az aláírnivalókat.

- Oh, neked bármit Milan. - nevettünk össze. Milannal még általános iskolába jártunk egy osztályba. Mint kiderült az egyik kezelő orvosomnak a fia, s épp gyakorlaton van.

- Ki visz haza? - kérdezte.

- Pierre. Miért?

- Csak felkell írnom. Mázlista... - mondta halkan.

- Mi? - kérdeztem vissza.

- Tudod. Általánosban fogadtunk, hogy Pierre lesz a férjed. - kuncogott.

- Mi? - nevettem én is. - Honnan jött ez nektek? - értetlenkedtem.

- Te viccelsz? A fél évfolyam oda volt érted. De Pierre mindenkit megfenyegetett. Plussz, sülve-főve együtt voltatok.

- Megfenyegetett? - kacagtam. - Persze, hogy együtt voltunk, hisz legjobb barátok voltunk négyen.

- Az oké Mira. De mostmár látom, hogy ez elmúlt. - írta a papírt.

- Elmúlt?

- Mármint, hogy túlléptetek. És, hogy együtt vagytok.

- Nem vagyunk. Még mindig csak legjobb barátok vagyunk.

- Mi van? - esett ki a szeme a srácnak. - Te szórakozol velem?

- Nem? De miért? Honnan veszed ezt? - ráncoltam össze a szemem.

- Te tényleg nem látod? - kérdezte full őszintén. Nemlegesen megráztam a fejem. - Hát, még most szólok apámnak, hogy a szemed sérült.

- Milan. - löktem meg. - Ne szórakozz már!

- Te ne szórakozz! Mindvégig úgy néztetek egymásra mint a szerelmesek. Rád se mertem nézni, mikor itt volt. Pedig hidd el, rád mozdultam volna. - nevetettünk, de nekem elkezdett kattogni az agyam.

- Szia! Mehetünk? - lépett be Pierre a szobába.

- Uhum. - pattantam fel az ágyról. - Köszi mindent Milan, majd beszélünk. - mosolyogtam a fiúra. Pierre már a kezében fogta a táskámat. Majd ahogy maga elé engedett az ajtóban, a derekamra helyezte finoman a kezét. A fiúk, meg a hülye rivalizálásuk... egy elpirulós mosolyra biggyesztettem az ajkam, s közben megráztam a fejem.

Pierre-t hosszas győzködés, hiszti, és némi színjáték után rábírtam venni, hogy menjünk ki a jégkori pályára. Elég nagy volt a sürgés-forgás a pályán a hétvégi verseny miatt. Bár megígértette velem, hogy csak köszönünk, és nézelődünk, de nem fogok jégre lépni. Lehet, hogy egy kicsit hazudtam.

- Csak egy kicsit. Légyszii. - könyörögtem a pálya korlátjánál Pierre-nek boci szemekkel.

- Biztos, hogy nem! Egyedül nem lépsz jégre! - aranyos volt, hogy ennyire aggódott, és féltett.

- Akkor gyere velem. - merült fel bennem az ötlet.

- Mira... - próbálta adni az elérhetetlent. Neki mindig ilyen szexi állkapocscsontja volt? Most, ahogy kínjába hátradöntötte a fejét, eléggé szemet szúrt.

- Pierre... - mondtam izgatottan. S vártam hízelgésem eredményét.

- Nem is tudok már korizni.

- Oh, mindig olyan jól csináltad. Naaa.... Gyere! - húztam az öltöző fele. Tudni illik, kiskoromba mikor elkezdtem jégkorcsolyázni nem szólóba tettem. Sokkal inkább egy párral, aki nem volt más, mint Pierre. Majd Pierre elkezdett előszőr csak gokartozni, aztán jött a komolyabb kategória, s abba hagyta teljesen a korcsolyát.

- Jó! De anyádnak egy szót se! - egyezett bele, s nem is sejtette, hogy mennyire boldoggá tett. Jobban, mint azt hinné.

Miután levettük a kabátunkat, s a korit pedig fel, jégre léptünk.

- Baszki! - csúszott meg, de én megtámasztottam.

- Most, akkor ki vigyáz kire? - nevettem.

- Nagyon vicces vagy. - hagyta el gúnyos nevetés a száját. Kis idő elteltével egészen belejött.

- Emlékszel még? - nyúltam a kezéért, miközben vele szembe fordultam, tehát én hátrafele siklottam.

- Mira ne! Rég volt. Nem bízhatsz meg bennem.

- De! Mindig megbízhatok benned. - néztem őszintén a szemébe. Megfogta a kezem, miközben elkezdtünk pörögni, csak pörgetett körbe a jégen, majd lendületből visszahúzott magához, s hozzá csapódott a mellkasom, az övéhez. A szánkat alig választotta el pár milliméter, s csak azt tudtam nézni, felváltva a szemével, miközben még mindig forogtunk. Majd egyszer csak megálltunk, s csak lihegtünk, továbbra is túl közel. Szerintem képes lett volna megcsókolni.

- Feldobsz? - szakítottam meg, ezt az intim pillanatot.

- Tényleg ennyire megbízol bennem? - csak bólintottam. - Csak ne ess el! - azért örültem, hogy teljesíti a kérésem.

Egy ütemben siklottunk, s megfogta a csípőmet, én pedig a kezét. Felemelve meglendített, s kissé eldobott, mire én hármat forogtam a levegőbe, majd tökéletesen egy lábra érkeztem.

- Igen! - éljeneztem a kezemmel is.

- Tökéletes volt! - mosolygott büszkén Pierre is, miközben velem szembe volt, ismételten én mentem hátra fele. Annyira egymásra figyeltünk, hogy egyszer csak a falnak csapódtam, majd Pierre szorosan rám.

- Szia! - néztem fel rá. S megint piszok közel volt.

- Szia! - lihegte, ahogy lenézett, csak azt nem tudtam, hogy a szemem nézi, vagy az ajkam.

- Azta! Nagyon összeszokott pár vagytok. - ha ő azt tudná... - Mondanám, hogy sok sikert a hétvégére, de az inkább nekünk kell. - kedveskedett egy lány aki a hétvégi versenyre készül a párjával.

- Nem, mi nem... - versenyzünk, ezt akarta mondani Pierre, de ekkor ránézett a fejemre, s mivel ismert, így tudta mire gondolok. - Oh na nem...
________________________  
instagram: stooriesbylaura
tiktok: wattpad.stooriess