𝐂𝐇𝐈𝐋𝐃𝐑𝐄𝐍 𝐎𝐅 𝐓𝐇𝐄 𝐕𝐀𝐋𝐋𝐄𝐘 ( 𝐋.𝐒 )

KILENCEDIK FEJEZET: Váratlan csapás

Sokan úgy hiszik, hogy az életünket meghatározó pillanatok tesznek minket erősebbé. Sosem hittem az efféle marhaságokban. Mindig úgy gondoltam, hogy amiket teszek, azért teszem, hogy túléljek. Túléljem a napokat, aztán a holnapokat. Egészen addig a bizonyos napig, amíg az életem teljesen össze nem dőlt.

December 20. - A nap, amikor örökre elvesztettem mindent.

Minden egy kopogással kezdődött. Reggel fél kilenckor. Anya a nappaliban ült és tévét nézett. Az orvos azt mondta, hogy csakis olyan adásokat nézhet, ahol nincsenek számára ijesztő tényezők, amik kiválthatnának egy-egy rohamot.

Az ajtóhoz siettem. A konyharuhát a vállamra dobtam, ugyanis éppen reggelit készítettem magunknak. Aznap amúgy sem kellett bemennem a suliba, mert a tanárok valami értekezletet tartottak.

Ahogy ajtót nyitottam Emmát találtam magammal szemben a verandánkon. Sírt. A nyakamba ugrott mielőtt bármit is kérdezhettem vagy mondhattam volna. De aztán nem is kellet kinyitnom a számat, mert azonnal belekezdett:

━ Zayn-t elkapták. Drogot találtak nála és azonnal bevitték. – nézett a szemeimbe. Egyikünk sem beszélt arról, hogy mi történt a buliban. Volt egy sokkal égetőbb problémánk is akkor.

━ Mikor? – ennyit voltam képes kinyögni és folyton magam mögé pillantgattam, majd beljebb húztam az ajtót, hogy Emma ne vegye észre anyámat. Sosem szégyelltem, de nem az lett volna a legmegfelelőbb alkalom, hogy magyarázkodni kezdjek.

Ma reggel. Azt mondta, hogy dolga van. Én kértem, hogy ne menjen! – kezdett el újra sírni én pedig nem tudtam, hogy mit is mondhatnék. Járt az agyam, szüntelenül.

━ Mondott bármit a zsaruknak?

━ Nem... Nem tudok róla. A fogdába vitték. Fél órája hívott. – felelt a lány és megtörölte a szemeit. – Azt mondták, hogy felülvizsgálják az ügyét, de ha nem fizetjük ki az óvadékot, akkor birtoklásért és terjesztésért több évet is kaphat!

Ez nagyon nem volt jó. Ezért rohadtul megüthettem én is a bokámat. Persze tudom... Nem ennek kellett volna az első gondolatomnak lennie, hiszen a haveromat éppen akkor csukták le, de nekem több vesztenivalóm volt. Ha engem is bevarrnak... Ki vigyázott volna az anyámra?

━ Emma... - fogtam meg a lány vállait és a szemeibe néztem olyan halál komolysággal, hogy egy pillanatra még a sírást is abbahagyta. – Rólam mondott bármi?

━ Nem tudom... Szerintem nem. – nézett rám értetlenül. – Komolyan, Harry? – szakadt ki az érintésemből és olyan vádlón nézett, mintha elütöttem volna a macskáját.

━ Én nem kerülhetek bajba, Emma! – mondtam fojtott hangon.

━ Egy kibaszottul önző seggfej vagy! – vágta hozzám a szavakat. Sosem hallottam, hogy így beszélt volna bárkivel is. Ez meglepett, viszont mielőtt jobban nekem eshetett volna, megéreztem anyám kezét a vállamon. Összerezzentem.

━ Ó, szia kedvesem! – szólt Emmához, akinek azonnal megenyhült az arca. Sosem találkozott még anyámmal, úgy ahogyan a többiek sem. Mindezt jó okkal... Ám ez akkor már elkerülhetetlen volt. – Te vagy Evelyn, igaz? – mosolygott anyám és egyre nagyobb gombóc lett a torkomban. – Hol a báli ruhád? – nézett végig rajtam én pedig képtelen voltam Emma szemébe nézni.

━ Anya, menj be, mindjárt befejezem a reggelit! – simítottam a kezemet a hátára és betessékeltem a házba.

━ Rendben Desmond, nem kell sietni! – felelte elballagva.