𝐂𝐇𝐈𝐋𝐃𝐑𝐄𝐍 𝐎𝐅 𝐓𝐇𝐄 𝐕𝐀𝐋𝐋𝐄𝐘 ( 𝐋.𝐒 )

TIZENNYOLCADIK FEJEZET: Fájdalmas igazságok

A teste táncolt a kezeim között, miközben folyamatosan mozgattam a csípőmet mögötte. A zuhanyból áradó vízsugár a nyakunkba folyt, ahogy a hátát a mellkasomnak döntve hagyta, hogy benne legyek. Először lassan kezdtem el mozogni, aztán egyre gyorsabban. Halkan sóhajtozott és hátra nyúlva megkapaszkodott a tarkómban. Az ajkaival az ajkaimat kereste. Nyelves csókban részesített. Tetszett neki, hogy így köszöntöttem reggel a zuhany alatt. Az egyik kezemmel a derekát fogtam, a másikat pedig végigcsúsztatva a lábán belemarkoltam a combjába. Ezzel természetesen egy újabb nyögést csalogattam ki belőle, de ez már hangosabb volt.

━ Még! – kérte lihegve. Erősebben kezdtem el mozogni, mire egy pillanatra begörbítette a testét és a farkam tövig eltűnt benne. A tenyerem a férfiasságára kulcsolódott és lassan elkezdtem azt is izgatni.

━ Bassza meg! – káromkodtam, amikor a kezembe élvezett. Ha valamit megtudtam Louisról, az az volt, hogy nagyon gyorsan elment, ha hagytam neki. Nem zavart, csak furcsa volt a tudat, hogy ilyesmit váltok ki belőle.

Miután én is elmentem és megmosdattuk egymást, nyilvánvalóan nem bírt magával. Letérdelt elém a konyhában és elkezdett leszopni. Reggelit akartam készíteni, de ezzel meghiúsította a terveimet. A kezeimmel a pultnak támaszkodtam és élveztem ahogyan a finom kis ajkai a hosszomon jártak.

Aztán a nap nagy része ugyanúgy telt, mint az elmúlt két hétben mindig: Addig dugtunk odalent, amíg már mindkettőnk teste fel nem adta a szolgálatot.

A farkamon lovagolt. Imádta ezt csinálni. Imádta, amikor engedtem, hogy irányíthasson. Vagyis nem kellett engednem. Én sosem kezeltem volna úgy, mint... Mint az a seggfej.

Amikor már sokadszorra élvezett el, lihegve mellém feküdt és átölelt. Minden éjszaka így aludtunk azóta. Hozzám bújt és el sem engedett. Amikor kimentem a mosdóba felriadt és nem tudott addig visszaaludni, amíg én vissza nem jöttem.

Elkezdett függeni tőlem, amit nem tudtam hova tenni. Vagyis nem igazán akartam belegondolni az opciókba. Ha vissza is jutunk, nem maradhatok a völgyben.

Egész életemben onnan akartam szabadulni. Nem maradhattam. Még talán érte sem... De ezt nem akartam még tudatni vele. Fogalmam sem volt hogyan reagálna rá. Valószínűleg nem túl jól és nem akartam hamis reményekkel áltatni.

Ám mégis megváltoztatott bennem valamit, amit nem tudtam megmagyarázni...

━ El kell mondanom valamit. – szólalt meg csendesen. A hangszínéből már akkor nem tetszett ez az egész. A kezem megdermedt a hajában. – Már rég elkellett volna mondanom...

Felkönyököltem és lenéztem rá. Teljesen kizökkentett a gondolataimból ezzel a két mondattal. Kérdőn néztem rá. A legrosszabbra számítottam és természetesen valahol azt is kaptam:

━ Brian apja vezette a kocsit, ami aznap este nekiütközött az apukád autójának.

A szám kiszáradt és a szívem pedig egyre hevesebben kezdett el verni. Hirtelen hányingerem lett. Akkor én nem kaptam levegőt. Apa balesetét cserbenhagyásos gázolásnak könyvelték el, ugyanis a tettes otthagyta apámat az út szélén az összetört kocsiban. A sajátját még eltudta vinni, ezért nem volt semmi nyom.

━ Mióta tudod? – kérdeztem rekedten, de nem néztem rá.

━ Úgy sajnálom, Harry! Elakartam már mondani...

━ Ne gyere már te is nekem a kibaszott sajnálatoddal! – üvöltöttem rá hirtelen, mire azonnal elhúzódott. – Mióta tudod ezt, Tomlinson?! – mélyült el a hangom idegességemben.