𝐂𝐇𝐈𝐋𝐃𝐑𝐄𝐍 𝐎𝐅 𝐓𝐇𝐄 𝐕𝐀𝐋𝐋𝐄𝐘 ( 𝐋.𝐒 )

TIZENKIELNCEDIK FEJEZET: A tavaszi bál

Tudtam, hogy ott lesz. Louis amennyire azt akarta, hogy mások ne ismerjék ki, én már túl jól tudtam, hogy ki is ő valójában. Nem a szex mutatta meg, hanem ő maga. Minden egyes kis apró mozzanatával, a hülyeségeivel és azzal a nagy szívével, amit ügyesen rejtegetett a világ elől.

Lassan sétáltam oda hozzá. Nekem háttal állt és kukucskálva figyelte a bál résztvevőit a tornaterem szertárából. A berendezés nagyon szép volt.
Fehér, zöld és rózsaszín volt minden dísz. A lányok ruhája szintén választékos volt, a fiúk pedig nagyrészt fekete szmokingban voltak. Louis háta mögül jól kitudtam venni, hogy kiket figyel.
Ott volt az apukája, aki tényleg elég fess volt. Éppen felkérte a lelátón ücsörgő lányt táncolni. A lány... lélegzetelállítóan szép volt. Egyszerűen fel sem lehetett ismerni a szemüveg nélkül. Louis anyukája, személyesen.

Finoman megfogtam a derekát és magamhoz húztam. Először összerezzent, de aztán amikor megbizonyosodott róla, hogy én vagyok, megnyugodott.

━ Majdnem tökön rúgtalak! – mondta csendesen. A hangja rekedt volt, az arca pedig kicsit fel volt dagadva. Valószínűleg a sok sírástól.

Kuncogtam a szavain és csókot nyomtam a tarkójába.

━ Dehogy rúgtál. – nyugtáztam. – Nekünk is most van. – jegyeztem meg a bált figyelve.

━ Szerinted keresnek minket? – kérdezte.

━ Téged biztosan. – válaszoltam.

Engem senki. Talán Emma, de ő biztos nem akar szóba állni velem azok után, hogy úgy leüvöltöttem a fejét. Akkor már sajnáltam, hogy ellöktem magamtól.

━ Tudod, azért örülök, hogy veled kerültem ide. – fordult felém miközben elszakította a tekintetét a teremtől.

━ Nocsak, nocsak! – vontam fel a szemöldökömet, de a szám szélén egy halvány mosoly bujkált. Olyan aranyos volt, ahogy így nézett engem.

━ Ne vicceld el! – csapta meg a mellkasomat. – Próbálok kedves lenni.

━ Próbának elég jó. – hülyéskedtem el azért, de erre már ő is mosolygott.

Végül csak a terem felé sandítottam, ahonnan egy lassú zene kezdett el beszűrődni hozzánk is. Hátrébb léptem és kinyújtottam neki a kezemet.

━ Szabad egy táncra? – kérdeztem mosolyogva.

Először meglepetten nézett, aztán pedig lassan a kezembe csúsztatta a kezét. Magamhoz húztam, s bár én magam nem voltam jó táncos, de igyekeztem úgy tenni, mintha tudnék.

━ Azt hittem haragszol rám... - nézett fel rám, miközben a másik kezét a vállamra tette én pedig a derekára csúsztattam az enyémet.

━ Haragudtam. – helyesbítettem. – Vagyis belátom, hogy nem rád. Arra, hogy olyan seggfejek vannak a földön, mint Brian és az apja.

━ De ha előbb elmondom...

━ Már akkor is mindegy lett volna. – ráztam a fejemet, hogy belé fojtsam a szót. – Nem a te hibád, ami történt. Viszont máskor ne egy olyan seggfejt fogj ki, mint Brian! – figyelmeztettem, mire csak elmosolyodott. A fehér fogai kivillantak, ahogyan a szája szélén egy kis gödröcske is megjelent.

━ Azt hiszem most jól választottam. – felelte. A válasza megmelengette a szívemet. Ám bármilyen szó helyett csak közelebb hajoltam és lassú csókot adtan a szájára. Puncs íze volt.

━ Megdézsmáltad a pultot, mi? – kuncogtam, mire csak a tarkómra csúsztatta a kezét és újra megcsókolt. Hevesebben, érzelmesebben. A kezeim a derekára csúsztak. Szétnyitotta az ajkait és halkan sóhajtott egyet.

━ Ha ma este el is tűnünk, szeretném, hogy tudd... - kezdett bele és kivételesen nem fojtottam belé a szót. Érdekelt, hogy mit is akart mondani. Hallani akartam. Hallani, mielőtt elmondom neki az igazat. – Azt hiszem szerelmes vagyok beléd, Harry Styles.

━ Csak hiszed? – cukkoltam megharapva a száját, majd újra megcsókoltam. – Én is beléd, Tomlinson. – válaszoltam végül.

Életemben először vallottam szerelmet egy fiúnak. Vagy úgy alapjáraton bárkinek. Azt hiszem ennél különlegesebb nem is lehetett volna. A múlt peremén, seggünkben az átokkal. Elég romantikus volt, még hozzám képest is.

━ De szerencsére, amíg te rágtad magad, én találtam megoldást. – tettem hozzá, mire azonnal elengedett.

━ Mi? És ezt csak most mondod?! – torkollt le és muszáj volt elnevetnem magamat. Ez a reakció mindent megért.

━ Nyugi, vadmacska! Azért a fejemet ne szedd le! – visszakoztam mosolyogva. – Tudod Nancy nem mondott el mindent. – magyaráztam, majd intettem, hogy inkább menjünk, mielőtt lebukunk. A kezemet fogva követett. Tudtam, hogy bárhova követett volna, hogyha azt kérem tőle.

Louis nem volt áruló. Csak egy fiú, aki mindig szeretetre és elfogadásra vágyott. Én pedig megakartam neki adni, addig ameddig csak tudtam.