A te véred, az én vérem!

10. fejezet

3 óra múlva

- Daenaera! - rázta meg kissé Daemon Daenaera vállát, mire a hercegnő pislogva kinyitotta a szemeit. - Itt az idő! - mondta gyengéden Daemon, de meglepetésére Daenaera csak bólintott.

- Átöltözök! - állt fel Daenaera és a szekrényéhez ment.

Daemon sóhajtva az ajtó felé sétált, majd mégetszer Daenaera-ra nézett mielőtt kiment a szobából.

Daenaera könnyes szemmel elővette a fekete ruháját és lassan átölzözött.

- Mind rád várnak! - suttogta Daemon Daenaera-nak, egy lépéssel mögötte.

- Azon tűnődöm, hogy arra a pár órára, míg élt az öcsém atyám végre rálelt-e a boldogságra. - szólalt meg könnyes szemmel Rhaenyra, Daenaera mellől.

- Atyátoknak szüksége van rátok. Most jobban mint valaha. - válaszolta Daemon, szintén valyria-i nyelven.

- Sosem lehetünk a fia! - mondta Rhaenyra.

Daenaera lassan előre tett pár lépést és gyűlölködve az apjára pillantott, majd Dreamfyre-re nézett.

- Dracarys! - adta ki habozás nélkül Daenaera a parancsot.

Dreamfyre lelépett a kis dombról, majd tűzet lehelt a farakásra, amin az anyja és a kis testvére is volt.

És mintha csak Dreamfyre érezte volna a lovasa fájdalmát és dühét, hangosan felkiáltott.

- Itt vagyok! - suttogta Daemon Daenaera fülébe, miközben megfogta a kezét.

Daenaera nem válaszolt, csak szorosabban fogta Daemon kezét.

Daenaera az ágyán feküdt és csak bámulta a plafont, amikor az ajtaja kopogtatás nélkül kinyílt.

- Bejöhetek? - kérdezte Daemon az ajtónál.

- Már bent vagy, bácsi! - mondta Daenaera, miközben lesem vette a tekintetét a plafonról.

Daemon sóhajtva becsukta az ajtót, majd egy kis táskával a kezében közelebb ment Daenaera ágyához.

- Hogy vagy? - ült le Daemon az ágyra.

- Mit gondolsz? - húzta fel a szemöldökét Daenaera, miközben feljebb ült az ágyon és Daemon-ra nézett.

- Ezeket vedd fel! - rakta Daenaera ölébe a táskát Daemon.

- Miért venném fel ezeket a ruhákat? - ráncolta össze a szemöldökét Daenaera, miután megnézte a táska tartalmát.

- Mert kimegyünk! - válaszolta nyugodtan Daemon, miközben felállt és az ajtó felé ment.

- Ki? Ki a kastélyból? - kérdezte hihetetlenkedve Daenaera.

- Igen! Szólj ha kész vagy! - mondta Daemon és kinyitotta az ajtót.

- Hová fogunk menni? - kérdezte a hercegnő miközben felállt az ágyról, de Daemon nem válaszolt csak ki ment a szobából és becsukta az ajtót.

Daenaera sóhajtva megfogta a táskát és kivette belőle a paraszt ruhákat.

Daenaera kinyitotta az ajtót és azt találta, hogy Daemon a szemközti falnak támaszkodik.

- Kész vagyok! - mondta Daenaera, miközben megigazitotta a férfi inget, ami nyilvánvalóan kicsit nagy volt rá.

Daemon végig nézett rajta, majd minden szó nélkül vissza ment Daenaera szobájába.

- Nem azt mondtad, hogy ki megyünk? - kérdezte zavartan Daenaera.

- Csukd be az ajtót! - mondta Daemon, figyelmen kívül hagyva amit Daenaera kérdezett.

Daenaera még mindig zavartan, de becsukta az ajtót, majd összevont szemöldökkel nézte, hogy Daemon az egyik fal felé megy.

- Mi..... - a hercegnő nem tudta befejezni a kérdését, amikor meglátta, hogy a falból egy ajtó lesz, miután Daemon megnyomta.

- Gyere! - bicentett kis mosollyal Daemon az alagút felé.

Daenaera meg mindig döbbenten közeledett felé és benézett az alagútba.

- Ez hová vezet? - kérdezte Daenaera.

- Sok helyre! - válaszolta Daemon, majd megfogta Daenaera kezét és maga után húzta az alagútba.

- Elmondod végre, hogy hová megyünk? - kérdezte Daenaera miközben még mindig Daemon kezét fogta.

- Oda ahol megkapod azt, amire most szükséged van! - felelte Daemon, mire Daenaera dühösen nézett rá a fél válasz miatt.

- Erre lenne szükségem? - kérdezte kételkedve Daenaera.

- Gyere! - húzta meg Daemon Daenaera kezét és besétáltak a kocsmába.