A te véred, az én vérem!

13. fejezet

Másnap reggel

Daenaera csukott szemmel élvezte a forró vizet, miközben hátra dőlt a kádban.

Már vagy öt perce volt a vízben, de a fejfájása nem múlt el.

A hercegnő fájó fejjel ébredt a szobájában és mikor megprobált vissza emlékezni, hogy hogyan került a szobájába, rájött, hogy igazából több mint a fél éjszakára nem emlékezett.

Az utolsó emléke az az, hogy Damian Strong-al bort iszik és nevetnek.

A gondolataiból egy kopogás az ajtón hozta ki.

- Gyere! - szólt ki Daenaera, miközben kinyitotta a szemeit.

Az ajtó kinyílt és az egyik szolgáló lánya lépett be.

- Hercegnő, a király látni óhajt a trónteremben! - mondta a lány.

- Máris megyek! - sóhajtott kelletlenül Daenaera.

A szolgáló lány bólintott, majd kisétált.

Daenaera már majdnem a trónterem előtt volt, amikor észre vette, hogy Daemon jön vele szemben.

- Téged is látni akart? - vonta össze a szemöldökét Daemon.

- Igen! - válaszolta Daenaera.

- Nem nézel ki túl jól! - jegyezte meg Daemon, miközben megálltak a trónterem előtt.

- Te aztán tudod, hogyan kell bókot mondani, bácsi! - forgatta szemeit Daenaera, mire Daemon kuncogott.

Daemon bólintott a két fehér köpenyesnek, akik azonnal kinyitották nekik a trónterem ajtaját.

- Szakasztott úgy nézel ki, mint a Hódító, bátyám! - mondta Daemon, miközben lesétáltak a kis lépcsőn.

- Tényleg azt mondtátok? - kérdezte érzelemmentes hangon Viserys, mire Daenaera összevonta a szemöldökét.

- Mire gondolsz? - kérdezte Daenaera, miközben ő és Daemon megáltak és Viserys-re néztek.

- "Felség"-nek fogtok szólítani! - csatant fel Viserys, Blackfyre-al a kezében és koronával a fején. - Az "egy napos örökös". Tényleg ezt mondtad? - kérdezte Viserys, miközben Daemon-ra nézett.

Daenaera megdöbbenve nézett Daemon-ra és a tekintetük találkozott.

De Daenaera nem tudott semmit kivenni Daemon tekintetéből.

- Mindenki a maga módján gyászol, felség. - válaszolta Daemon, miközben megszakította a szemkontaktust Daenaera-val.

- A családom éppen most lett hamuvá. De ahelyett, hogy ott letettek volna velem vagy Rhaenyra-val.....

- Atyám én... - szakította félbe Daenaera az apját.

- Te sem vagy jobb mint ő! - szakította félbe kiabálva Viserys a lányát. - Tőled végképp nem vártam ilyet! - beszélt dühösen Viserys.

- Milyet? - kérdezte zavartan Daenaera.

- "A király aki sosem lesz" - válaszolta gúnyosan Viserys, mire Daenaera zavartsága döbbeneté változott.

- Én....nem is...emlékszem.... - beszélt halkan Daenaera.

- Hát, persze, hogy nem! - gúnyolodott Viserys. - Annyit ittál, hogy még csak nem is emlékszel rá!

- Ne beszélj így vele! - lépett Daenaera mellé Daemon.

- Te pedig a saját felemelkedésedet ünnepelted! - kiáltott Viserys Daemon-ra. - A szajháiddal és a talpnyalóiddal kacaráztál! Rajtam kívül senki sem támogat az udvarban! Én kezdettől kiálltam melletted! És bármit is kaptál tőlem, hálátlanul eltékozoltad!

- Egész végig máshová akartál küldeni! - kiáltott vissza Daemon. - A Völgybe, a Városi Őrségbe. A fő, hogy ne legyek melletted! Hat éve ülsz a Trónon, és egyetlenegyszer sem kértél fel engem Segítődnek!

- Ugyan mért tenném? - kérdezte Viserys, miközben lesem vette a szemét az öccséről.

- Mert én vagyok az öcséd! - válaszolta Daemon hideg hangon. - És a sárkány vére összeköt!

- Akkor miért okozol ekkora fájdalmat? - vonta össze a szemöldökét Viserys.

- Én mindig az igazat mondom, és tudom, hogy kicsoda Ottó Hightower. - felelte Daemon.

- Kitartó és hűséges Segítő?

- Egy kurafi! - kelt ki magából Daenaera.

- Egy második fiú, aki mit sem örököl és így próbál hatalmat szerezni! - folytatta Daemon.

- Ottó Hightower sokkal tisztességesebb, mint amilyen te leszel! - mondta Viserys, mire Daenaera hihetetlenkedve nézett az apjára.

- Ő nem véd meg téged. Én megtenném! - beszélt határozottan Daemon.

- Mitől? - kérdezte Viserys.

- Önmagadtól. - felelte nyugodtan Daemon. - Gyenge vagy, Viserys! És a piócatanácsod jól tudja. A céljaik eléréséhez élösködnek rajtad.

- Úgy döntöttem, új örököst nevezek ki. - mondta Viserys, miközben hátra dőlt a trónon, figyelmen kívül hagyva amit Daemon mondott.

- Én vagyok az!

- Többé már nem! - válaszolta nyugodt hangnemben Viserys. - Azon nyomban visszatérsz Rovottkőre a feleségedhez, és nem fogod vitatni a döntésemet. Ez a királyod parancsa.

- És velem mi lesz? - kérdezte Daenaera, miután Daemon nem szólt semmit. - Netán az anyám rokonaihoz küldenél? - nézett gúnyosan Viserys-re Daenaera.

- Az örökösömnek, nem a Völgyben van a helye! - felelte nyugodtan Viserys.

- Mi?

- Mi? - kérdezte egyszerre hihetetlenkedve Daemon és Daenaera.