Sötétség [bnha]

21.

Kaminari a szobájában feküdt, már nem pánikolt, de nem lett sokkal jobban. Fáradt volt, de a rengeteg gondolattól nem tudott aludni. Utálta a múltját és csakis azért lett hős, hogy segíthessen a hozzá hasonlókon. Azonban irigy volt Midoriyára, akinek volt segítsége. A zöld hajú elmesélte neki, hogy a szökés után belefutott Hawksba, aki ellátta és másnap már az apjánál és a bátyjánál lehetett. Ráadásul ott volt neki a két fiú is, akikkel, mostmár a vak is láthatta, szoros kapcsolata van.
Természetesen tudta, hogy Izukunak még nála is rosszabb múltja volt, hiszen őt egészen tíz éves koráig szerették, gondozták. Tudta, hogy Deku előtte anyjával élt, aki az ételt is sajnálta tőle, a társai pedig piszkálták, csak mert más volt.  Denkinek ehhez képest arany gyerekkora volt. A kísérletek után fordult minden rosszra. Kiderült, hogy a szülei azalatt az idő alatt meghaltak, ő pedig egyedül maradt. A nagynénje fogadta örökbe, akivel előtte csak kétszer találkozott így fogalma sem volt róla, hogy milyen lesz az új helye. A nagynénje évekig keresztül nézett rajta, nem próbálta meg megvigasztalni, vagy beszélgetni vele. Megkapta a szükséges dolgokat az életbe maradáshoz és kész. Semmi többet. Barátokat nem szerzett, mert nem érezte magát késznek új kapcsolatokra, így az egész alsó-középiskolás korát a szobájában töltötte.
A U.A. hozott neki új lehetőségeket, barátokat, egy új életet és ezt ki is használta. Megint kezdett olyan lenni mint régen. Ő lett a vicces, néha szerencsétlen osztály bohóc és kedvelték. Denkinek ez számított a legjobban, hogy belopta magát mások szívébe és törődtek vele. De a múltja, az kísértette. Utálta, de nem szabadult tőle, így amikor elkapta a pánik a szoba közepén csak arra tudott gondolni, hogy már máshogy fognak rá nézni az emberek akiket megkedvelt. Nem akart más lenni, csak a bohókás osztálytárs, de tudta már minden meg fog változni.
- Kaminari jól vagy? - a hirtelen jött hangra megugrott és a szíve vadul kalapált. Teljesen elfeledkezett Shinsoról aki azóta, hogy Aizawa felküldte vele el sem mozdult a tinédzser mellől.
- Igen, csak elgondolkodtam... - válaszolta nagy nehezen, miután helyre állította a szívverését.
- Sajnálom. - jött sokkal halkabban a hang, mire a szőke kérdőn felé fordult.
- Mégis mit?
- Mindent. Hogy faggatni kezdtem Midoriyát, hogy felhoztam a témát, hogy miattam lett pánikrohamotok, és hogy nem tudtam segíteni.
- Shinso figyelj rám. - ült fel Denki, majd óvatosan megfogta a lila hajú fejét, és farkas szemet nézett vele. - Igaz, hogy te hoztad fel a témát, de nem te tehetsz róla, hogy a dolgok így alakultak. Különben is, együtt él egy rakat tinédzser. Biztos vagyok benne, hogy előbb utóbb a többiek is felhozták volna a témát. Szóval ne hibáztasd magad. Én nem haragszom rád és biztos vagyok benne, hogy Izuku sem! - mosolygott a szőke, mire Shinso arcán egy halvány pír jelent meg. Denki elengedte a fiú arcát, majd nagyot ásítva visszamászott az ágyba. - Lefekszem, mert nagyon elfáradtam, ha nem baj.
- Ja, persze-persze. - a fiú egy pillanatra összeszedetlennek tűnt, de hamar rendezte arcvonásait. - Akkor én megyek a saját szobámba aludni.
- Ne! - kiáltotta a szőke, mire Shinso kérdőn és aggódva pillantott vissza. - Úgy értem, nem nagyon lennék most egyedül, esetleg... Nem akarsz ma itt aludni velem? - már sokkal visszafogottabban kérdezte, na meg bele is pirult, hogy feltette a kérdést.
- Persze itt maradok, ha szeretnéd. - mosolyodott el a lila hajú, majd bemászott Kaminari mellé, az ágy szélére. Fogalma sem volt, hogy mennyi ideje feküdt ott mozdulatlanul, amikor egyszer csak egy fejet érzett meg a mellkasán. Amikor lenézett Denki már félig rajta feküdt, a feje a szívénél a kezei a hasán, még az egyik lábát is arra használta, hogy minél közelebb legyen a lila hajúhoz. Shinso elmosolyodott, majd átölelte a kisebbet, végül így nyomta el az álom.

Aizawa már a sokadik kávéját itta meg. Régi akták és dokumentumok között keresgélt, videókat nézett meg de semmit sem talált. Már épp kezdte feladni, amikor is egy videóba ütközött. A felvételen egy tíz éves forma gyerek volt, aki egy széken ült, kezében meleg tea. A fiú kísértetiesen hasonlított Kaminarira, így Shouta végül  úgy döntött megnézi a videót, ha mégsem ez az amit keresett, akkor mára befejezi.

- Szia. Én egy profi hős vagyok. Tudnál nekünk segíteni? - tette fel a kérdést a videóban egy hős, akinek csak a keze látszott. A kamera teljesen a fiúra fókuszált, aki mosolyogott, de feszélyezetten ült a széken. Egy ideig tanulmányozta a hőst majd bólintott.
- Először is hogy hívnak? Megmondod nekem?
- Kaminari Denki vagyok. - motyogta a kisfiú, aki abban a pillanatban akart volna menekülni, amint rájött mégsem volt jó ötlet segíteni a hősnek.
- Ne aggódj nem bántunk, csak pár kérdést szeretnék feltenni, ha nem akarsz nem válaszolsz rendben? - a kisfiú megint bólintott, mire a hős bele kezdett a kérdezősködésbe.
- Honnan kerültetek ide?
- Egy laborban tartottak fogva minket, de nem nagyon tudom merre. Csak arra emlékszem, hogy kinyílt az ajtó, majd a nagy ajtó is, amin sosem mehettünk át. Majd egy lány kiabált hogy fussunk, a hősök mindjárt jönnek segíteni, így eljöttünk egészen idáig. - Denki egyértelműen össze volt zavarodva a szabadulásukat illetően.
- Fogva tartottak titeket? Meg tudod mondani kik voltak azok, vagy láttad őket?
- Sok ember volt ott. Voltak aki vigyáztak arra, hogy ne jöjjünk ki a szobánkból, de volt egy bácsi és egy néni, akik gyakran bejöttek hozzánk. Azt mondák ők segítenek nekünk, de persze sose mentettek meg. A bácsi barna hajú és van egy heg a szeme alatt. A néninek sötétrózsaszín haja van, nagyon vékony és gonosz a mosolya. Felemás szemei vannak. Az őrökre nem emlékszem, mert gyakran cserélődtek. Minden héten más állt az ajtó előtt.
- És ezek a gonosz emberek mit csináltak veletek?
- Rossz dolgokat. - a fiú hangja erőteljesen megremegett. - Azt mondák a képességeinkre kíváncsiak és hogy csak segíteni akarnak, de amit csináltak az nagyon fájt. Mindig vettek tőlünk vért és tűvel szurkáltak és valamilyen fekete anyagot adtak be, ami égetett. - a kisfiú már majdnem sírt a végére.
- Nagyon ügyes vagy Denki, hogy ezt el merted nekem mondani. Nagyon sokat segítettél.
- Úristen ezt nézzék mit találtam! - jött egy hang a háttérből
- Innen jönnek a gyerekek! - jött egy másik.
- Máris megyek! - hallatszódott még utoljára a hős hangja, aztán a felvétel lekapcsolt.
Aizawa sokmindent le tudott szűrni a videóból és egyik sem volt pozitív. Látta a gyermek sebeit, amiket elláttak, de attól még ott voltak. Hallotta a háttérben a folyamatos gyerekzsivajt, a sírást, az ápolók nyugtató szavainak foszlányt, a profi hősök kétségbeesését. Aggasztotta a tény, hogy diákjai ennek a borzalomnak voltak a szemtanúi mégis egy kicsit könnyebb lett a lelke, hiszen már talált valamit, egy újabb kirakós darabot, a gyerekek múltjából.