Sötétség [bnha]

23.

Shigaraki iszonyatosan feszült volt.  Amióta Shoto írt Dabinak a történtekről, semmit sem tudtak. Fogalma sem volt, hogyan van az öccse és ez nagyon feszélyezte. Legutoljára mikor elvesztette összetörten tért vissza hozzá, szóval nem engedhette,  hogy ez újra megtörténjen. Feszültségét egy pohár whisky-vel próbálta csökkenteni, kevés sikerrel. Gyakran pillantott az órára, és számolta a perceket mióta Izukuról utoljára kapott hírt. Néha felállt, trappolt egy-két kört a bárban, csakhogy utána visszatérjen a szokásos helyére.
- Jesszus Tomura! Nyugodj le egy kicsit! - jött le Dabi a lépcsőn, csakhogy az idegesen járkáló párját lássa.
- Hogy nyugodjak le? - horkantott a világosabb hajú, majd vissza ült a már üres pohár elé.
- Shoto azt írta nincs semmi baja. Ott maradhat az iskolában, nem bántják, még mindig lehet hős.
- Igen, de ez nem ilyen egyszerű. Folyton megfigyelik. Emlékszel mikor volt ilyen utoljára? Na és a karperecek? Nem emlékeztetnek valamire? - a fekete hajú egy ideig csöndben maradt. - Na ugye. Gondolom Izuku is emlékszik rá. Nem akarom, hogy ott legyen ezek után. Az öcséd válaszolt a kérdésemre? - Dabi elő vette a telefonját, hogy megnézze az üzeneteket. A képernyőn továbbra is az ő utolsó üzenete, a "Hogy vagytok? Hívjatok fel, fontos!" Szöveg látszódott.
Csalódottan eltette a telefont, majd egy fejrázással jelezte, hogy még mindig nem reagáltak az üzenetre.
- Rendben, ha holnap estig nem válaszolnak, holnap elmegyünk és kimentjük őket onnan. - fujtatott a kék hajú, majd nyúlt az üvegért, hogy egy újabb pohárral töltsön magának, ekkor azonban megszólalt a telefonja és rápillantva meglátta Bakugou nevét.
- Hallo? - szólt bele rögtön, mire pár másodperccel később visszaszólt egy másik hang.
- Tenko...- hallotta meg az öccse hangját, mire a boldogság és az aggódás járta át az egész testét. Örült, hogy végre hall felőle és már biztos volt benne, hogy Izuka ha nincs is jobban, de rosszabbul sincs.
Egy hosszas beszélgetés után végül jó éjszakát mondtak és letették a telefont.
- Azt hiszem, holnap mégsem kell megtámadnunk a UA.-t. - mosolygott a kék hajú és bele dőlt párja kezébe.

- Remélem mostmár minden rendbe jön, Izukum. - suttogta All for one, a fal takarásából, miután végighallgatta a beszélgetést.

....................................................................................................................................................................................................................................

Izuku jól volt. Jól érezte magát. Kezdte megszokni az új helyzetet és ebben a pszichológusnak is köze volt. A fiú nem gondolta volna, de a kedves, fiatal hölgy tényleg tudott segíteni neki feldolgozni a traumáit. Kezdett megnyílni, nemcsak a nő felé, de Aizawa felé is. Hálás volt a tanárának aki kiállt érte és segített neki. Egyszerűen úgy érezte az élete sínen van.
Az osztályával kibékült, az iskola többi tagja is kezdte megszokni a fiú jelenlétét. Az edzéseken remekül teljesít, eddig senki sem tudta lepipálni. Kaminari is erősödött főleg miután rájött, hogy a felerősített képességét nem muszáj visszafognia és kedvére használhatja.
Izuku még arra is rávette magát, na meg persze a párjait, hogy bevallják az osztálynak, hogy együtt vannak, amit a többiek remekül fogadtak és egy konkrét délutánt szenteltek egymás szexualitásának megtárgyalására. Deku úgy érezte ide tartozik, nem kellett rejtegetnie magát tovább, megértették őt, még annak ellenére is, hogy folyton követték és a szabályokon sem változtattak egy kicsit sem. De Izukut ez nem zavarta, továbbra is boldog volt.

Nehezen hitte el, hogy a már több mint két hét telt el a bizonyos eset óta. Azóta habár édesanyját nem zárhatták be, aminek több oka is volt, de lényegében nem volt elég bizonyíték a nő ellen, de a látogatási jogától megfosztották, így Izuku hivatalosan árva lett. Hiába volt ott az édesapja, mégis egy gonosztevő nem tudott gondoskodni jelenleg a fiúról így Aizawa kapta meg az ideiglenes felügyeleti jogot. Persze a férfi csak papíron volt a törvényes gyámja, az apjával és a bátyjával, ha titokban is, de két naponta beszélt.

Éppen vége lett az utolsó dél utáni órájának is, de még mindig senki nem jött érte, hogy vissza vigyék a kollégiumba. Vissza mehetett volna magától is, azonban nem akart szabályt szegni. Szólhatott volna Iidának is, hogy az ő felügyeletével menjen vissza, viszont nem kapott erre sem engedélyt.  A párjai a gyengélkedőn feküdtek, mivel a délutáni edzésen egymás ellen harcoltak és kicsit elvetették a sulykot. Izuku nagyon szerette a két fiút, de be kellett ismernie, ha a két fiúnak harcolni kell ők bizony harcolni fognak, még akár a határt is átlépve. A fiú annyira elgondolkozott, hogy észre sem vette, de a többiek már el is tűntek az épületből.
- Remek. - morogta. - Mostmár meg sem kérhetem őket, hogy kísérjenek el Aizawához.
Az egyetlen dolog ami nagyon hiányzott neki főleg ilyen helyzetekkor az a telefonja volt. A hősöknek szent meggyőződésük volt, hogy a telefonban lehallgató készülék volt így biztos ami biztos elkobozták tőle. Legalábbis ez volt amit mondtak neki, Izuku azonban biztos volt benne, hogy nem akarják, hogy bármilyen kapcsolatot teremtsen a gonosztevőkkel, habár nem tudhatták, hogy Bakugou és Todoroki ugyan úgy jó kapcsolatot ápolnak velük.
A fiú jobb ötlet híján egyedül indult útnak a kihalt folyosókon. Hiába tudta, hogy ez is tilos lenne, de aggasztotta, hogy nem jelent meg Aizawa, hiszen eddig mindig pontos volt. Végig ment a folyosón, majd egy kis keringés után meg is érkezett a tanári elé. Óvatosan bekopogott, majd benyitott az ajtón. Bent egy roppant ideges Aizawát látott, aki Present Mic-kel ordibált.
- Nem látod, hogy nem felnőttek. Mic nézd már meg az arányokat! Ezek gyerekek.
- Na de veszélyes gyerekek. - morogta vissza Presen Mic, majd oldalra kapta a fejét, és meglátta Izukut tanácstalanul állni az ajtóban. - Ah kedves hallgató! Mi járatban erre felé.
- Midoriya? Máris ennyi az idő? - csíptette össze az orrnyergét az osztályfőnöke, majd az órára pillantott.
- Sajnálom, hogy engedély nélkül eljöttem, csak nem volt ott és... - kezdett bele a fiú azonban Aizawa meg is állította.
- Problémás gyerek, nincs baj. Nem börtönben vagy, ez igazán bele fér. Gyere be kérlek, ha már vissza megyünk a kollégiumba, akkor összeszedem a cuccaim. Addig várj meg itt. - mondta, majd eltűnt egy hátsó ajtóban. Midoriya belépett és végigvezette a tekintetét a nagy szobában. Volt már a tanáriban, nem volt nagy meglepetés a helyiség. A szeme azonban meg akadt a rengeteg  képen, ami az egyik asztalon feküdt. Óvatosan odapillantott felmérni, min dolgozhatott jelenleg tanára. A képek nagy része elmosódott volt, és alig lehetett látni valamit a sötét utcákat ábrázoló képeken. Ő mégis ki vett egy-egy árnyfoltot, és egy-egy ember arcot. Megállapította, hogy az egyik képen a sötét lámpa mellett egy rövid, világoskék hajú lány állt, az arcát eltakarta egy fekete maszk, testét egy fekete, földig érő kabátba bujtatta, aminek a zsebéből különböző fegyverek lógtak ki. A másikon egy fehér, hosszú hajú lány volt, éppen háttal elrohanva a kamera elől, hosszú kabátja mögötte lobogott. Megint egy másik egy barna hajú, világítóan rózsaszín szemű lány ugrott át egy padot, miközben a kezében levő fegyvert éppen a kamera felé lendítette. Az utolsó alak akit kivett, egy élénk narancs hajú fiú volt, amint éppen az épület mögül lesett ki. Az asztalon lévő képek mindegyike a négy fiatalt ábrázolta különböző megmozdulásokban és Izukut hirtelen megcsapta a felismerés.
- Mi az kölyök? - nézett felé Present Mic, mikor észre vette mit bámul.
- Ők kicsodák? - kérdezte a fiú, próbálva megnyugtatni magát.
- Óh, ők a legújabb gonosztevő banda a városban. Magukat inkább igazságtevőknek hívják, de amiket elkövetnek, azért elég durva. Gyilkosokat, embercsempészeket ölnek ezzel azt mondják tisztítják a várost. Jelenleg ezen az ügyön dolgozunk valószínüleg csak ők négyen vannak, de nem igazán tudunk róluk semmit.
- Végeztem mehetünk. - jött ki a szobából Aizawa, majd a halálra vált fiúra nézett. - Mi az? Mi történt?
- Sensei... Azt hiszem beszélnem kell magának a kísérletekről amit rajtunk végeztek. - szólalt meg hirtelen a fiú.
- Rendben, de miért ilyen hirtelen? - a férfi kezdte érezni a feszültséget a levegőben.
- Mi lesz ha elkapják őket? - a fiú teljesen figyelmen kívül hagyta a férfi kérdését és az asztalon lévő képekre mersztette tekintetét.
- Gondolom börtönbe kerülnek. De mi ez Midoriya? Mi történt?
- Azt hiszem tudom kik ők. - motyogta a fiú, mire mindkét hősnek duplájára nyílt a szeme.