𝐂𝐚𝐥𝐥 𝐌𝐞 𝐁𝐲 𝐌𝐲 𝐍𝐚𝐦𝐞 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 |⚣

"Álmodozni se merj"

(Dalszöveg premier...)

Aznap délután még megettük a közösen gyártott vacsoránkat, majd hazamentem.

Délután már nem beszélgettünk olyan sokat, tekintve, hogy tea készítés közben a beszélgetés témája kicsit veszélyes vizekre úszott.

Hazafele menet áthívtam magunkhoz Hyunjint, aki talán tudna segíteni a zavarodott érzelmeimen.
Természetesen rögtön ugrott is, és ez nagyon jól is esett, hogy már rohant is hozzám, amint említettem neki, hogy van egy kis gond nálam.

A szüleim szokásuk szerint el voltak foglalva a saját dolgaikkal, és Minji is elvolt a szobájában.

Természetesen anya és apa is üdvözölte barátomat, mivel szerintük is jófej srác, nem csak szerintem. Aztán utána mentek is vissza a saját világukba én meg Hyunjinnal a szobámba, ahol otthonosan levetette magát az ágyamra, én meg a forgó székembe ültem és felhúztam a lábaimat.

-Hah... hol is kezdjem? -tettem fel a költői kérdést.

-Mondjuk az elején. -vonta fel a szemöldökét.

-Vicces vagy még mindig... -forgattam meg a szemeimet.

-Tudom. -vont vállat.

-A helyzet az, hogy sok mindenről nem tud a csapat, és le is maradtatok egy-két dologról... -sóhajtottam egy hatalmasat.

-Hm... kezd érdekes lenni a történet. Folytasd. -kérte.

-Nem is tudom... lehet mégsem kéne. Lehet, hogy emiatt rontanám a csapatunk összhangját... -dörzsöltem meg homlokomat.

-Ne viccelj már, felőlem még az is kiderülhetne, hogy valójában lány vagy. Nem ez a lényeg egy barátságban. -nézett bizalmasan rám.

-Biztos? -mosolyodtam el.

-A tudásomra esküszöm. -mosolyodott el a nagyokos is, mire újfent szemet forgattam.

-Szóval... istenem... hogyan kezdjek neki...? -borultam az asztalomra. -Egy percet kérnék...

-Időnk, mint a tenger. -hallottam hangját.

Egy kis idő múlva, mikor már valamelyest megfogalmazódott bennem, hogy hogyan is kéne beavatnom a dolgokba, felpillantottam a türelmesen váró valójára és kieresztettem egy gondterhelt sóhajt.

-Az első dolog az lenne, hogy... tegnap Sojunnal... hát, ő... mi, szóval... csókolóztunk... -böktem ki nagy nehezen, mire Hyunjin egy igen meglepődött fejet vágott, de végül rendezte vonásait kissé.

-Mármint ti. Ti ketten? Csókolózni? Ezt felkell dolgoznom még... -dőlt hátra az ágyamon.

-Elhiszem, hogy erre nem számítottál, de ez még csak a kisebb gond. Különben is a csók az jó volt, de nem ez a fő probléma.

-Hát akkor mi? -nézett rám értetlenül.

-Igazából... Jungkook... -suttogtam szégyellősen lehajtott fejjel és ismét elvörösödtem, már a neve hallatán.

-Csak azt ne mondd, hogy... -esett le neki egy pillanat alatt.

-Pedig valószínűleg de... -motyogtam.

-Úristen, Jimin... Most csak viccelsz, ugye? Mondd, hogy ez csak egy tréfa. -bámult engem nagy szemekkel.

-Mondanám, ha így lenne...

-De ezt nem teheted.

-Igen, én is tudom. Ezért hívtalak át. Én sem akarok jobban vonzódni hozzá. -néztem rá kétségbeesetten.