𝐂𝐚𝐥𝐥 𝐌𝐞 𝐁𝐲 𝐌𝐲 𝐍𝐚𝐦𝐞 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 |⚣

"Megkaptam? Hát kibaszottul nem."

Jungkook szemszöge:

-Gondolkoztál már új neven? -kérdezem kora reggel Jimintől, miközben a romlott fekete ingemet gomboltam össze a tükör előtt.

-Nem. Miért, kellett volna? Azt hittem ez a szökés dolog még azért messze van. -nyújtózott egyet az ágyon.

-Az biztos, hogy nem holnap fogunk szökni, viszont a hamisított iratokat el kéne készítenem valamikor, hogy azzal már ne legyen gond. Majd szólj ha kitaláltad, vagy különben én fogok választani neked. -fordultam felé.

-Oké, majd szólok. Neked már megvan?

-Még nincs meg pontosan, de én biztosan valami olyan nevet fogok választani, ami nagyon népszerű és sok embert úgy hívnak.

-Ja ez mondjuk jó ötlet. Egyébként... Itt csakúgy bármit lehet hamisítani? -ült fel az ágyon a kis szőke.

-Igazából... igen. Az összes eszközünk és mintánk megvan ahhoz, hogy bármilyen papírt vagy iratot meg tudjunk hamisítani, kivéve a pénzt, mert az olyan anyagból készül, amihez már mi sem tudunk hozzáférni. -magyaráztam neki tanárokat megszégyenítően.

-Hát ez menő. Akkor tudnál nekem szerezni egy érettségit is?

-Szeretnél? -ültem le mellé.

-Mhm.

-Majd meglátom. Talán az is menni fog. -simítottam tincsei közé.

-Köszönöm. Na és mi a terved?

-Még véglegesítenem kell a fejemben minden apró részletet, de már nagyjából megvan. Majd elmondom, de nem most. Most menjünk. Neked nem tudom, hogy van-e valami dolgod, de nekem lesz egy megbeszélésem, plusz egy edzésem, meg egy kihallgatásom. Mármint nem engem hallgatnak ki. Szóval sűrű nap lesz ez a mai. -sóhajtottam egy nagyot.

-Én még nem tudom, hogy mit fogok csinálni. Talán Junoék elmondják majd.

-Rendben, vigyázz magadra és légy óvatos és egyél! Most lelépek. -köszöntem el tőle, majd egy hatalmas csókot adtam dús ajkaira, aztán kiléptem a szobámból.

...

-Szóval semmi támadási tervünk nincsen még? -háborodott fel jó pár ember a megbeszélésen.

-Jungkook? Téged bíztalak meg ezzel. -nézett rám apám rosszallóan.

-Már megbocsáss, de azt nem mondtad, hogy csak engem bíztál meg ezzel. Honnan a rohadt fenéből kellett volna tudnom, hogy az egész maffiában egyedül csak nekem kellett volna dolgoznom ezen az ügyön is. -emeltem fel a hangomat. -Így is kurva sok dolgom van és volt, és nem vagyok valami terminátor, aki kérdés nélkül két felé tud válni.

-Pedig csak ennyit kértem tőled... Sok mindent kaptál tőlem, viszont én csak annyit kértem cserébe, hogy dolgozz nekem rendesen... -válaszolta félelmetesen nyugodt hangon.

-Hogy én sok mindent kaptam tőled...? Ugyan, ne hülyéskedj már... Én csak egy normális életet szerettem volna. Megkaptam? Hát kibaszottul nem. -álltam fel az asztaltól, majd a kijárat felé mentem.

-Állj meg fiam! -kiáltott utánam apa. -Ha holnap reggelre nem nyújtod be a támadási terveket, akkor én sem fogom teljesíteni azt, amit ígértem neked. -utalt Jimin biztonságára, mire én megfeszültem, viszont nem tudtam mit tenni.

Egy alig látható bólintás után már ki is léptem a teremből.

Utáltam, hogy nem tudok apám ellen harcolni, ugyanis egyedül kevés vagyok ellene. Neki ott van több száz ember az oldalán, nekem meg csak Jimin. Az én kis Jiminem...

Ám mindig a legabszurdabb helyzetekben jönnek a legjobb ötletek.

Tudtam, hogy egy zseni vagyok néha.

Rohanni kezdtem apám irodája felé, amilyen gyorsan csak tudtam. Végre egyedül lehetek, hiszen a megbeszélésnek csak 15 perc múlva lesz vége.

Apám irodájában nincs kamera, mert nem szeretné, ha 0-24-ben nézné valaki őt. Neki csak az ajta előtt van egy felszerelve.

Először a saját irodámban mentem, ahol a gépem előtt ülve próbáltam feltörni a biztonsági kamera rendszerét, hogy valami random helyen kiiktassam egy kis időre az egyik kamerát, mert akkor ameddig a biztonsági őr azzal lesz elfoglalva, addig én elintézem apám irodájában azt, amit kell.

Nagyon kockázatos, de egy próbát megér.

Sajnos már régen törtem fel bármilyen rendszert is, így egy kicsit bénán ment a dolog és véletlenül 2 helységben is lekapcsoltam a kamera felvételét, de sebaj.

Ezek után rohantam is át apám irodájába egy random aktával a kezemben, hogy ha esetleg mégis észrevenne egy biztonsági ember engem, akkor ne legyen annyira feltűnő az ottlétem és higgye csak nyugodtan azt, hogy én mindössze egy ártatlan mappát akartam átvinni hozzá.

Leültem az asztalához, majd az aktával áthozott pendriveot a számítógépbe helyeztem és apám kódját beírva a gépbe, el is kezdtem lementeni a maffia összes régebbi támadási terveit.

Én vagyok apám első számú gyereke, bennem bízik meg a legjobban.
De azt szerintem álmában sem gondolta volna, hogy ezzel én vissza fogok élni.
Azt hiszi az ő kis zsarolásai megijesztenek engem...
Hát sajnálom, de nem.

Az órámra pillantva vettem tudomásul, hogy már csak 2 percem maradt hátra.
Szerencsére hamar meg is voltam a dokumentumok átmásolásával.
Villám tempóban eltűntettem az összes nyomot magam után, majd az aktát és a pendriveot az öltönyöm alá rejtve siettem vissza az irodámba.

Mikor újra leültem a gépem elé, akkor láttam ám, hogy a biztonságiak visszaállították a kamerákat, ennek ellenére nem láttam semmi felé furcsa mozgolódást. Mintha tökre természetes lett volna, hogy két kamera egy kis időre meghibásodott.
Ezek szerint a tervem eddig sikerült.

Lelkes irodai dolgozókat megszégyenítve kezdtem el bűvölni a laptopomat, immár az új dokumentumok társaságában.

Nem vagyok én hülye, tudtam, hogy ez a legjobb ötlet, amivel egy méterrel közelebb tudom hozni a maffiát a szakadékba, ahova csak a hülyék esnek bele.

Így hát el is kezdtem csinálni a támadási tervet, ami igazából csak annyiból állt, hogy az előzőkből válogatva egy teljesen üres dokumentumba kimasoltam, majd beillesztettem a szöveget egy kissé átfogalmazva.

Miközben ezt csináltam szép nyugodtan, már fejben azon gondolkoztam, hogy holnap, mikor ezt benyújtom, akkor szintén majdnem mindenki el lesz foglalva a terv tanulmányozásával, szóval nekem akkor kéne elintéznem az iratok hamisítását.

Ezzel csak egy gond van...
Nekem is ott kéne lennem azon a megbeszélésen. De ezt majd megoldjunk.

Úgy érzem, mintha most teljesen megújultam volna. Az ötleteim csakúgy jönnek és jönnek folyton.
Most hirtelen már az is eszembe jutott, hogy hogyan kéne megszöknünk innen.

-Basszus, ezaz, megvan! -kiáltottam fel a székben hátradőlve.

Olyan, mintha az agyam legalább 30%-át tudnám használni, holott tudom, hogy ez nem igaz.

Valami nagyon megihletett engem, mert már konkrét az egész szökési tervem készen van.
Nem hittem volna, hogy ez fog történni.
Már csak Jiminnek kéne elmondanom és rövid időn belül... Szabadok leszünk.

Köszönöm, hogy elolvastad!