𝐂𝐚𝐥𝐥 𝐌𝐞 𝐁𝐲 𝐌𝐲 𝐍𝐚𝐦𝐞 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 |⚣

"Valamit valamiért"

Jungkook szemszöge:

Ígéretemet betartva már kora este a szobánkban voltam, hogy Jiminnel tisztázni tudjam a fontos dolgainkat.
Napközben mondhatni csak testben voltam ott mindenhol, mert fejben már szerintem az 5. dimenzió körül járhattam, olyan sokat gondolkodtam.

-Kíváncsian várom a fejleményeket. - ült török ülésben az ágyon a kis tüneményem, aki... mostanában eléggé rossz állapotban van.

Azt vettem észre, hogy az amúgy is fehér bőre most már mégsápadtabb lett és hát jóval vékonyabb is. Az izmai sehol és csupa csont az egész teste. Azért eléggé aggódom érte, mert ez a mozgás szegény életmód és kevés vitamin egyáltalán nem tesz jót az egészségének, de nem csak a fizikális jólétének, hanem a mentális állapotának sem jó.

-Miért nézel így rám? - kérdezte aggódva, miközben helyet foglaltam előtte.

-Ja, semmi, semmi... Szóval akkor kezdeném a tervvel. - ásítottam egy nagyot.

-Nem szeretnél inkább pihenni előtte?

-Nem, teljesen jól vagyok. Akkor mondhatom?

-Persze.

-Szóval... Az egész úgy kezdődne, hogy a rendőrségnek fel fogom jelenteni ezt a helyet, hogy számomra gyanús és nézzenek körül itt. Ide fognak jönni, és azt előre leszögezném, hogy valószínűleg nem csak pár fegyveres rendőrt fognak küldeni. Ha minden jól megy, akkor mivel apukám már korlátozott egy kicsit a mozgásában, ezért ő azonnal hivatni fog magának egy helikoptert a tetőre. De mivel mi gyorsabban fogunk reagálni a "betörésre", így mi fogunk előbb a helikopterhez érni és miután bekamuztam, hogy meghalt az apám, a pilóta elrepít minket a menedékre. Egyszerű, de nagyszerű. - vázoltam fel neki.

-Ez így logikus. De nem fogod sajnálni az apukádat? Eléggé jól ki fogod őt játszani.

-Tudom. Sajnos vagy nem sajnos, de... igazából én nem fogok bűntudatot érezni, miután ezt meg fogom tenni vele. Ő is rengeteg dolgot vett el az életemből. Ez most neki jogosan fog kijárni. Viszont még van egy két dolog, amit el kell mondanom neked.

-Igen? Hallgatom.

-Az egyik az, hogy aznap, mikor ez meg fog történni nem leszünk együtt. Mármint úgy értem, hogy nekem apukám közelében kell majd lennem, mert van ez a bizonyos gyűrűje, amit a menekülés előtt vagy legalábbis a legelején meg kell szereznem tőle, hogy a helikopter pilóta elhigyje az apám halálát. A másik dolog meg az, hogy ha még minden úgy van ahogy régen, akkor a menedék egy Thaiföldi szigeten van. Ko Samui nevű szigeten, Mae Nam városban. Egyszer még nagyon kicsi koromban voltam ott szintén valami kisebb támadás miatt, de... elképesztően gyönyörű és varázslatos az a kis sziget. Neked is látnod kell. A tenger a naplementében és a pálmafák a sok jellegzetes thai épülettel. Sosem voltam még olyan különleges hangulatú vidéken, mint ami ott van. - kalandoztam el egy kissé.

-Most kíváncsivá tettél. - kuncogott Jimin.

-Már csak pár nap Jiminie, ez még bírd ki légyszíves. - sóhajtottam egy nagyot, miközben tekintetemet újra végig vezettem vézna kis hófehér testén. Az eddig aránylag jó hangulatom, mint villám, úgy elillant.

-Ha már eddig kibírtam, akkor ezt már végig csinálom. Még él bennem a remény a szebb jövőről. Nem szabad feladni. - jelentette ki, ám ez inkább úgy nézett ki, mintha csak saját magát szerette volna nyugtatni ezzel.

-Erős vagy Jimin. A helikopter leszállóhoz amúgy a liftben keresztül lehet eljutni vagy a lépcsőn, de a liften keresztül egyszerűbb. Csak simán megnyomod a legfelső gombot és már ott is vagy. Amint kilépsz fent a liftból, rögtön szemben van egy számzáras vas ajtó, aminek a kódja az én születési dátumom. Onnan pedig már egyenes út van a helikopterig. Nem lehet eltéveszteni.

-Miért pont a te születési dátumod? - lepődött meg Jimin.

-Mert én vagyok apám első szülött fia. Bennem bízik a legjobban, ezért döntött úgy, hogy az összes kód hozzám fog kapcsolódni. - sóhajtottam fel.

-Látom rajtad, hogy azért egy kicsit mégis zavar téged, hogy így be kell csapod apukádat. Figyelj, ez érthető, de... valamit valamiért, nem igaz? Ez nem a te hibád. Ezt dobta gép. Csak így tudunk kijutni végre innen. - vigasztalt engem.

-Igen, igazad van. Tényleg zavar engem, de ahogy mondtad, nem tudunk, nem tudok mit tenni. Muszáj lesz ezt a módszert alkalmaznom. Thaiföld szép és barátságos hely. Ott majd végre lesz nyugodt életünk, habár thaiul nem tudok, de élnek ott koreaiak is. - takaróztam be az ágyban.

-Alig várom, hogy vége legyen ennek a rémálomnak. - nevett fel a kis tündérem.

-Hát még én...

Egész életemben ennek a pokolnak a tagja voltam. És most a tudat, hogy talán majd most végre sikerülni fog kiszakadni ebből az egészből egy kicsit jó érzésekkel tölt el engem.

-Majd még körbe járjuk a terepet holnap? - kérdezte.

-Mhm. Meg majd adni fogok neked egy fülest, amit egy órára lehet csatlakoztatni, amit majd én felveszek és azon keresztül is tudlak navigálni. Ezen kívül az elengedhetetlen golyóálló mellény és egy biztonsági pisztoly is lesz majd nálad. Ne aggódj, nem lesz semmi baj remélhetőleg. Az iratok és az én dolgaim nálam lesznek, de a te ruháidat neked kell majd vinned, oké? Menni fog ugye? - simogattam az arcát.

-Persze. Értünk bármit.

-Nagyon erős és bátor vagy, ugye tudod. Rohadtul büszke vagyok rád. - öleltem őt magamhoz.

-Nagyon szeretlek téged.

-Én is téged, Jiminie. És ne felejtsd el... Csak szólíts a nevemen és én ott leszek, akárhol is vagy. Ne aggódj miattam majd.

Köszönöm, hogy elolvastad!