Vágyaim utánad (Charles Leclerc) Befejezett

3.

𝑽𝒂𝒏 𝒉𝒐𝒈𝒚 𝒌𝒆𝒍𝒍 𝒔𝒆𝒈í𝒕𝒔é𝒈

"𝑻𝒆 𝒍𝒆𝒏𝒏é𝒍 𝒂 𝒕á𝒎𝒂𝒔𝒛
𝒎𝒊𝒏𝒅𝒆𝒏 𝒌é𝒓𝒅é𝒔𝒆𝒎𝒓𝒆 𝒗á𝒍𝒂𝒔𝒛"

𝑮𝒍𝒐𝒓𝒊𝒂 𝑹𝒂𝒚𝒏𝒐𝒍𝒅𝒔

2027.06.26.

11:15 van és én még mindig az ágyamban fekszem, a redőnyök két napja lehúzva. Bárhova nézek csak az étkezéseim maradványait látom, vagy az elmúlt hetekben használt ruháimat. Kristin lassan egy hónapja elutazott Belgiumba a barátjához. Két hete egy hírt sem hallottam felőle és egyre jobban azt érzem, hogy magamra lettem hagyja. Elegem van a munkámból, elegem van a háztartás vezetésből. Nincsenek itt barátaim, elmentem párszor bárba Kristin nélkül, de semmi, egy normális férjjelölt sincs sehol. Rohadt unalmas így élni. Életemben először a társaság körein belül szeretném tudni magam, tartozni akarok valahová, valakikhez.
Körbe néztem, hogy erre fele milyen klubok vannak és arra jutottam, hogy semmilyen. Akik ide vannak bejelentve, azok nem túl sok időt töltenek itt, csak ne kelljen adózni a hatalmas vagyon miatt. Akik meg ide születtek, snobok és semmiben sem veszik ki a részüket, tisztelet a kivételnek. Egy helyet találtam a lelkisegélyt, ami még új, havonta egy ülést terveznek tartani maximum tizenkét embernek. Azonnal jelentkeztem.

Nem tudom miért, de úgy döntöttem kirittyentem magam az első ülés alkalmából. Igazából csak egyszer fogok elmenni, mivel az első ember beszéde után rá fogok ébredni, hogy ezeknek az embereknek sokkal nagyobb és komolyabb problémáik vannak, mint nekem és nem is szorulok rá. A tökéletes külső meg hát azért kell, hogy így emlékezzenek rám akkor is, ha már nem leszek a köreikben. Felvettem egy fehér pólót aminek az alja csipkés, arra felkaptam egy bézs színű blézert, hozzá illő szövet nadrággal és felkaptam álmaim cipőjét, ami egy fehér tíz centis magassarkú, gyöngypánttal és masnival a hátulján. Ehhez ez passzoló Chanel táskát is hozzátettem. A hajamat a fejem tetejére felkötöttem és indulásra készen álltam. Valahol egy eldugott utcácskában volt az épület. Azt hinnéd, hogy egy lepukkant kis épületben van, a fenéket ez Monaco, itt még a lelkibetegeknek is márványpadló dukál. Hozzáteszem azért a környezet segít a javulásban. Meg már, ha itt tartunk mégis melyik monacóinak kell lelkisegély?! Mindenük megvan ami csak kell.

Bementem a helységbe ahol körbe voltak helyezve székek. A szervezők egyből odajöttek hozzám aranyosan bemutatkoztak és ételt kínáltak nekem ami ki volt rakva egy asztalra. Visszautasítom az ajánlatukat és helyet foglalok. Idővel mindenki megérkezik kivéve egy valakit. Üres a mellettem lévő szék aminek én csak örülni tudok.

A rendezők üdvözölnek minket és közlik, hogy egy kicsit még várunk a hiányzó személyre. Pár perc múlva be sétál egy férfi mindenki felkapja a fejét ami az én érdeklődésemet is felkelti és gátlástalanul megbámulom a besétáló személyt. Kezemet a szám elé kapom és alig bírom visszatartani a torkomból feltörő sikolyt. Mégis mennyi esély volt arra, hogy a lelkisegélyre csak úgy besétál Charles Leclerc?! A sors édes fintora. Sors csak, hogy tudd én mindig hittem benned és sosem pártoltam el mellőled. Üdvözöljük a társaságunkba be lépett személyt majd körbe megyünk és mindenki bemutatkozik a többiek pedig hangosan visszaköszönnek.

Sorban mindenki elmondja mi bántja a lelkét, Charles jön a soron. Nagyon kíváncsi vagyok ő mégis mit keres itt.

– A feleségemmel nyolc éve ismerjük egymást két évvel később összeházasodtunk és elég hamar megszületett a fiúnk. Nem volt tervben, a feleségem akkor fejezte be az egyetemet én meg folyamatosan járom a világot és rengeteg kötelességem van, de ahogy tudtam próbáltam ott lenni neki. Viszont minden megváltozott és idővel már nem törődött velem sem a kapcsolatunkkal. Mindketten feladtuk és nem akartunk tovább küzdeni amiről persze nem tud a világ. Már nem is szól hozzám és a fiamat sem láthatom pedig még mindig együtt élünk. Nem akar elválni sem elköltözni, de így nem maradhatnak a dolgok.