Vágyaim utánad (Charles Leclerc) Befejezett

17.

𝑨𝒎𝒊𝒕 𝒊𝒔𝒕𝒆𝒏 𝒆𝒈𝒚𝒃𝒆 𝒇𝒐𝒈 𝒌ö𝒕𝒏𝒊 𝒂𝒅𝒅𝒊𝒈 𝒂𝒛𝒕 𝒆𝒎𝒃𝒆𝒓 𝒔𝒛é𝒕 𝒏𝒆 𝒗á𝒍𝒂𝒔𝒔𝒛𝒂 𝒑𝒍á𝒏𝒆 𝒂𝒎𝒊𝒕 𝒎é𝒈 𝒆𝒈𝒚𝒃𝒆 𝒔𝒆 𝒌ö𝒕ö𝒕𝒕

"𝑴𝒆𝒓𝒕 𝒕𝒆 𝒗𝒂𝒈𝒚 𝒂 𝒇é𝒏𝒚, 𝒂 𝒔𝒛𝒊𝒈𝒆𝒕 𝒂 𝒗á𝒓,𝑲𝒊𝒉𝒆𝒛 𝒂 𝒔𝒛í𝒗𝒆𝒎 𝒎𝒊𝒏𝒅𝒊𝒈 𝒉𝒂𝒛𝒂 𝒕𝒂𝒍á𝒍"

𝑮𝒍𝒐𝒓𝒊𝒂 𝑹𝒂𝒚𝒏𝒐𝒍𝒅𝒔

2027.10.31

A buszon ültem ami épp Magyarországra tartott. Közben átnéztem a táskám alig volt benne pár ruha főleg rövidujjú. Monacóban általában meleg van így novemberben már ott se igazán, de kabátra nincs szükség. Még jó, hogy a ferraris pulcsimba jöttem amit legszívesebben széttépnék! Nem mondanám, hogy szakítottunk csak mosolyszünet van, kikértem a második időmet, márcsak egy van és még nem is vagyunk házasok, ez egy intó jel. Egy turista buszon ültem ami éppen Magyarországra tartott, magyar turisták ültek rajta. Nagy nehezen felvettek és rábeszéltem őket, hogy csak a benzint kelljen fizetnem. Mindenki nézegetett, talán felismertek vagy csak kéretlen vendég voltam. Kifele néztem az ablakon, kizártam a külvilágot. Közben azt kérdeztem magamtól mi vajon szívem vágya? Vajon elég vagyok hozzá, hogy miattam átírja az életcéljait?!

Bedugtam a fülesem és Gáspár Lacit hallgattam. Laci egy gyógyszer!

Mert te vagy a fény, a sziget a vár,
Kihez a szívem mindig haza talál,
Aki, ha néha rám tör az űr,
Fülembe súgja: sosem vagy egyedül.

Lehet nem több az élet, csak céltalan utazás,
De ha elárvul néha a lélek, kell egy jó útitárs,
Mikor az álmok úttalan útján a szívem súlya nehéz,
Te vagy a kéz aki nyúl kezem után s hajnalban hazakísérsz.

Mert te vagy a fény, a sziget a vár,
Kihez a szívem mindig haza talál,
Aki, ha néha rám tör az űr,
Fülembe súgja: sosem vagy egyedül.
Te vagy a fény a sziget a vágy,
Kihez a szívem mindig hazatalál,
Aki ha mégis rám tör az űr,
Fülembe súgja: sosem vagy egyedül.

Hív a végtelen éjben, ezernyi súlyos vágy,
Mégis csak két karod között ér el, az igazi boldogság,
És ha az álmok úttalan útján a szívem újra nehéz,
Te vagy a kéz aki nyúl kezem után s hajnalban haza kísérsz.

Ez a szöveg annyira igaz. Annyira illik hozzánk.

Leszálltam a buszról. A vörösbolygóról elnevezett téren szálltam le. Ez volt a városban a nagy megállomás vagyis kisgyerekként mindig így mondtam. Ritkán jártam ide. Álltalába kerültem ezt a helyet. Főleg a csövesek és a drogosok miatt. Itt nap mint nap többszázszor fordulnak a buszok mindig nagy a tömeg. Leszálltam és rohantam tovább. Nem voltam hajlandó busszal tovább menni ennyi is bőven elég volt. Vagy egy kilómétert sétáltam mire elértem az ikonikus sarokig ahol szinte mindig megfordultam. Két zebra is van egyik a túloldalra visz át a másik pedig ugyanannak az útnak a folytatása. Egyik sarkon pelenkabolt mai napig csodálkozok, hogy a francba maradt fenn. Szembeli sarkon cba ahol mindig a kedvenc osztálytársam vásárolt. A környéktől elfogott az undor. Nemrég eshetett mert álltak a pocsolyák és a fű is vizes volt. A sarokból amiből a zebrák nyílnak annak a folytatásában van egy villamosmegálló. A villamosmegálló mögött egy téglavörös ház ami konkrétan omlik. Már csak a tégla látszik. Mondanom se kell itt egy házat se szigeteltek be. A másik ház már Theoék háza, nagy társasház. Külső és belső lakásokkal. Theoék lakása beljebb van. Elhaladtam a megálló mellett. A járólap tiszta kosz volt. A megálló tele emberekkel. Egy csöves feküdt a padon, ruhák szétdobálva. Csizma a sinen. Úgy hiányzott már ez a látvány! Megálltam Theoék háza előtt. Becsöngettem. Theo felvette.