Hill's

13.rész

*Rose szemszöge*

Végre egy olyan reggel, amikor nem úgy érzem magam mint egy rakás szar. Alig vártam hogy kikelhessek az ágyból és ismét valami hasznossal töltsem a napjaimat. Nem szeretek lemaradni semmiről, egyenesen kínzásnak élem meg ha bármilyen okból kifolyólag nem csinálhatom a dolgomat, pláne ha ágyhoz vagyok parancsolva. Ma már útnak indulok, behozom a pár napos lemaradásomat. Will nem éjszakázott itthon és az üzeneteimre sem reagált, így első dolgom az lesz, hogy megtaláljam. A lehető leggyorsabban összekaptam magam és el is indultam, kivételesen gyalog a hadiszállásra. A saját autóm a támadáskor használhatatlan lett, darabokban találták meg és teljesen kiégett, azóta pedig nem is foglalkoztam a pótlásával. Most jól is esett egy kicsit sétálni, kiszellőztetni a fejem. Míg betegeskedtem nem nagyon volt energiám sem az Emmettel, sem az Adammel való konfliktuson agyalni. Ami jobban aggaszt az inkább Adam. Ittasan vágta a fejemhez azokat a dolgokat, de ez semmire nem mentség. Ahogy szokták is mondani, a gyerekek és a részegek szava igaz. Ez fájt a legjobban, hogy valószínűleg olyan dolgokat mondott ki akkor, amiket tényleg úgy gondolt, csak eddig magában tartotta. Ezt a témát továbbra is jegelem egyenlőre. Most az első, hogy kiderítsem mi van a bátyámmal. Többször is próbáltam hívni út közben, de egyik hívásom sem fogadta és az üzeneteimre sem válaszolt. Ami valamennyire nyugtató tényezőként hatott, az az volt, hogy kicsengett a telefonja.
Beérve Will irodája felé vettem az irányt.
Kopogtam és nyitottam is be az irodába. Beérve meglepődtem, majd nagyon rossz érzésem volt, ugyanis minden "fontos" ember itt volt és senkinek nem volt jó kedve. Tudhattam volna hogy valamiből kihagynak.
-Will, mi történt?
-Majd később megbeszéljük, rendben?
-Nem, pont ezt mondtam, hogy ne hagyjatok ki semmiből. Most pedig ne merjétek azt mondani, hogy semmi mert látom hogy valami rohadtul nem oké. Tegnap óta nem voltál otthon, és egyik hívásomra sem kaptam választ. Szóval, halljam.
William csak bámult maga elé. A kérdésemre pedig John adott választ.
-Tegnap este kimentünk egy helyszínre, amit a beépített emberünk adott meg. Információkat kaptunk tőle az ellenséges bandáról, akik meg akartak lopni minket. Amint kiértünk a helyszínre felderítettük a helyszínt és ott találtuk a bandát. A beépített emberünk lebukott, a szemünk láttára végezték ki. Ezután támadtunk, eléggé eldurvult a helyzet, néhány emberünket elvesztettük, sokan pedig megsérültek.
-Erről én miért nem értesültem? Attól függetlenül, hogy kicsit gyengélkedtem igenis szólnotok kellett volna.
-Rose, csak kímélni akartalak, nem kihagyni.
-Nem kell kímélni. Jogom van tudni mindenről, ami itt történik. Most pedig meglátogatom a sérülteket. Ezt követően pedig megnézem, hogy haladnak a munkálatok.
-Rose, várj már! Ne menj!
-Nem érdekel Will! Ha azt mondtam megyek, akkor megyek.
Ezzel a lendülettel el is indultam az orvosi felé. Will végig loholt utánam és próbált lebeszélni, aminek nem értettem az okát. Beszéltem pár szót a sérültekkel, megnéztem mennyire súlyos a helyzet, majd az orvos ideadta a halottak listáját. Will még jobban erősködött, nem akarta, hogy megnézzem.
-Rose, ha már meggyőzni nem tudlak, legalább készülj fel arra, amit látni fogsz.
Értetlenül néztem rá, egyre feszültebb voltam. Kattogott az agyam, hogy kire akar ennyire felkészíteni. Több név is megfordult a fejemben. De egyet mindenképp ki akartam zárni, még gondolni sem akartam arra, hogy szerepelhet a neve. Emmet. Erőt vettem magamon és kinyitottam. Pár név ismerős volt, nyilván mindenki számít és mindenkit sajnálunk, de vannak akik közelebb állnak hozzánk a többieknél. Emmet neve nem szerepelt a papíron. Viszont volt egy név, aminek az elolvasása után a szívem kihagyott pár ütemet. Hitetlenkedve néztem Willre, aki csak bólintott, ezzel jelezve, hogy igaz amit olvasok. Jackson meghalt. Az egyik kedvenc emberem.
-Will, az nem lehet.
-Sajnálom Rose. Én sem akartam elhinni.
-Ne, ne, ne! Nem, ez biztos valami félreértés.
-Sajnálom, de nem az, ő volt a beépített ember.
Könnybe lábadt szemekkel botorkáltam ki a folyosóra. Útközben eldobtam a papírt. Nagyon fájt Jack elvesztése. Ő volt az osztagom legjobb embere. A barátom volt, akire számíthattam. Nem volt olyan mély a barátságunk mint Kate-el vagy Mike-al, de mindig mellettem volt. Védelmezett, támogatott, megnevettetett. Ez a világ ilyen, elveszítünk embereket, gyakrabban mint a normális életben. Ezt tudjuk, de erre sehogy nem lehet felkészülni. Will kijött utánam, de csak távolról figyelt. Kezdett elhagyni az erőm, nem láttam a könnyeimtől, úgy éreztem eltűnik a lábam alól a talaj. Will csak ekkor jött oda, felkapott az ölébe és felvitt a szobámba.
-Rosie, itt maradok veled, pihenj.
-Hogy történhetett? A barátom volt! Miért pont ő, Will?
-Nem tudom Ro, nem tudom. Én sem akartam elhinni. De azt megígérem, hogy nem hagyom büntetlenül és Jacket hozzá méltóan fogjuk elbúcsúztatni.
Régóta nem hallottam már ezt a becenevet, még ebben a borzasztó helyzetben is megmelengette a szívem. Apa hívott így kicsiként, Will pedig áttvette tőle és mióta az eszemet tudom így becézett.
-Nagyon fog hiányozni, szerintem mindenkinek.
-Will, te láttad a testét?
-Ugye nem akarod megnézni?
-Láttad?
-Rosie, nem fogod megnézni. Én láttam.
-Látnom kell, Will. El kell tőle búcsúznom.
-Nem tudlak meggyőzni, ugye?
-Sehogy.
-Gondoltam. Legyen. Egy feltétellel, nem mehetsz egyedül.
-Jó, legyen.
Will végig fogta a kezem míg leértünk az alagsorba, ezzel mutatva támogatását. Lent találkoztunk Emettel. Willel kezet fogott, mi viszont nem tudtuk, hogy is köszönjünk és egyáltalán hogyan viszonyuljunk egymáshoz, de most nem is volt erőm ezen gondolkozni. Végül csak megálltunk egymás előtt.
-Sziasztok! Rose, mi a baj? Mi történt?
-Emmet, majd később elmondjuk, jó? - nem tudtam megszólalni, szerencsére Will beszélt helyettem.
-Na de mégis. Mondjatok már valamit. Rose, megijesztesz.
-Elvesztette az egyik emberét. -mondta Will.
-A barátomat. - suttogtam erőtlenül.
-Annyira sajnálom. Részvétem. Tudok valamiben segíteni?
-Fel tudod támasztani?Gondolom nem. Akkor?  -kérdeztem erőltetett mosollyal.
Emmet nem válaszolt.
-Ne haragudj. -ok nélkül voltam vele bunkó. Haragszom az egész világra.
-Majd később beszélünk. -mondta Will, majd derekamnál fogva vezetett tovább a folyosón. Egy kicsit sajnáltam Emettet, nem tehet semmiről, csak rosszkor volt rossz helyen. A folyosó végéhez érve, erőt véve magamon nyitottam be a hullaházba. Will végig szorosan mögöttem volt és támogatott. Már minden áldozat akit elvesztettünk idelent volt. Megkerestem Jack névtábláját. Látnom kell, hogy tényleg az ő teste van itt.
-Tudni szeretnéd mi történt vele, mielőtt megnézed?
-Tudnom kell.
-Valahogy rájöttek, hogy beépült közéjük. Jack nem vallott nekik rólunk, hogy kinek dolgozott, így megcsonkították. Kivágták a nyelvét és karóra tűzték, mint valami zászlót. Kikötözték a testét és szétszabdalták. Jack még az elején életét vesztette. Nem tudom azt mondani, hogy nem szenvedett. Sajnálom Rose.
-Bosszút álltatok?
-Mindenkit aki az épületben volt megöltünk. Azok akik részt vettek a kínzásában, szintén kínok között haltak meg. Egy ember szökött meg, őt keressük.
-Köszönöm. 
-Ezek után, biztos hogy látni szeretnéd?
-Látnom kell mit tettek vele.
-Rendben.
Will a kezébe vette a Jackson testét takaró anyagot. Mielőtt felfedte volna rámnézett, egy utolsó megerősítésre várva. Bólintottam, majd leemelte róla az anyagot. Könnyeim némám folytak le arcomon, miközben bámultam a barátom, társam kihűlt, élettelen testét. Szemügyre vettem minden vágást, minden sebet. Emlékezni akartam rá így, hogy kellőképpem megbosszulhassam kegyetlen halálát. Megfogtam hideg kezét, majd megszólaltam.
-Köszönök mindent J. Nem foglak büntetlenül hagyni. Nyugodj békében, barátom. -Will letakarta a testét és az ajtóhoz sétált.
-Ideje mennünk, hideg van itt. Elbúcsúztál?
-Igen, mehetünk. Köszönöm, hogy itt voltál velem.
-Én mindig itt leszek.