Hill's

4.rész

Ekkor eldörrent a pisztoly....

*Emmet szemszöge*
Örültem hogy vége és sérülés nélkül hazajutunk de rászóltam. Hirtelen fordultam meg de már Rosalie fejénél volt a pisztoly. Minden gondolat és érzés egyszerre futott át rajtam. Meglepett ez a rohadék de nem fogom hagyni hogy Rosalienak baja essen.
-Engedd el! Azonnal! Vagy megöllek.
-Oh. Talán csak nem a te ribancod?
-Utoljára mondom engedd el.
-Gyerünk, lőjj le. De akkor énis megölöm ezt a ribancot.- sorra öntik el az agyamat a különböző ötletek hogyan öljem meg ezt a rohadékot.
-Emmet! -Rosalie kétségbeesetten nézett rám. De nem félt, ami meglepett.
A férfi másik kezével a hajába markolt és ráüvöltött, majd lábfejen lőtte. Egy hang sem jött ki belőle. Erősebb mint gondoltam.
-Kussolj!
Dylan bekiabált hogy mi történt és én válaszoltam neki.
-Dylan ne gyere be! Mert megöli Rosaliet.
-Unom a játékot. Visszaszámlálás következik. Búcsúzz el a kis barátnődtől. 3..2...1
Eldörrent a pisztoly.

Nem érdekelt semmi, sem a többiek sem a földön fekvő már halott emberek. Csak ő. Eldobva mindent hozzá futottam, még a nagyjából két méternyi távolság is rengetegnek tűnt, ami köztünk volt. Feje majdnem érte a padlót mikor elkaptam és magamhoz szorítottam.
- Jól vagy?
-Aha, kösz, de boldogultam volna egyedül is.
-Rose, egy golyó van a lábadban. Ne mondd, hogy boldogultál volna.
-Túlélem. Majd az orvos ellátja.

~Külső szemszög ~
Adam amint meglátta a halálra rémült, vérző lányt, majdnemhogy kitépte őt Emmett karjai közül és úgy szorította magához hogy szegény lány szinte már levegőhöz alig jutott. Miután összeszedték magukat visszaindultak a rejtekhelyre mindeközben felkészülve Will letolására.

Emmet útközben akármennyire próbálta kontrollálni gondolatait legbelül aggódott Rosaliért és jobbszerette volna ha Adam helyett ő tarthatná karjaiban.
Nem volt vita tárgya. Tetszett neki. De még nem tartotta működőképesnek a dolgot ezért csak óvatosan közeledett hozzá.

*Rosalie szemszöge *

-Ha bármelyikőtök egy szót is szól Willnek kinyírom. Értve vagyok?
Senki nem szólt csak bólintottak. Mindenki meredt maga elé. Én ültem elől Adam mellett, nem hagyta nyugodni hogy majdnem lelőtt az a seggfej, egész úton szorította a kezem.
-Adam. Elszorítod a vérkeringést a kezembe. Nyugodj le.
-Majdnem kinyírt és kibaszottul beléd eresztett egy golyót. Hogy nyugodjak le?
-Ha én se vagyok ideges te se legyél. Jól vagyok, kiszedik a töltényt és helyrejön.
-Jó, nyugodt vagyok.
A visszapillantó tükörbe nézve Emmet dühös tekintetével szembesültem. Nem egészen értettem de nem is figyeltem rá tovább mert Adamet hívták.
-Szia. Igen, velem. Mindenki jól van. Ne ordítsd. Ember higgadj már le. Jó. Nemsokára. Oké.
Adam idegesen maga mellé dobta a telefonját.
-Ki volt az?
-Senki.
-Adam! Ki volt az?
-Will.
-Bazdki.

Visszaérve az épületbe felkészültem a legrosszabbra Will részéről, bár szinte biztos voltam benne hogy rajtam csattan. De igazából...jobb is ha engem hibáztat, végülis én intéztem.
Adam az orvosiba kísért, miután elláttak pedig vissza indultunk Will irodájához.
Megálltunk az ajtó előtt és még mielőtt benyithattam volna hirtelen előttem termett Will és a mérhetetlen dühöt sugárzó szemeivel enyéimbe nézett.
-Rose. Befelé, többiek maradnak.
Besétáltam, vagy inkább sántikáltam utána, majd miután helyetfoglaltam a fotelban Will halál nyugodtan rámnézett.
-Mond. Mit szeretnél? -a nyugodtság eltűnt, helyét ismét átvette a düh.
-Mégis mit képzelsz magadról? Hm? Játszod a nagylányt, meg intézkedsz a hátam mögött?! Itt én vagyok a főnök, nem te! Én vagyok a rangidős, nekem jár a több tisztelet. Azthiszed így irányíthatsz? Megrendezed az akciót a kis pasiddal és rögtön nagylány leszel? Hát vésd az eszedbe hogy nem, nem leszel az! Hagyd abba ezt a gyerekes viselkedést! Hogy gondoltad hogy a tudtom nélkül mész bevetésre újoncokkal és ezzel veszélybe sodrod az életed? Meglőttek, örülhetnél, hogy megúsztad ennyivel.
-William Hill! Most fejezd be ezt! Egyikőjük sem a pasim, és ne beszélj velem így. Tudod nem is csoda hogy egy kis figyelemre és kibontakozásra vágyok. Az árnyékodban élek Will. Te képzeled magadat a megváltónak, nem én. Hiába viselkedsz így. Will! Apa meghalt már egy hónapja. Hiába ragaszkodsz görcsösen apa módszereihez, és hiába próbálsz ugyanolyan lenni. Azzal ő nem jön vissza Will. Van két húgod..akik a családod és nem foglalkozol velünk. Chloenak szüksége van ránk, mindkettőnkre. Az pedig hogy rajtam és a cégen töltöd le a bajaidat...egyszerűen nem normális.
-Ne merj velem így beszélni! -hangját próbálta nyugodtra váltani és hátatfordított nekem
-Mert? Mit teszel?
-Majd azt én tudom!
-Te beszélhetsz velem így? Elfelejted, hogy a húgod vagyok, nem a kibaszott alkalmazottad! Hiába próbálsz úgy tenni, nem vagy apa és nem is leszel!
-Elég legyen! -ismét felém fordult és azzal a lendülettel keze az arcomon csattant. Will felpofozott. Az az ember akire bármikor számíthattam. Aki a biztos pontot jelentette az életemben, megütött.
-Te nem a bátyám vagy. Az igazi Will soha nem ütött volna meg! -szorosan fogta a karomat és akárhogy húztam nem engedte el.
-Will, kurvára engedd el a karom!
Elengedett, és továbbra is dühös tekintettel meredt rám. Már magamon kívül, záporozó könnyekkel kiabáltam. De nem bírtam tovább. Erőt véve magamon rohantam ki a szobából, nem foglalkozva a lábamban lévő fájdalommal egyenesen az itt berendezett sajátom felé. Amint kiléptem az ajtón Adam, meglátva az arcom beviharzott a bátyám irodájába. Már csak néhány szófoszlányt hallottam a bátyám és Adam között lezajló veszekedésből. Továbbra is idegesen dőltem le a szobában lévő kanapéra és visszagondolva az előbb történtekre egyre rosszabb volt a lelki állapotom.
Nyílt az ajtó. Igazából nem érdekelt ki volt az. Csak reménykedtem hogy nem Will. Őt most nem tudtam volna elviselni.
-Akárki vagy, menj el. Nem vagyok rád kíváncsi.
-Adam vagyok!
Besüppedt mellettem az ágy majd egy kezet éreztem meg vállamra simulni.
-Rose! Jól vagy?
-Persze.
Fújtatott. Nem hitt nekem.
-Rose! Nézz rám. Tudom hogy hazudsz.
-Nem akarok!
-Rose. Kérlek.
Csak megráztam fejem, nem tudtam válaszolni. Adan kicsit erőszakosan állam alá nyúlt és kényszerített hogy szemébe nézzek.
-Nem vagy jól! Nagyon nem! Will megütött téged? Válaszolj már!
Nem válaszoltam, csak könnyeimtől ázott arcom a szoba másik végébe fordítottam és utat engedtem kitörni kívánó könnyeimnek. Nem kellett válaszolnom, ismert már annyira hogy rájöjjön magától a válaszra.
Továbbra is sírtam és szaporábban kezdtem venni a levegőt.
-Nagyon rossz így látni téged. Egy erős, elkötelezett csajnak ismertelek meg.
-Nem vagyok erős.
-De, az vagy. Lehet hogy jobb lenne ha elmondanád mi történt.
-Veszekedtünk..és...meg....megütött.
Ismét felzokogtam de most rosszabb volt, annyira összetörtem, nem tudtam megnyugodni.
-Úristen! Rose, megijesztesz, soha nem láttalak még így. Hogy segíthetek?
Képtelen voltam megszólalni így csak bólintottam. Adam számtalanszor volt mellettem mikor rossz állapotban voltam, de ő sem látott még így sírni, csak a bátyám és egy régi barátom. Közelebb húzódott és átölelt de én éreztem hogy ez most nem fog segíteni.
- Figyelj van egy ötletem, bízz bennem.
Vett egy mély levegőt és egy hirtelen mozdulattal száját enyémre tapasztotta. Enyhén szólva meglepődtem. Nem ez volt az első csókunk Adammel, szája az enyémen felébresztette bennen a rég elzárt emlékeket. Teljesen elterelődött a figyelmem  arról, hogy remegek a zokogástól. Pár másodperc után szétváltunk és Adam magához húzott.
-Jobb valamennyivel?
-Fogjuk rá, köszönöm.
-Bármikor. Hozzak neked valamit?
-Nem kell köszönöm.
-Jobb lenne ha lepihennél kicsit.
-Nemtudnék most nyugodtan pihenni, csak Willen jár az agyam.
-Próbálj meg. Adtam rá okot hogy máson pörögjön.
-Oké. Megpróbálok.
Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapémon Adam pedig rámrakta a pokrócomat. Már majdnem bezárta az ajtót mikor utánaszóltam.
-Adam!
-Igen?
-Nem maradsz itt velem míg el nem alszok? Csak mert nem akarok egyedül lenni.
-De, itt maradok.
A kanapé szélére akart ülni de arrébb húzódtam, jelezve hogy mellém üljön. Le is telepedett én pedig próbáltam elhelyezkedni közelebb húzódva hozzá. Mozgolódtam, mert sehogy nem volt kényelmes. Adam ezt észre is vette, fejemet mellkasára húzta és kezét átrakta vállam felett. A Willel történt dolgot leszámítva nem is lehettem volna jobban. Adam nagyrészt egy beképzelt kis majom de mindíg számíthatok rá. Rajta kívül egy fiú volt akire így tekintettem volna, de ő elhagyott. Most csak Adam,Mike és Kate van nekem a családomon kívül.