Hill's

6.rész

1 hét múlva....

Holnap ismét munkánk lesz. Kedvtelenül kelek ki az ágyamból. Chloet leadom suliba majd beérve a szobámba ismét visszafekszek. Délutánra beszéltem meg egy találkozót Kattel mégpedig hozzánk, egyikőnknek sem volt kedve bárhova is menni így ennél a megoldásnál maradtunk.
Nosztalgiáztunk..elővettük a régi képeket családról barátokról és meséltük a régi emlékeket. Úgy döntöttem nem megyek be ma a központba. Willel sem akarok találkozni meg igazából jelenleg semmi kedvem az egészhez.

Kattel már két albumot néztünk végig majd hazaszaladt a többiért amit otthonhagyott.
Azt gondolam mindjárt jön, már furcsálltam is hogy sokára jön, ekkor megcsörrent a telefon.

Rose! Nem hiszed el mit találtam Emmetről. Tudom ki ő és ki fogsz akadni ha meghallod.
-Kate! Miről beszélsz?!
-Rose! Átmegyek és elmondom.
-Siess! Kiváncsivá tettél!

Körülbelül 10 percre rá lihegve esett be az ajtón.
-Kate! Ha nem kezdesz el azonnal mesélni nagyon dühös leszek. Felcsigáztál azzal a két mondattal amit a telefonba mondtál. Szeretném minnél hamarabb hallani.
-Mike hívott!
-Igen.
-Kérlek ne szólj közbe és halgass végig.
-Oké.
-Szóval..épp az albumokat kerestem mikor Mike hívott. Azért nekem szólt előbb mert nem mert téged hívni. Tudta hogy kiakadtál volna. Szóval. Azt mondta ne kérdezzek semmit csak nézzem meg a gimis osztályképünket. Sokáig kémleltem de nem találtam semmit. Majd elküldött egy képet amin...szerintem jobb ha megmutatom.

A képen Emett volt mellette pedig a volt legjobb barátom Dane.
-Kate! Hogy kapcsolódik össze a kettő?
-Nézd meg jól a két képet. Esetleg találsz-e hasonlóságot?
-Nem.
-Tudon hogy nem jó most neked hogy felhozom Danet. De..
*csöngettek*
-Megyek, kinyitom!

-Mike! Te mit keresel itt?
-Kate, mondtad már neki?
-Nem, megzavartál!
-Akkor mostmár tényleg ne húzzuk tovább.
-Na jó, valaki mondja el mi folyi itt! Most!
-Szóval az van hogy..nemtudom hogy mondjam.
-Dane=Emmett..Emmett=Dane. Ennyi. A két pali ugyan az az ember! Dane visszajött csak átváltozott, szó szerint. Nemtudom mikor akarta neked elmondani és miért néz ki úgy mintha komplett személyiség cserén esett volna át de ezt már neked kell kiderítened.
-Srácok! Ez viccnek is rossz! Honnan szedtetek ekkora faszságot?
-Rose. Tudod hogy ha valaki hát én bármit kiderítek.
-Hazudsz. Ő nem lehet Dane. Dane elment 4 évvel ezelőtt. Itthagyott egyedül megrohadni mikor szükségem lett volna rá! Az lehetetlen!- fakadtam ki majd mondandóm végére könnyeim is záporozni kezdtek.
-Rose. Bocs hogy ilyem hirtelen zúdítottam rád a dolgokat...de tudom milyen vagy. Nem szereted ha szaroznak és mindenről időben akarsz tudni. Tudom, most rossz de rám és Katre mindíg számíthatsz. Rendben?
-Igen. Most kérlek hagyjatok magamra.
Mindketten megöleltek majd ahogy kértem egyedül hagytak.
Le kellett vezetnem a bennem lévő tömérdek mennyiségű feszültséget így elkezdtem futni, végül már rohantam, úgy éreztem mintha menekültem volna valami, vagy valaki elől. A fájdalmat már alig éreztem, valószínűleg a sok gyógyszernek köszönhetően. Lábaim akaratomon kívül a temetőbe vittek ahol szeretett szüleim feküdtek.
Tudom ha valaki külső szemlélő meglát kattantnak tarthat de nem izgat, szükségem van a szüleimre.
-Sziasztok! Tudom hülyeség a holtakhoz beszélni de hiszem hogy odafentről figyeltek minket és halljátok hogy mit mondok. Nemtudom mihez kezdjek. Willel nem beszélünk, Emmet Dane..akit szerettem..vagyis szeretek és nem utolsó sorban ott van Adam. Ahjjj..Széthullik körülöttem minden és nem vagytok itt hogy segìtsetek. Anya, szükségem lenne a tanácsodra, az ölelésedre. Apa, azt sem bánnám ha minden nap parancsolgatnál mit hogyan tegyek, kiabálhatnál is velem, csak itt lennél. Szükségem van rátok. Meg fogom találni azt aki elvett tőlünk titeket, aki megölte a szüleimet és sajátkezűleg, hidegvérrel ölöm meg.
Anya..emlékszel mennyit meséltem neked Daneről? Szerettem őt. Mikor ti nem értetek rá vagy szimplán nem voltatok mellettem ő ott volt. Emlékszel? Mikor összevesztünk hogy sírtam. Mindig kibékültünk. Az életemben az volt az a pont mikor ő itthagyott hogy elvesztem. Nem beszéltem róla. Még neked sem.
A bennem lévő iszonyatos fájdalmat elnyomtam, erre most jött Emmet, aki lehet hogy felkeltette az érdeklődésem. Emmet pedig nem is Emmet hanem Dane, vagy fordítva. Magam sem tudom. Perpillanat egyedül érzem magam, se Will, se ti nem vagytok itt. Mikeot és Katet otthagytam. Nemtudom mihez kezdjek magammal, remélem hallotok engem és próbáltok segíteni. Szeretlek titeket.
Lassan haza ballagtam,egész úton azon gondolkozva, mit is csináljak;mindig erős voltam most pedig elgyengültem, nem vagyok önmagam és minden darabokra hullik körülöttem.
Hazaérve bedőltem az ágyamba majd pár könnycsepp elhullatása után elhatároztam hogy összeszedem magam és beszélek vele. Indulni készültem mikor Kate rámrontott.
-Rose, nagyon szeretlek! De tudom hogy most mi fog következni, napokig sírsz itthon és bedepizel. Mike és én ezért nem akartuk elmondani, mert tudtuk hogy szar állapotba kerülnél. De mi szeretünk téged hiába haragszol. Mos pedig fogod magad, bemész és beszélsz vele...nem fogadok el nemleges választ!
-Oké!
-Mondom nem fogadok e.. .Várj mi? Beleegyeztél?
-Igen. Átgondoltam a dolgokat. Nem haragszok...legalábbis rátok nem. Még ma bemegyek.
-Ez a beszéd csajszi. Szeretlek te hülye. Remélem tudod hogy rám számíthatsz.
-Énis téged. Megyek. Szoríts.

~Kate~
Rose elindult a főhadiszállásra én pedig rögtön riasztottam Mikeot hogy ott legyen ha gond van.

~Rose~
Nem szóltam neki hogy -beszélni akarok vele, nem akartam hogy felkészült legyen,látni akartam az arckifejezését.

Beérve a terembe épp szállingóztak ki az emberek de aki miatt jöttem az még pont bent volt. Megvártam míg mindenki kimegy majd megszólítottam..volna.
-Rose. Hála az égnek jól vagy. A küldetés óta nem láttalak. Nem tudom mi történt a bátyáddal, de remélem minden oké.
Közelebb jött,megölelt majd mivel még mindig nem engedett el a mellkasába kezdtem el morogni.
-Szia Emmet.......Vagy inkább máshogy szólítsalak?
-Sziaa...Rose...Miről beszélsz?
-Nem akarsz valamit elmondani Emmet? Vagy inkább Dane?
-Na jó. Mostmár végképp nemtudom miről beszélsz. -ideges volt. Bingó, megfogtam.
Nem szóltam semmit csak felmutattam neki a gimiben és a nemrég készült képeket.
-Szeretnél magyarázkodni vagy elég a kézzel fogható bizonyíték?
-Rose...én...
-Emmet..Dane...nemtudom hogy hívnak...nem kell magyarázkodni....hazudtál, becsaptál, évekig magamra hagytál.
-Rose. Ne csináld ezt. Megmagyarázom.
-Emmett. Hagyj. Békén.
-Ne, csak ezt ne. Inkább veszekedj velem, üss meg, sírj, kiabálj. Csak ezt az arcot ne, mintha nem érdekelne semmi, mintha nem fájna. Rose. Nekem is fájt hogy hazudnom kellett, de nem tehettem mást.
-Hogy hívnak?
-Emmet Parker.
-Miről hazudtál még nekem?
-Ugyan az vagyok mint a gimibe. Elmagyarázom csak hagyd, hagyd hogy tisztázhassam magam a szemedben.
-Ez nekem rohadt sok. Darabokra törted a szívem mikor itt hagytál. Ezt nem lehet jóvá tenni. Érted? Évekig kellett nélküled élnem. Te voltál a mindenem. Tudod mit éltem át? A szüleim elvesztését is nélküled éltem át. Mindent! Gondolkodnom kell.
-Kérlek. Beszéljük meg ha gondolkodtál,jó?
-Majd meglátjuk.

Emmet nem akart elengedni de belátta hogy semmi értelme ellenállni. Mielőtt kiléptem volna egy pár mondatot még elmondtam neki.
-Tudod...már nem tudom kiben bízzak. Dane volt számomra a menedék,akire mindig számíthattam. Otthagyott. Tudtam hogy valami van amit nem mond el nekem. A titokzatos telefonbeszélgetések, a titkos találkák. Tudtam hogy nem ok nélkül hagyott itt. Dane volt a mindenem...és akár akartam-akár nem beleszerettem. Ezt pedig nem tudtam megváltoztatni. Sokáig padlón voltam de felálltam, mert tudtam hogy ő nem szeretne így látni, hogy ő nem lenne büszke rám. Sikerült...a gondolataimat melyek róla szóltak, elraktároztam. Legbelül mindig hiányzott nekem... . Nemrég besétált az életembe egy titokzatos idegen, akinél ismeretlenül is azt éreztem bízhatok benne. Ő volt az a személy még ha ilyen kis idő alatt is aki azzá válhatott volna számomra aki Dane volt. A történet csattanója....rájöttem miért volt annyira Dane érzésem Emmet mellett. Ő volt az. Gondoltad volna?
-Sajnálom, Rose!
-Énis Emmet, énis.
-Meg tudsz nekem bocsájtani valaha?
-Nemtudom. Tényleg nem.
-Most mi legyen?
-Gondolkoznom kell. Sokat. Majd ha készen állok rá talán beszélünk.
-Rose..
-Emmet. Most megyek. Szia
-Szia.

Könnyekkel küszködve jöttem ki az teremből, a hosszú folyósokon keresztül egyenesen az udvarig.

Nagyon át kell gondolnom a dolgokat.

Az épület elé érve Adamre bukkantam aki épp a tüdejében tartott füstöt fújta ki.
-Rose. Tudunk beszélni?
-Igen?
-Mit eszel azon a nyomorékon?
-Tessék? Ezt hogy érted?
-Hallottam hogy bejöttél, téged kerestelek és mit látnak szemeim? Ott ölelgetitek egymást az edzőterembe. Mit ne mondjak gyors váltás volt.
-Adam te normális vagy? Az ég világon semmi nincs köztünk Emettel. Elég fontos dologról kellett vele beszélnem. Amúgy meg ha lenne köztünk valami sem lenne okod kiakadni rajta.
-Ja, képzelem milyen fontos dolog lehetett. Végülis este még velem smároltál, nem nagy ügy.  Azóta pedig, mintha nem is léteznék. Sőt, általabán olyan mintha nem léteznék.
-Tudni akarod mi volt az a fontos dolog? Emlékszel Danre?
-Ja. Hogy jön a képbe? Miért beszélgetsz vele Danről?
-Mert ő Dane. Elmondtam volna talán normálisan ha nem támadsz le ok nélkül. Ja, igen tök jól vagyok, a bátyám megüt, te letámadsz, Emmetről kiderül hogy Dane. Az életem romokban de még várom a jelentkezőket egy kiadós balhéra. Most jobb ha megyek. Szia Adam.
-Ne. Rose,várj.
-Azt mondtam szia Adam.
-Ne haragudj.

Nem érdekelt mit mondd. Csak el akartam tűnni. Úgy éreztem nem bírom tovább. A szüleim, Will, Emett és még Adam is. Olyan törékenynek és magatehetetlennek éreztem magam, mint még soha. Nem akartam senkivel beszélni. Kérdések ezrei cikáztak a fejemben. Egyedül éreztem magam. Mintha az egész kibaszott univerzum összeesküdött volna ellenem. Nem tudtam mi vár még rám, mi lesz a következő csapás és hogyan fogok felálni onnan, ahol jelenleg vagyok.