20+1 (NCT FF.)

~2. rész~

*Taeyong*

Mosolyogva hallgattam a srácok beszélgetését a tükör mellett ülve. Az esti gyakorlásnak már vége volt, de úgy döntöttünk, hogy még egy kicsit itt maradunk dumálni.

- És akkor Taeil hyung felüvöltött, hogy ÚRISTEN, EGY VÍZIDISZNÓ!- Jungwoo lelkesen mesélte a maknae mai ijesztgetős prankjét.
A többiek megállás nélkül röhögtek a földön fekve, Haechan pedig büszkén feszített. Taeil a fejét csóválta vörös arccal. Csórikám... Mondjuk hét év alatt már megszokhatta. Megveregettem a hátát, de ekkor...

Megszólalt a telefonom csengőhangja.

- Ki keres ilyenkor?- forgattam a szememet. Biztosan Ten.

~"Anya"~

- Mi a fasz...- anyám azóta nem hívott, mióta tavaly nem tudtam hazajönni karácsonyra a turné miatt. Vagyis elég régen.

- Naaa, hyung, nincsen csúnya beszéd!- méltatlankodott Mark, aki ma este szintén eljött a Dream-től gyakorolni.
- De, és most csönd, mert telefonálok.- felálltam, és odébb mentem, hogy azért halljak valamit a röhögő barmoktól, mármint a drága 127 tagoktól.

- Anyám?- direkt bunkó voltam. Rühelltem a szüleimet, és ezen nem is akartam változtatni.
- A húgod tizenöt perc múlva ott lesz az SM előtt, szóval készülj, hogy be fog költözni.- mondta mindenféle érzelem nélkül.
A gyomromban fura érzés keletkezett.

- Mi a szar? Te most azt mondod nekem, hogy beköltöztetsz hozzánk egy random csajt, akit alig ismerek? Komolyan azt hiszed, hogy mindent megtehetsz? Amíg te a seggedet áztatod valami luxus helyen, én intézkedjek egy kislány miatt, ugye?- válaszoltam dühösen.- Persze most jól jön az, ha van egy elfeledett fia az embernek, mi? Gyűlöllek, anyám!!!

A többiek aggódva néztek rám.

- Az a random kiscsaj a húgod, akit kemény egy órával ezelőtt kirúgott a barátja, és most nincsen hová mennie, ráadásul a telefonban úgy sírt, mint akinek megszakad a szíve. Kérlek, fiam, ott élsz kábé száz emberrel, és pont még eggyel lenne bajod?

- Persze, én is így gondoltam, bazdmeg! Amíg nincsen baj, addig nem is érdekel a létezésem. Hát hogyne, bármikor, csak szólj!

Hirtelen belegondoltam. Szegény lány, hogyan érezhet most... A palija most dobta el, mint egy rongyot, neki pedig nincsen hová mennie, és jelenleg valahol egy hideg utcán ázik, és várja a válaszomat. Ráadásul, testvérek vagyunk.

A húgomat most dobták, és én itt drámázok, baszki. Bűntudatom támadt, de az anyám ebben mindig is nagyon jó volt.

- Jöjjön akkor. Várni fogjuk...- sóhajtottam.

Lerakta.

- Öööh...valami baj van, hyung?- Hyuck komolyan nézett rám.
- Készüljetek, tíz perc, és itt a húgom.

- Hogy mi?- Yuta úgy nézett rám, mint aki most lát először.

- Ez van, fiúk! Ja, és legyetek vele megértőek, mert most szakított a fiújával.

- NEKED VAN HÚGOD???- Doyoung döbbenten pislogott.
- És hogy hívják?- érdeklődött Mark.
- Nem is tudom...asszem Yumin.

- Te nem tudod, hogyan hívják a saját húgodat?- rázta meg a fejét Jaehyun.

Dühös lettem.

- Lehet, hogy még nem mondtam, de alig találkoztam párszor a húgommal az egész életemben! A szüleink mindig is őt szerették jobban, engem pedig úgy kezelték, mint egy semmirekellőt! Még kicsi koromban átköltöztettek a nagyszüleimhez, mert nem kellettem nekik! Higgyétek el, az enyémnél rosszabb szülőket nem is tudtok elképzelni! És most, a drága leányzó idejön! Ti nem tudjátok, hogy nekem ez mennyire fájt kiskoromban!

- Nekem így tűnik, hogy még most is rosszul esik...- motyogta Jungwoo.

Figyelmen kívül hagytam, és körülnéztem a szobában.
- Valaki tud segíteni majd a cuccaival?
Yuta, és Johnny egyből felkeltek a földről.
A '95 line mindig is mellettem állt, bármiről is legyen szó. Hálásan néztem rájuk. Szótlanul biccentettek, valószínűleg nem tudták, ilyenkor mit kellene mondaniuk. Megértem...

A hallban vártunk, és nem szóltunk semmit, egészen...

- És amúgy...kedves lány a húgod?- kérdezte Johnny félve. Nem akarta, hogy agresszívan reagáljak, gondolom azért, mert látszódott rajtam, hogy teljes idegben voltam.
Erre Yuta is felkapta a fejét.
Rámosolyogtam.
- Amennyire emlékszem rá, igen.
Ő is elmosolyodott, mert látta, hogy a kérdése egy kicsit engem is megnyugtatott.
Yuta újra lehajtotta a fejét, és a cipőjét bámulta karba tett kézzel.

Újra megszólalt a telefonom. Kikapcsoltam a hívást,mert tudtam, hogy anyám az.
- Gyertek, fiúk!- mondtam halkan.

Felhúztam a kapucnimat, és kiléptem az esőre. Már sötét volt, de láttam, hogy egy taxi áll meg az útszélen. A fiúk mellettem jöttek, sietős léptekkel. Lassan kinyílt az ajtó, és a kocsiból kiszállt a húgom...

Yuta felnyitotta a csomagtartót, és kivett egy bőröndöt. Johnny is segített neki. Yumin rám nézett, én pedig a szakadó esőben is hallottam, hogy sír. Borzasztóan festett, nem volt csúnya, csak már az egész arca vörös volt a sírástól. Szó nélkül megöleltem, ő pedig a vállamba fúrta a fejét. Észrevettem, hogy mennyivel alacsonyabb nálam, és ezt  aranyosnak találtam. Hány éves is most kábé? Úgy huszonkettő lehet.

- Na gyere, hugi.- mondtam halkan, és átkaroltam, majd megindultunk az épület felé. Johnny és Yuta követtek minket.