20+1 (NCT FF.)

~13. rész~

Evés után mindenki elfáradt a dolgára, én például a kanapéra szándékoztam volna visszaheverni, de miután láttam a bátyámat, Johnnyt, és Yutát leülni oda, meggondoltam magamat.

Mégis fáradt voltam, szóval odamentem a bátyámhoz.
- Fáradt vagyok...nem tudék valahol lefeküdni pihenni?- súgtam a fülébe.
- A szobám jó lesz?- mosolygott rám.
- Tökéletes. Köszi, Yong!- mondtam, majd elindultam a szobába.
Még láttam, ahogyan döbbenten néz a másik kettőre, valószínűleg meglepődött a beceneve hallatán.
Amikor egyikük sem látta, elmosolyodtam. Hozzá kell még szoknia, hogy van egy húga.

Bementem a szobájába, és lefeküdtem az ágyára. Az övé miért kényelmesebb, mint az Dream dorm ágya? Jó kérdés. Pár perc fekvés után elaludtam.
Egyszer csak arra ébredtem, hogy valaki hatalmas erővel csapta be az ajtót rám. Értetlenül ültem fel, mert fogalmam sem volt, ki lehetett az, ugyanis én csukott ajtóval aludtam el. Biztosan valamelyik figyelmes 127 tag járt bent, és úgy döntött, ideje felkelnem. Hiába próbáltam visszaaludni, a hangos zaj kiűzte az álmot a szememből.
A telefonom kamerájában megnéztem magamat, és boldogan láttam, hogy a hajam tiszta kócos lett, plusz az arcom valamilyen okból természetellenesen sápadt. De szép vagyok ma.
Azért valahogy mégis ki kellene jönnöm innen, ha valamit csinálni szeretnék még ezen a napon...
Mielőtt rávettem volna magamat, hogy mutassam a fiúknak a ronda alvás utáni fejemet, körülnéztem a szobában, aminek minden szeglete a bátyám illatát árasztotta. A fal mellett álló szekrényben egyértelműen a ruháit tartotta, az íróasztala tele volt papírokkal, gondolom dalszövegekkel, és ötletekkel, ilyesmik. Nem szerettem volna megfogdosni a személyes cuccait, szóval semmihez sem nyúltam.

Vajon van neki fésűje? Mármint nyilván fésüli a haját, hiszen idol, nem? És ugye kell figyelni a megjelenésre...
De hol lehet? Így nem mehetek ki eléjük! Muszáj lesz átnéznem pár helyet a szobájában. Idegenkedve húztam ki pár fiókot, de sehol semmi, csak ilyen idol cuccok, albumok, papírok, ruhák, satöbbi. Esetleg egy hajgumi? Az sincs? Fura módon fiúszoba létére nem volt egy rendetlen sok sem. Sarok! Az egyik sarokban találtam egy fésűt, én sem értem hogyan. Nem volt piszkos, és beleragadt hajat sem találtam. Mit ne mondjak, úgy tűnik, elég rendezett bátyám van. Kifésültem a hajamat, elszámoltam háromig, és kiléptem az ajtón.

Mindenki normálisan elvolt, és a három fiú még mindig itt ült, és Taeyong telefonján néztek valamit, és nevettek. Johnny látta, hogy ott vagyok, és automatikusan helyet szorított nekem, ami nagyon jól esett.
Eltátogtam egy köszit, és leültem. Nem néztem a telefonra, mert valamiért úgy éreztem, hogy illetlenség lenne más mobiljába bámulni. Inkább elővettem a sajátomat.
- És amúgy aludtál végül?- kérdezte a bátyám, ami kizökkentett.
- Tessék?
- Hová figyeltél?- kérdezte nevetve.
- Ide.- mutattam a telefonomat.
- Legalább őszinte!- nevetett Johnny is.
- Azt kérdeztem, hogy tudtál aludni?- mondta újra.
- Aham, de amúgy ki volt az, aki úgy rám vágta az ajtót? Csak mert felébredtem, és nem is tudtam visszaaludni.- érdeklődtem.
A tagok mind megrázták a fejüket, azt jelezve, hogy nincs ötletük.
Ez gyanús volt, mivel nem hittem, hogy a huzat lett volna. Kedvenc taktikámat, az arcról olvasást használtam. Mindenki ártatlannak tűnt, senki nem mutatott érzelmeket. De...elidőztem a számomra leggyanúsabb tagon, és IGAZAM VOLT!
Yuta arcán egy idő után halvány, pimasz kis mosoly jelent meg.

Eltátottam a számat.
- Te szemétláda!
Mindenki felröhögött. Ő is elmosolyodott.
- Nem tudtál volna halkabb lenni?- ráztam meg a fejemet.
- Nem. Miért?- tett ő is így.
Megropogtattam az ujjaimat, és beletúrtam a hajamba.
- Idegesítő vagy, ugye tudsz róla?- szóltam.
- Te meg hisztis, és ugye tisztában vagy vele?- végig a szemembe nézett, és mosolygott.

Mindenki halálra röhögte magát, és én is eleresztettem egy frusztrált mosolyt.
- Esküszöm hazamegyek...- mondtam.
- Nem fogsz, emlékszel még? Velünk kell lenned, mert bántottad magadat.- figyelmeztetett azonnal Yong.
- Bazdmeg...- csúszott ki egyből, mire a többiek már majdnem megfulladtak a röhögéstől.
- Naa, hugi!- szólt a testvérem, akin látszott, hogy azért kicsit sajnál.
- Bocsánat, nem nagyon szoktam káromkodni, csak ha ideges vagyok...- mondtam, és levágtam magamat mellé.
Átkarolta a vállamat.
- Szóval most ideges vagy?- hajolt előre kissé Yuta, hogy lássa az arcomat.
- Nem, baszki, teljesen nyugodt vagyok, hát nem látod?!- emeltem meg kicsit a hangom.
Egyből elszégyelltem magamat egy kicsit.
- Bocsánat.- hajoltam meg egy aprót. Nagyon ideges voltam, éreztem, ahogy a vér pumpál az ereimben, és már annyira szorítottam Taeyong kezét, hogy halkan felkiáltott fájdalma jeléül.
Elengedte a kezemet, és döbbentem vizsgálta a tenyerét, ami kivérzett (!), olyan erősen karmoltam bele.
- Bocsánat.- ismételtem meg szégyenkezve.

- Semmi baj!- adott egy puszit a fejemre (!), majd kissé rosszallóan nézett a másik jó gyerekre- Te meg Yuta, szállj le a húgomról!
Ő úgy tett, mint ha szalutálna, majd elfordult.
Persze bocsánatot nem kérne a kisköcsög...

- Yong, otthon vannak már a Dreamiek?- kérdeztem úgy, hogy csak ő hallja.
- Egy pillanat!- mondta, és elővette a telefonját.- Igen, miért?
- Csak mert...ha nem baj, inkább most hazamennék.- suttogtam.
Úgy nézett rám, mint aki tökéletesen érti a problémámat, és bólintott.
- Menj csak.
Megöleltem, és ő is engem, majd összeszedtem azt a pár dolgot, amit elhoztam, és konkrétan futva hagytam el a helyet.

Az ajtót hangos robajjal csaptam ki, amikor megérkeztem.
Renjun megrázta a fejét.
- Nagyon rossz betörő lennél!- nevetett ki.
- Bestie!- került elő a szobájából egyből Jaemin.
- Megölöm azt a...AZT!- kiabáltam.
- Mit értesz az "az" alatt?- jött oda szórakozottan Mark.
- Yuta!!! Ki mást? Amíg ott voltam, végig engem cseszegetett!- fakadtam ki.
- Ő kissé nehezen szerethető. Mármint először igen, de amúgy nagyon jó fej.- mondta Haechan.
- Nem is tudom, nekem azt az oldalát nem mutatta, csak talán akkor, amikor először láttam, és vitte a cuccaim... Hagyjuk...

[•••]

Mivel még csak délután három óra volt, az idő estig még temérdek, nekiálltunk a saját dolgainknak. Kicsit beszélgettem Chenlevel, aki olyan érdekességeket mondott el a bandáról, amelyeken csak ámultam. Aztán észrevettem, hogy rezgett a telefonom.

Kim Doyoung:
Szia! Mondd azt, hogy te vagy AZ IGAZI Yumin, és nem valaki másra írtam rá, mert nekem akkor lőttek😭
Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy jól vagy? Yuta kegyetlen volt veled

Lee Yumin:
Szia, igen, én vagyok😅 szerintem kibírom, nagyon úgy tűnik, hogy velem mindig ilyen lesz

Kim Doyoung:
Ha szeretnéd, beszélhetek vele

Lee Yumin:
Köszönöm, de nem kell

Kim Doyoung:
Biztos vagy benne??? Szívesen megteszem, még kábé nekem is rosszul esett

Lee Yumin:
Kibírom

*Doyoung*

Hiába írta azt, hogy jól van, nem hittem neki. Yuta ma ritka bunkón viselkedett. Muszáj lesz vele beszélnem, maximum nem mondom el Yuminnak. Szegény lány most jött ide, és már is szórakozik vele. Jól tudom, hogy nem csak úgy magától szaladt haza.

Ledobtam a telefont az ágyamra, és megkerestem a japánt, hogy a lelkére beszéljek. Remélem rám hallgatni fog majd. Egyszerűen fogalmam sincs, mi a baja.
Kopogás nélkül nyitottam be Taeil és Yuta hyung szobájába.
Csak a japán tartózkodott ott, aki a telefonját bámulta. Leültem mellé, és kivertem a kezéből.
Meg sem mozdította a fejét, hogy rám nézzen, csak a szemével követte a mozgásomat.
- Leállnál?!- kezdtem el idegbajosan.
Láttam rajta, hogy kényelmesen elhelyezkedik, teljesen felkészülve a drámára. Ezzel ha lehet, még jobban felhúzott.
- Miért vagy vele egyből bunkó? Nem is ismered!
- Mert megtehetem.- hajolt kissé közelebb hozzám, majd lustán megsimogatta a fejemet, felállt és kiment az ajtón. Barátom, de most hihetetlenül dühös vagyok rá.
Menj a fenébe, Nakamoto Yuta.