20+1 (NCT FF.)

~6. rész~

*Yumin*

Először mindent homályosan láttam, aztán lassan kitisztult minden. Hol vagyok? Mielőtt még kétségbe estem volna, rájöttem, hogy az NCT 127 dormjában fekszem a kanapén, mellettem pedig ültek valakik. Lassan megismertem őket, Yuta és Doyoung voltak azok, és aggódva figyeltek, hogy jobban vagyok-e. Aranyosak voltak ezért.

- Jól vagy? Mármint csak úgy összeestél főzés közben miután azt mondtad, hogy csak egy kicsit fáj a fejed, és ugye ezért nem én vagyok a hibás, vagy idegesítő voltam?- szólalt meg azonnal Doyoung.

Elmosolyodtam.
- Hát persze. Nem a te hibád, Doyoungie.
Szégyenlősen nézett rám, akkor is, ha idősebb volt nálam.
- Biztosan?
- Igen.
Yuta ekkor felállt, és csak úgy elment. Ránk sem nézett.

Felültem.
- Neki..neki van valami problémája velem? Vagy hát...csak mert úgy vettem észre, hogy nem kedvel. Vagyis hát...én nem tudom, de nem is szól hozzám, olyan kedvetlennek látszódik. Nem várom el hogy velem törődjön, de...ahhh, olyan hülye vagyok!- zavarodtam bele. A tenyerembe temettem égő arcom. Miért kellett kimondanom?!

- Nézd, ő néha...fura tud lenni. Ne hidd azt, hogy nem bír téged. Csak kicsit elvonatkozottabb, ez az egész, közülünk talán ő a legcsendesebb. De a leggonoszabb is. De az az oldala gyakran rejtve marad mások előtt.- nevetett.
- Hát azt látom!- fújtam ki a levegőt megkönnyebbülten.

- Gyertek enni!- szólt a bátyám.
- Na gyere.- segített fel a kezemnél fogva.

Leültem az asztalhoz, ahol Mark és Haechanon kívül mindenki ott volt.
A bátyám bíztatóan mosolygott rám, és megütögette az övé melletti széket.
- Ülsz ide?- kérdezte.
- Köszi.- foglaltam helyet, és lesütöttem a szemem. Zavarban voltam, ismételten.

A többiek jó étvágyat kívántak a másiknak és enni kezdték az amúgy nagyon finom tteokbokkit, amit Doyounggal próbáltam csinálni, és végül ő fejezett be. Lehajtott fejjel tömtem a búrámat, ügyelve arra, hogy nehogy véletlen belekerüljek a beszélgetésbe. Nem akartam leégetni magamat azok után, hogy ma még el is ájultam csórikáimnak.

Ja, hogy az...

Hát...hogy is mondjam. Néha történik ilyen. Egy fárasztóbb nap után van amikor el kezd fájni a fejem, de olyan szinten, mintha migrénem lenne. Olyankor hallok egy...hangot a fejemben, ami azt sugallja, hogy mindent rosszul csinálok, és vonuljak a háttérbe, mert úgy mindenki jól jár. Ma is ez történt. Jaj, remélem, Haechan és Mark nem mondják el a Dreamiek-nek. A minimum az lesz, hogy kilakoltatnak.

- És Yumin. Mesélsz nekünk egy kicsit magadról?- szólt meg kíváncsian Jungwoo.
- De...persze nem muszáj, ha nem akarod! Majd később, vagy nem tudom.- ijedt meg, miután látta, hogy kicsit elbizonytalanodtam.

Annyira érdeklődően néztek rám, hogy nem tudtam nemet mondani. Meg nem is akartam, de...és ha kinevetnek?

- Oké.- megropogtattam az ujjaimat, mire a társaság felét látványosan kirázta a hideg.
- Szóval...ugye Yumin vagyok, és egészen két nappal ezelőttig a barátommal éltem, és úgy volt, hogy...hát, tudjátok, jól elleszünk sokáig együtt, de a dolgok változtak, mert megcsalt. Nem volt hová mennem, mert a szüleink jelenleg egy teljesen más kontinensen tartózkodnak, és hirtelen az egyik barátom sem állt mellém segíteni.

A fiúk sajnálkozva elhúzták a szájukat. Nem is vártam el tőlük, hogy azt mondják, hogy sajnálják. Mindenki ezt mondja. Ők csak csendben átérzik. Vagy nem. Nem kellenek ehhez felesleges szavak. Folytattam.

- Tudni lehet rólam...most semmi nem jut hirtelen az eszembe- nevettem fel kínosan.
- Huszonkét éves vagyok, szeretek táncolni és rajzolni, ilyenek. Jól tudok főzni, és jól alkalmazkodom.- bólintottam, mire Jaehyunból kitört a nevetés. Én is nevetni kezdtem,mert rájöttem, hogy eléggé viccesen hangzott az utolsó rész, mire a mellettem ülő Taeyong is.

A többiek döbbentem néztek minket, de ekkor... Doyoung is elkezdte.
Lassan mindenki sírva röhögött a bemutatkozómon. Egyikünk sem tudta, mi volt ilyen szórakoztató, de majd meghaltunk a röhögéstől.

Olyanok voltunk, mint egy csapat bolond fiatal, akik élvezik egymás társaságát.

A velem szemben ülő Yuta is nevetett, és én pedig...boldog voltam, hogy mutat valamilyen reakciót.
Amikor ránéztem, most először nem kapta el a tekintetét rólam, hanem másodperceken keresztül a szemembe nézett, ami jól esett. Nem lehet olyan szívtelen, csak nehezen nyílik meg, nem?

- Sziaszto- öhm, zavarok?- pislogott Jaemin az ajtóban állva, aki valószínűleg éppen értem jött.

Megráztuk a fejünket.
Jaemin odaállt mögém, és megfogta a vállamat.
- Na, megyünk vissza a Dreamiekhez?  Megvárlak amíg eszel.

- Köszönöm.- motyogtam tele szájjal.
Yuta szórakozottan nézett.
Elpirultam, és lehajtottam a fejemet.
- Van valami az arcomon, vagy csak furán eszek?- kérdeztem.
Nem szólt semmit, csak mosolygott és elfordult, hogy csatlakozzon a többiek beszélgetéséhez.
Megforgattam a szemem. Az összes hímnemű lény olyan bolond.

- Köszönöm a vacsorát! Sziasztok!- köszöntem el a jókedvű 127 csapattól.
- Ne köszönd meg, konkrétan te csináltad!- nevetett rám Taeil.

- Megjöttünk, fiaim!- üvöltött Jaemin, amikor beléptünk a dormba.

- Anyádat!- hangzott egyből a lakás másik feléből.
Jaemin kiropogtatta az ujjait, és egyből megindult a hang irányába. Nem sokkal később Renjun visítását hallottam, majd Chenle nevetését. Nem sokkal később egy dühös Jisung kiabált velük, hogy tűnjenek a szobájából. Újabb röhögés. Elvannak...

Már nem voltam éhes, szóval csak bementem a szobába, és eldőltem az ágyon. Mozgalmas napom volt ma, az biztos.
Bekapcsoltam a tévét. Éppen vége volt a reklámnak, és láttam, hogy indul a bohócos horror második része.
- Srááácoook! Kezdődik a film!
- Hali.- szólalt meg mellőlem Renjun.
- Úristen!- ugrottam meg. Hogy tud...előbb még nem itt volt!
- Varázslat!- vigyorgott rám, pontosan kitalálva gondolatomat.

- Én megmondtam neked.- vonta meg  vállát az azóta már mellettem ülő Jisung.
- Attól még meg fogok ijedni.- mondtam.- Amúgy igazad van.