20+1 (NCT FF.)

~17. rész~

- Hogy mi van?!- Chenle többször is lenézett az ablakból, mintha csak nem hinné el, hogy bő egy órája az ex-barátom még alatta mászott a falon.
- Pontosan.- felelt Taeyong.
- De...- Renjun nem talált szavakat.
- Nem fogunk senkinek sem szólni.- szólt a bátyám.
- Már miért ne? Ez beteges!- Chenle láthatóan már jött ki a sodrából.
- Amíg nem lesz nagyobb baj, nem fogunk.- Taeyong zavartalan volt.

- Amúgy, ha már mind itt vagyunk együtt, miért nem hívjuk át a kedvenc kínai srácainkat?- utalt Jaehyun a WayV-re.
- Jó ötlet, Jeffrey!- csapott a hátára Johnny.
Elég értelmes fejet vághattam, mert egyszerre öten magyarázták nekem, hogy az a Jaehyun angol megfelelője.

- Megjöttek!- indult ajtót nyitni Jeno.
- Sziasztoook!- Tenből áradt a jókedv.
- Hová üljek?- kérdezte.
Mindenhol ült már valaki, kivéve az én két oldalamon.
- Ülhetek ide?- mutatott mellém.
- Persze.- örültem meg neki.

- Én is jöhetek?- szólt Yangyang. Mosolyogva bólintottam, ő pedig leült a másik oldalamra.

- Winwin!!!- ölelgette Yuta megállás nélkül a kínai tagot, aki csak kedvesen visszaölelte.
Aranyosak voltak, mint két igazán jó barát.
Yangyang észrevette, hogy őket figyelem, és ő is rájuk nézett.
- Megöleljelek?- nézett rám.
- Ha akarod...- vontam meg a vállamat.
- Ezaz!- visított egy fiúhoz képest természetellenesen magas hangon, aztán gyakorlatilag feldöntött.
- Csoportos ölelés? Jövök én is!- feküdt Yangyangra Ten, mire csak megnyikkantam.
Taeyong csak nézett ránk.
- Ugye vigyáztok rá?- aggódott.
- Hát persze! Nem látod, mennyire élvezi most is?- nevetett Ten, én pedig kitapogattam, merre van a füle, és meghúztam.
- Auuuu!- kiabált.
- Talán fáj?

Yangyang kinevetett minket.
- Mi lenne, ha megtörtént, ijesztő történeteket mondanánk?- kérdezte Kun hirtelen.
- Igeeeeen!- Doyoungnak láthatólag tetszett az ötlet.
- Akkor ki kezdi?
- Majd én!- jelentkezett Winwin.
Mindenki nagy nehezen elhallgatott.

A hirtelen ráirányuló figyelemtől láthatólag zavarba jött, de elkezdte.
- Szóval, ez körülbelül két évvel ezelőtt történt. Éjszaka volt, de én még a táncteremben voltam, mert gyakorolni szerettem, volna. Egyszer csak egy furcsa csengő hangot hallottam, mintha valaki egy csengővel a kezében mászkált volna. De olyan volt, mint egy dallam. Megijedtem, és kinéztem, de senki nem volt ott. Bekapcsoltam a zenét, és az elnyomta a hangot. Aztán a következő napon Ten maradt kint sokáig, és amikor visszaért a lakába, teljesen rémült volt, és elmesélte, hogy vele is ez történt. Aztán ugyanez Yangyanggal. Amikor többen voltunk, sosem hallottuk. De ha valaki egyedül ment... Amióta felújították és újra kinyitották azt a régi tánctermet, nem halljuk a hangot.

- Woah, ez tényleg ijesztő!- rázta ki Jisungot a hideg.
- Neked minden is ijesztő.- oltotta le Chenle egy másodperc alatt, mire csak egy durcás Jisung pillantás volt a felelet.
A többség mégis egyetértett abban, hogy ez azért tényleg ijesztő.

- Még valaki?- Hendery körbe nézett.
- Nekem...azt hiszem.- szóltam halkan. Nem akartam zavarni, ha esetleg úgy gondolták volna.
- Elmeséled?- Doyoung bátorító pillantást küldött felém.
- Ha nem baj, persze.
- Miért lenne baj? Halljuk!- lelkesített Mark.

- Kiskoromban a szüleim szerint volt egy képzeletbeli barátom, akit Young-Woo-nak neveztem, és sokat beszéltem nekik róla.
Azt mondták, hogy egy magas, ijesztő férfiként mutattam be, aki nem beszél, csak néz.

- Bizonyára Slenderman volt az.- vágott közbe Yuta.
- Vagy csak te, Nakamoto. Hagynál befejezni a sztorit?- szóltam vissza, rajta pedig látszott, hogy nem erre a válaszra számított.
Pár másodpercig egymást bámultuk, aztán egyszerre röhögtünk fel.