20+1 (NCT FF.)

~10. rész~

*Taeyong*

- Kérlek, vigyázz rá.- mondta Jaemin, majd átkarolta a vállamat, és visszaindultunk a nappaliba.

Elképesztően dühös voltam, de nem a húgomra. Azt hittem, azzal, hogy beköltöztetem valahová, és reménykedem abban, hogy jóban lesz a tagokkal, minden baja megoldódik. A nővéremmel már egy ideje nem találkoztam, és el is felejtettem, milyen egy jó testvér. Egy jó idősebb testvér...

Azt hittem, hogy azt fogja tenni mint minden  összetört szívű lány; sírni, sírni, és még egy kicsit sírni, aztán már túl is lesz rajta.
De az, hogy öngyilkosságra utaló mondatok hagyják el a száját... Ha azt tenné, azt sosem tudnám megbocsátani magamnak. Jobban figyelnem kell majd rá. Ami szar, az az, hogy a Dream most kezdő el majd az új albumuk promócióját, és emiatt egészen biztos, hogy nem tudnak majd vigyázni a Yuminra. Nem is törődtem vele! Szörnyű nagy testvér vagyok...

Csak mikor felemeltem a fejemet, akkor vettem észre, hogy mindenki engem néz.
- Hol van a húgom?- kérdeztem idegesen, amint ráeszméltem, hogy nincsen a szobában.
- Visszament a....- szólalt volna meg Yangyang, de én ennél türelmetlenebb voltam.
- TI HAGYTÁTOK ELMENNI?!- förmedtem rájuk.
- I-igen?- Jisung látszólag nem értette, és ekkor rájöttem, hogy ők nem tudják, csak én és Jaemin.
- Bocsánat...nem szerettem volna így kiabálni.- suttogtam, majd magam mögött nyitva hagyva az ajtót, amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam, hogy megállítsam a húgomat, bármi önkárosításra is készül éppen.

Úgy rohantam az épületben, mint egy őrült,  Karina, és Sehun hyung mellett is elhaladtam köszönés nélkül.
Feltéptem a Dream lakásának ajtaját, ahol néma csend és félhomály fogadott. A szívem megállt egy pillanatra.

Lépteket hallottam a hátam mögül. Yuta és Doyoung állt mögöttem.
- Hol van, hol van, HOL VAN?!- dühöngtem, és benyitottam az összes hálószobába.
- Ilyen nem létezik...- remegő kézzel nyitottam be a fürdőszobába.

A húgom ott ült, és egy borotvát tartott a kezében.
- Azt most azonnal leteszed!- vettem ki a kezéből.
Bágyadtan nézett rám.
- De miért?- valami nem volt rendben.

- Hallod, hyung!- állt meg Yuta mellettem. - Mi lenne, ha nem hagynád elvérezni?- kérdezte tőlem a megszokott stílusában, amikor nem tudod eldönteni, hogy éppen rosszindulatú, vagy csak gúnyos, esetleg nála éppen ez a kedves.
Lenéztem a kezemben tartott pengére, amiről friss vér csorgott. Mielőtt megijedtem volna, hogy az én vérem az, egy sokkal rosszabb látvány tárult elém.

Yumin, mint aki most ébredt fel egy mély álomból, csodálkozva nézegette a kezeit, amin mély vágások voltak. A vére már a ruháját áztatta, de ő teljesen nyugodt volt. Kapkodva hajoltam le hozzá, és levettem róla a hosszúujjú felsőjét. A másik kettő pedig szintén hozzálátott segíteni. Doyoung minden undor nélkül vette fel a földről a már szinte teljesen vörös anyagot. Yuta a szekrényból vett elő fertőtlenítőszert.

Doyoung rémülten kiáltott fel, amikor a húgom egyszer csak úgy el kezdett sikoltozni, mint akit ölnek. Ezzel szemben Yuta csak kicsit összerezzent.
- A kezem!- mintha fáziskésés jelentkezett volna nála, egyik kezével fogta a másikat, és újra sírni kezdett.
- Nagyon fáj! Segíts, kérlek...- sírt úgy, hogy a szívem megszakadt.

Kötszert vettünk elő, és mindkét alkarját bekötöztük vele. Ő addig elhallgatott, és akkor tudtuk, hogy fáj neki, amikor halkan felszisszent.
Utána szomorúan nézett rám.
- Figyelj...én annyira sajnálom! Azt hittem, ez...közben nem is fájt...
Nem tudtam erre mit felelni, mert igenis haragudtam rá, de csak azért, mert bántotta magát.
- Szerintem most pihenj egy kicsit, jó?- fáradtan simítotam meg az arcát, majd felsegítettem a hűvös padlóról.
- És...amióta itt vagyok, csak gondot okozok nektek. Ha esetleg úgy gondolod, talán el tudok költözni.
- Nem fogsz elköltözni. Most menjünk vissza, és ott kitaláljuk, mi lesz.