20+1 (NCT FF.)

~11. rész~

*Yumin*

- De nem érted, hogy nem merek bemenni?- néztem könyörgő arccal a bátyámra.
- Pedig muszáj lesz, ha tisztázni akarjuk a dolgokat.
És benyitott a 127 lakás ajtaján.
Lehajtott fejjel követtem, mert nem szerettem volna a többiek szemébe nézni. Most biztosan mind azt hiszik, hogy gyenge vagyok... Hiába vettem fel egy hosszúujjú pulóvert, úgy éreztem, mindenki átlát rajta, és látja a kötéseimet.

Már csak a 127 tagok voltak ott, akik valószínűleg nagyon elfoglaltak lehettek éppen, mert senkit nem láttam a közös térben, ellenben az összes szoba ajtaja csukva volt. Már megint tönkretettem valamit. Végre mind a húszan tudtak találkozni, én pedig elrontottam a hülyeségeimmel. Gyenge vagyok...

- Ülj le, és várj egy kicsit.- mondta a bátyám kedvesen. Nem is tudom, hogyan van ennyi türelme hozzám.
Bólintottam, és helyet foglaltam az ülő alkalmatosság szélén.
- Fiúk, gyertek ki!!!- kopogott be a szobák ajtaján Taeyong. Volt ahonnan hangos méltatlankodás, volt ahonnan néma csend volt a válasz.
- Ja, és ez amúgy nem kérés volt!- szólt újra, hogy mindenkinek világos legyen; muszáj kijönniük. Először Johnny, és Haechan szobájának ajtaja nyílt ki.
- Sziasztok.- köszöntem halkan.
- Szia!- köszöntek mindketten.

Doyoung, Jaehyun, és Jungwoo együtt ültek le velünk szembe.
Majd Taeil is jött.
- És Yuta?- vonta fel a szemöldökét a bátyám.
- Nem hiszem, hogy egyáltalán fel akar kelni az ágyából még ma.- mondta Johnny, és amikor Taeyong nem figyelt, halványan elmosolyodott.
- Na jó, ez a kölyök komolyan azt hiszi, mindent megtehet?! Most azonnal keljen fel! Mindjárt pihenhet, csak jöjjön már! Mark, téged mondhatni még kedvel is, menj el érte, és borítsd ki az ágyból ha megkérhetlek!
- Hogyne, hát persze.- forgatta a szemét Mark, de nem hiszem, hogy amúgy lett volna akármi kifogása a kérés ellen.

Az a kemény tíz perc, mikor Yutára vártunk, néma csendben telt el. Végül meghallottuk a két fiú lépteit.
- Elnézést a késésért!- vigyorgott szemtelenül a japán tag, amikor mindenki unottan meredt rá.
- Nyugodtan, máskor is.- csúszott ki a számon. Mindenki tágra nyílt szemekkel nézett rám, mire a szám elé kaptam a kezemet.
- Azt a rohadt! Valaki beszólt Yutának!- fogta fel legelőször Jaehyun.
- Büszke vagyok rád, hugi!- nevetett rám a bátyám.
A japán csak szórakozottan nézett rám, majd leült.

Miután lecsillapodtak a kedélyek, a bátyám elmagyarázta az ötletét.
- Szóval a Dream mostanában eléggé elfoglalt lesz, szóval napközben Yumin itt fog nálunk tartózkodni.
- Ha nem baj.- tettem hozzá halkan.
- Dehogy baj! Majd elkísérhetsz minket a próbáinkra, meg csinálhatunk akármit.- vidított fel Doyoung, akit már szinte teljesen megkedveltem.
- Köszönöm.- próbáltam egy esetlen ölelést kezdeményezni, amit szerencsére hamar észrevett, és egyből megölelt. Egy ideje már nem vagyok olyan szociális, nem is tudom miért, de csak Christ öleltem meg vagy évekig.

- Ja, és jut eszembe...mindig figyeljétek, van-e nála borotvapenge, kés, vagy bármi éles. Legyetek szívesek, ne engedjétek egyedül főzni!- bátyám beszédjének ezen pontján éreztem azt, hogy el fogok süllyedni. Önkéntelenül is az alkaromhoz értem.

Jungwoo, és Haechan egyből észrevették, mert láttam, hogy összenéztek.
- Akkor...ideje pihenni! Visszakísérem Yumint a másik lakásba, addig is, valamelyikőtök csináljon már valami ehetőt! Ma a menedzser is velünk eszik majd.
- A f*szomat bele már!- feledkezett el a jólneveltségről Yuta, mire kapott is egy "kedves" kis hátba veregetést Taeiltől, amire nem számított, így kissé megbillent, de mire megfordult volna, a legidősebb tag már sehol nem járt.

- Na, szerintem mi mentünk!- szólt Taeyong.
- Sziasztok!- intettem nekik.
- Szia! Akkor majd gyere holnap!- búcsúzott Doyoung.
Mindenki elköszönt (vagyis várjunk, Yuta nem, de ezen most "nagyon" meglepődtem), mi pedig csendben sétáltunk.

- Jó éjt! Holnap jövök.- köszöntem el.

Ő csak aggódva nézett rám.
- De légy szíves, többet ne csinálj ilyet, mint ma, jó?
- Megpróbálom.
Közelebb jött, és megölelt. Karomat a nyaka köré fontam, és így álltunk ott a folyosón percekig, töltődve egymás szeretetével.
Miután elváltunk, megborzolta a hajamat, és elindult visszafelé. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy ennél nagyszerűbb testvért nem is kívánhatnák magamnak.
Beléptem az ajtón.

- Megjöttem!
- Na végre!- jelent meg a semmiből Renjun.
Összerezzentem.
- Hidd el, még pár ilyen, és már meg sem fogok ijedni!- mondtam.
- Hiszem, ha látom!- mondta.
- Yumin!- Jaemin megölelt.
- Ezután majd segítünk, hogy ne kelljen ilyen dolgokat tenned magaddal, jó?- kérdezte Jeno. Jisung bólogatott.

Az új barátaimmal körülvéve még sosem éreztem magam ilyen biztonságban.