20+1 (NCT FF.)

~5. rész~

- Ugye tényleg kedvesek?- kérdeztem újra (ezredjére is) Jaemint, akit már szerintem az ideg rázott tőlem. (vagy baszogatta, de szépen fogok beszélni)
- Igen, ne izgulj.- mondta ezredjére ő is.

Kopogott, mire ijesztő gyorsasággal nyílt ki az ajtó.
- Szia...sztok.- pislogott és ránk egy fiú, akin tisztán látszódott, hogy nem koreai.
- Szia, Yumin vagyok, Taeyong húga, és tegnap költöztem ide, egy öhm... konfliktus miatt.
- Szia Yumin.- mosolygott rám, és én egyből megkedveltem.
- Chittaphon Leechaiyapornkul vagyok, de hívj Ten-nek.
- A-aha...oké, Ten.- bólogattam bizonytalanul.
- Gyertek be! Hívom a többi kici kínait.- mondta teljesen normálisan, én pedig elegánsan prüszkölve felnevettem.

Rám vigyorgott, mint aki tudta, hogy jó poén volt, és elindult a szobák felé.

- Naaaa, de hyung!- hallottam egy bizonyosan fiatalabb tagot, akit Ten valószínűleg éppen megzavart valami tevékenységében.

- Mi vagyunk a WayV.- mosolygott rám bíztatóan egy fiú nemsokára, mikor már az összes "kici kínai" ott ült.
- Kun vagyok, a leader, és csak annak örülök, hogy nem ide szerettél volna beköltözni, mert még aznap este elmenekültél volna.
- Winwin.- bólintott felém egy másik fiú.
- Dejun vagyok.- a fiú egyszerre áthatóan, és kedvesen mosolyogva figyelt. Kicsit ijesztő volt.
- Hendery.- mondta a fiú, akiről látszott, hogy ő a csapat mood-maker tagja.
- Yangyang vagyoook, sziaa!- a maknae játékosan mosolygott és integetett nekem, igazán aranyos volt.
- Szia!- integettem vissza.

Jaemin hátulról megsimogatta a vállamat.
- Jeno az előbb hívott, nekem mennem kellene, de te még nyugodtan maradj, ismerjétek meg egymást.- volt egy olyan érzésem, hogy direkt akar magamra hagyni a többiekkel.
- Oké, menj csak...- sóhajtottam, mire az egész WayV felnevetett.
Rájöttem, hogy kicsit úgy hangoztam, mint aki nem akar itt lenni...
- Basszus! Én nem úgy értettem... bocsánat.- kaptam a szám elé a kezemet.
- Semmi baj.- mosolygott Dejun. Kirázott a hideg. Volt valami ijesztő abban, ahogy mosolygott.
- Ugye, hogy mennyire para a gyerek?- szólalt meg Ten, aki ezt valószínűleg szórakozva nézte végig.- De ne félj, egyáltalán nem ilyen. Most csak játssza magát.

Mire ő úgy nézett Tenre, mint aki gyilkolni készül. Ő behúzta a nyakát.

Még legalább egy órát voltam ott, és rájöttem, Jaemin egyáltalán nem hazudott.

Dejun nem volt olyan, mint amilyennek kinézett, és úgy bántak velem, mint akit már évek óta ismernek, és ez jólesett.
- I can hear it callin'-dúdolt Ten. Felkaptam a fejem.
- Loving the way you wanna talk- folytattam.
Döbbenten nézett rám.
- Te ismered a zenénket?
- Ez a ti zenétek?- döbbentem meg én is.
- Honnan ismered?
- TikTok- vigyorogtam. Slay.
Mondjuk azt, hogy tíz másodperc múlva már ketten énekeltünk, mármint ő énekelt, én kornyikáltam a teljes WayV nagy döbbenetére.

Rezgett a telefonom. Taeyong írt.
"Átjössz ebédelni??? A Dreamie-k edzenek."

"Aha, de most a WayV-nél vagyok, szóval még kicsit várjatok vagy mi😅"

"Nem foglak megvárni, húzzál bele🫣😊"

"Gonosz vén papa☠️"

"Idegesítő kisgyerek!!!😌"

"Na jó, ezt fejezzük abba😂"

- Srácok, nekem most mennem kell, a drága jó bátyám hív enni. Köszönöm, hogy ilyen kedvesek voltatok velem!
- Akármikor, Szivi!- intett Hendery.
- Sziasztok, majd találkozunk!- léptem ki az ajtón.

Kifújtam magamat, mielőtt beléptem volna a megtestesült káoszba. Bekopogtam.
- Gyere be.- nyitott ajtót a bátyám.
- Szia.
- TE LEVÁGATTAD A HAJADAT?- nézett nagyot.
- Miért, te nem?- néztem furán a neonzöld hajára, ami tényleg máshogyan nézett ki.
- Azt muszáj volt, szóló projekt.- húzta ki magát.- Na de mondd már!
- Öh...hát inkább levágtam.- húztam el a számat kínosan. A kanapén ülő Haechan és Mark elmosolyodtak. Ők ott voltak, amikor megváltam a régi frizurámtól, akárcsak Christől.
- De jóóól néz kiiiiii!- jött oda Doyoung, és játszani kezdett a hajammal.

- Igeeen!- jelent meg Jungwoo is hirtelen.
Furcsa érzésem támadt. Felnéztem. Yuta pár méterről engem nézett. De nem jött oda   és nem is köszönt. Amint látta, hogy én is nézem, elkapta a tekintetét, és elment a hálószobák felé. Hát jó. Úgy könnyű lesz megbarátkoznom vele, ha nincs itt. Na majd később, időnk mint tenger.

- Yuminnie, segítesz ebédet főzni?- állt meg előttem boci szemekkel Doyoung.
- Te vagy a banda szakácsa?- kérdeztem jókedvűen. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy milyen aranyosan becézett.
- Nem igazán. Csak ma senki nem vállalta a kaját, szóval majd én. Vagy majd mi.- mosolygott, és úgy nézett ki, mint egy cuki kis nyuszi.
- Értem. Akkor mit csináljunk?- nyitottam ki a hűtőt, ahol meglepő rend volt. Azt hittem, kilenc fiú azért kicsit szétszórtabb. Vagy csak van egy rendmániás tag. Talán a bátyám az, hehe. Sőt.
- Ramen? Vagy tteokbokki? Ezek még könnyűek talán. De nekem mindegy.- rendezte a pulton lévő tálakat.
- Esküszöm, a következő alkalommal nem fog érdekelni, hogy Yuta idősebb nálam, ha még egyszer itt hagyja a mosatlan tányérját, leütöm!- csóválta a fejét.
- Ő ilyen rendetlen?- kérdeztem, mert ugye meg kell ismernem a szokásaikat, vagy mi.
- Nem, de mielőtt akármit is elhinnél neki, járj utána, tényleg igazat beszél-e. Olyan profin hazudik, hogy még néha én is beveszem. Most is azt fogja mondani, hogy nem ő volt.- nevetett.

- Doyoung-ssi, ide tudnál adni egy másik tálat?- becéztem én is, mire elővillantotta nyuszi mosolyát. Észrevette.
- Aha, melyik kell?- mutatott fel egyszerre két fa tálat.
- Akkor legyeeen...a jobb oldali!- mutattam.

*Doyoung*

Igazából Yumin sokkal jobb arc volt, mint először gondoltam. Kedves volt, és jól együtt működtünk. Na meg kibeszéltük a tagokat. Vagyis inkább én kibeszéltem, ő pedig hallgatta. Végre egy normális ember!

A zöldségeket vágtam, de a hátam mögül már egy ideje nem hallottam a léptei zaját, vagy hogy mit csinál.
Megfordultam, és nagyon megijedtem.
Ott állt a pultra támaszkodva, és a fejét fogta.
- Baj van?- kérdeztem óvatosan.
- Nem, nincs, csak...nem gond, ha pihenek egy kicsit? Fáj a fejem.- mondta halkan.
- Hát persze, ülj csak le, én majd folytatom.- mondtam.

Megfordultam....volna, ha nem hallottam volna, hogy Yumin felkiált.
Nagyon megijedtem.
- Áh...ne mondd ezt!- kiabált. Szédelgett, és alig állt a lábán.
- Tessék?- megrémültem.
- Ne, hagyj már békén!- mondta emelt, ingerült hangon.
- Jól vagy?- kaptam el a karját meg épp időben. Volt egy olyan érzésem, hogy nem hozzám beszél.
- Taeyong! Fiúk!- kiáltottam.

A lány térdre rogyott, és a karom a kapaszkodott.
- Doyoung, segíts, kérlek!- mondta halkan. Izzadt a homloka, és teljesen olyan volt, mintha a semmiből lázasodott volna be hirtelen.
- Mit tegyek, mondd?- motyogtam tanácstalanul.

- Hívtál?- kérdezte Johnny, odasietve hozzánk.
- Mi történt?
- Nem tudom...hirtelen rosszul lett, és olyan, mintha el akarna ájulni, vagy nem tudom...- zavarodtam össze.
- Fogd be a szádat!- sikoltozott a lány, egy általunk nem látott, vagy érzékelt valaminek.
- Itt meg mi folyik?- jött oda hozzánk Taeyong is. Aggódás ült ki az arcára, amikor látta, hogy a húga ájultan fekszik.