Vadóc

8. A Mindenható akarata

Kimbalya elégedetten dőlt hátra a kocsiban. A Yasmara szultánáról elnevezett gyermekóvó ház végre megnyitotta kapuit. Ez lesz az első, melyet még követnie kellene néhánynak, és remélhetőleg a jó példa a nemességet is adakozásra készteti, ha azt látják, hogy az uralkodójuk elkötelezett az ügy iránt. Kalpur pedig nem volt szűkmarkú. Semmiféle felesleges luxust nem teremtettek, de minden szükséges feltétel rendelkezésre állt. Ez az első lépések egyike, gondolta Alya, amivel az emberek szívében is megalapozzák a férje uralkodását. Ha a nép gondoskodó apjaként tekint a szultánjára, akkor a hűségük és odaadásuk is erősebb lesz. Ezáltal pedig a tervezett reformokat is könnyebb lehet majd bevezetni.

Szándékosan az egyik dísztelenebb kocsit kérte el, amiről nem ordít első látásra, hogy ki utazhat benne. Az őrség kíséretében megindultak visszafelé. Körülöttük a főváros a szokásos nyüzsgő életét élte. Az egyik kerék döccent egyet, mire Kimbalya ösztönösen megsimogatta a hasát.

- Szépen gömbölyödsz, felség - jegyezte meg egy kedvesnek szánt mosollyal a vele szemben ülő Drozia.

A hercegnőn nagyon jól látszott, hogy nem érzi itt teljesen jól magát. De becsületére legyen mondva, igyekezett alkalmazkodni. Talán nem gondolt bele abba (hiszen honnan is tudhatta volna), hogy a szultána első udvarhölgyének lenni milyen feladatokat fog jelenteni a számára. Kimbalya pedig azonnal bedobta őt a mélyvízbe, és magával cipelte egy-egy városi útjára.

Drozia rettegett. Hercegnőként mindig a palotában élt, számára az jelentette a várost, a palotabeliek a népet. Most viszont szembesülnie kellett a valósággal. Továbbá azzal a ténnyel is, hogy Kimbalya előszeretettel forgolódik a valódi nép köreiben, akiknek eszük ágában sincs bántani, sőt, inkább már-már vallásos áhítattal fogadják, és ő is kezdte biztonságban érezni magát mellette. Droziának ez megdöbbentő élményt jelentett, miképpen az is, hogy a szultána milyen magától értetődő természetességgel dolgozik a férje hatalmának megerősítésén. Kalpurt eddig is tisztelték az emberek, most pedig lassanként egy legenda kezdett épülni köré a hercegnő szemei előtt.

Ez volt az a pillanat, amikor Drozia lábai alól kicsúszott a talaj. Akarva-akaratlanul kezdett más szemmel nézni Kimbalyára, és talán valahol a lelke mélyén őt is rabul ejtette az a láthatatlan kisugárzása, amiben nem volt cseppnyi mesterkéltség sem. Okos és előrelátó megfontoltság, szív és jóakarat annál inkább. Veszélyes kombináció, nyugtázta Drozia, ám a hatása alól nem tudta kivonni magát. Ez az éppenhogy csak felnőtt úrnő félelmetes hatékonysággal dolgozta be magát a rabyriai udvari életbe, miközben mindvégig a férje árnyékában maradt, ám korántsem láthatatlanul. Valamiképpen úgy működött ez, hogy az újdonsült szultán önerőből vívta ki magának népe tiszteletét, amit a felesége kedvessége tovább erősített, és ők ketten elválaszthatatlanokká váltak az emberek szemében. És mindezek mögött mindkettejük részéről teljesen tudatos döntések sora húzódott.

"Nem leszek én így sohasem szultána" - futott át a gondolat Drozia elméjén, és maga sem tudta, hogy szomorkodik-e emiatt. Persze, a vágy benne élt, és nem utasítaná vissza a lehetőséget, ha az ölébe pottyanna. Ám azt egyre tisztábban látta, hogy más tekintetben képtelen versenyezni Kimbalyával, mint ahogy nem ismert senki mást sem az udvarban, aki erre képes lehetne. Alya jött, látott, és meghódította mind Rabyria, mind a szultán szívét. Ha pedig a születendő gyermeke fiú lesz...

- Jól vagy, felség? - kérdezte aggódva a hercegnő, mikor a szultána arca egy pillanatra megrándult.

- Persze - bólintott Alya. - Csak egy kicsit nehezen viselem a terhességet. De a doktor azt mondta, minden a legnagyobb rendben.

- Többet kellene pihenned.

- Fogok. Nem akarom túlfeszíteni a húrt. Visszafogom magam.

- Helyes.