Vadóc

14. A szultán rózsája

A rózsák azért vannak, hogy illatozzanak, gyönyörű színükkel megörvendeztessék az embert, tarka rózsakertbe ültetve őket nyugtatóan hassanak a közöttük sétálókra. A rózsák azért vannak, hogy örömet szerezzenek az embernek, kielégítsék a szépség iránti vágyát, elbódítsák az érzékeit, kecses formájukkal gyönyörködtessék a szemeit. A rózsák a szépség dédelgetett, rab múzsái.

Kimbalya melankolikus gondolatok között sétálgatott a palota rózsakertjében. A nővére látogatása óta néha még rátört ez az érzés. Kalpur szerető gondoskodása segített kikecmeregnie a legmélyebb érzelmi gödörből, ám a seb a szívében még sajgott azért. A szerelem kitölti az emberi szívet, de nem képes minden űrt betölteni.

Szerette ezt a kertet, szerette a virágokat, a szépségüket, az illatukat. A természet tökéletes szépséget alkotott e virág képében, melyet társaival együtt gondos emberi kezek kényszerítettek egy kert ágyásaiba, ápoltak és óvtak, hogy öntudatlan rabságukban örömet okozzanak eme kert gazdáinak és látogatóinak. Alya a rózsákban gyönyörködve érezte a párhuzamot köztük és önmaga, vagy akár a világuk valamennyi asszonya között. A rabság múzsái ők. Önálló és értelmes életre rendeltettek, ám a világ ember alkotta törvényei szerint mások gyönyörködtetésére kárhoztattak.

Már nem először gondolkodott el ezen, és tette fel magában a kérdést, hogy a nővérei vajon mennyire szabadok. Arra az életre vágytak-e, amire egész életükben felkészítették őket, és amit felnőttként kaptak? Elégedettek-e így, megtalálták-e az örömüket, vigaszukat, életcéljukat rab múzsákként? Sidonia szemlátomást igyekszik a legtöbbet kihozni abból, ami neki adatott, és Zealor ehhez engedékeny partnernek tűnik. Vajon Alysának milyen élet jutott Tautor oldalán?

Tisztában volt a saját kivételes szerencséjével. Kalpur mellett a legtöbbet kapta a szabadság illúziójából, ami csak lehetséges volt, talán egy kicsit még azon túl is. Ez a világ nem kínál ennél többet egy nő számára. Az egykori kis Vadóc is pontosan tudta ezt, amikor szembeszegült a szabályokkal, és kiszökdösött a palotából, és a lázadozása ki is merült ennyiben. Egyetlen ember nem képes megváltoztatni a világot. Azóta Vadóc felnőtt és megszelidült, elfogadta a neki rendelt szerepet. A Sors akaratából olyan helyre és olyan ember mellé került, aki értékeli a személyiségét, kikéri a véleményét, gyakran hallgat is arra, és aki maguk között szinte egyenrangú félnek fogadja el őt.

Vadóc és Kimbalya is behódolt ennek a férfinek, e világ törvényeinek. Kalpur cserébe neki adta a szerelmét, a törődését, az álmait, a feltétlen bizalmát, a titkait, jóformán mindenét. Ez méltányos cserének számít? Azzá teszi, ha mindketten boldogok egymás oldalán? Hercegnőként és szultánaként is sok házasságot látott, ami a külvilág felé hagyománytisztelőnek és a tanítások szerint valónak tűnik. Mennyi lehet ezekből a színlelés? Hiszen a saját házasságában is van számos olyan dolog, ami elsősorban a külvilágnak szól. Az elvárt viselkedésnek, a szokásoknak és a hagyományoknak. Az már a senki másra nem tartozó egyéni szerencséje, hogy ezek mögött valódi tartalom áll, őszinte szeretet, tisztelet, kölcsönös megbecsülés. Mára pedig már ő sem álmodozó kislány, hanem a húszas évei elején járó nő, feleség és anya. Egy rózsa a kertben, és maga a rózsakert.

A szeme sarkából megpillantotta az ágyások között közeledő alakot. Kecsesen lépdelt, mint mindig, és fenséges jelenség volt, igazi hercegnő, született Nő. Egy világszép rózsa, aki képes elbódítani a férfiakat. A szín, a forma és az illat mögött pedig egy érző, érzékeny, értelmes és jóravaló személyiség, aki ha megfelelő talajba kerül, csodálatos lugassá nőhet. Az utóbbi időben közelebb kerültek egymáshoz Droziával, mint azt valaha is képzelte volna. Már-már a testvérének érezte, és minden jel szerint Drozia is mintha elfogadta volna ezt a szerepet. A különbözőségük ellenére nagyon sok dologban hasonló a gondolkodásuk, más kérdésekben pedig Drozia behódolt neki, és szinte kételkedés nélkül átvette Alya világnézetét. Nem azért, mint az ifjú és tapasztalatlan Mirya. Droziát éppen a tapasztalatai erősítették meg abban, hogy helyesen cselekszik.