Vadóc

16. Ígéretek és választások

Eső áztatta a földet, sűrű vízfüggönyt vonva a kaspiai palota ablakai elé. Mögötte csak homályosan látszott a világ. A kaspianokat ez kevéssé zavarta, tették tovább a dolgukat, élve a megszokott életüket. Már rég hozzászoktak a félszigetük szeszélyes időjárásához, mindenkori vendégeik pedig ki-ki a maga vérmérséklete szerint fogadták azt. Többségük számára inkább zavarbaejtő volt a jelenség, ami talán nem is csoda, hiszen odahaza mérsékelten lehetett benne részük a sivatag homokdűnéinek szomszédságában. Nem arról van szó persze, hogy mások ne ismerték volna az esőt, csak általában ebben a bőségben nem tapasztalták meg otthonaikban, mint amilyenben a Teremtő Kaspiát részesítette.

Drozia megcsodálta a sűrű záport, azután a kezébe vette a magával hurcolt verseskötetet, és újra elmerült annak olvasásában. Sidonia unatkozott. Nem szerette az esőt, mert akkor nem sétálgathatott kedvére a palota kertjében. Tudta természetesen, hogy az égi áldás kell a földeknek, a termésnek, a fűnek és a jószágoknak, s ezáltal az itt élő embereknek is az életben maradáshoz. Mégis nehezen szokta meg új hazája számára kissé szélsőséges időjárását. Pedig az új hazája alapvetően tetszett neki. Élvezte a hercegnének kijáró tiszteletet és figyelmet, a rangjához illő életmódot, azt is, ahogy a kaspiai uralkodói család bánt vele. Hamar otthonra lelt itt, és - bár ez utóbbit nehezen vallotta volna be - üdítő változatosságot jelentett kiszabadulnia apja szigorú felügyelete alól. Ankor és Tanika jól bántak vele (ettől egy kicsit tartott a házasságkötés előtt), Zealor pedig minden várakozását felülmúlóan jó férjnek bizonyult.

Diplomáciai házasság ide vagy oda, a férje tisztelettel és gyengédséggel közeledett hozzá, a maga visszafogott módján igyekezett őt elbűvölni, és otthonossá tenni számára új hazáját. Zealor talán nem számított olyan férfias jelenségnek, mint Alysa férje, de jobban megismerve őt Sidonia hálát adott a Mindenhatónak, hogy nem Tautorhoz kellett feleségül mennie. A nővére vajon megtalálta mellette a számítását? Alysa soha nem panaszkodott, és láthatóan élvezte a szultánaságot, de aligha lehet könnyű dolga egy ilyen akarnok férfi oldalán. A pletykák szerint Tautor nem bánt kesztyűs kézzel sem a szolgáival, sem a nőkkel (és állítólag nem vetette meg a szebbik nem bizonyos szolgálatainak rendszeres igénybevételét). Alysát talán az védte meg férje kevésbé előnyös arcának közelebbi megismerésétől, hogy Hassar szultán leánya, és Tautor lehetett akárki, de azt nem kockáztathatta meg, hogy magára haragítsa a barthiai uralkodót.

"És te vajon mi a fenét csinálsz már megint?" - siklott Sidonia pillantása a húgára, aki a nyitott erkély belső szélén álldogált, a tető alatt, ahol nem érhette közvetlenül az eső, de számos vízcsepp így is utat talált hozzá, végigfolyva az arcán és a karjain. Kimbalya láthatóan nem zavartatta magát ettől, kíváncsian nézelődött a szürke vízfüggönyön át. Mi a fenét láthat? Az az ostoba képzelete ismét elragadta volna? Hogy' a csodában lett ebből a lányból szultáni feleség, mikor még most sem nőtt fel egészen?

- Ne áztasd el magad azért teljesen! - lépett Alya mellé Tanika, egy puha törölközőt nyújtva át neki.

- Köszönöm! - biccentett ő udvariasan, óvatosan felitatva bőréről a vízcseppeket.

- Mit látsz? - kérdezte kíváncsi hangsúllyal az idősebb asszony.

- Szemmel nem sokat - mosolyodott el Alya. - Ám ha a lelki szemeimmel nézek túl ezen a szürke esőfüggönyön, életet látok sarjadni a nyomában. Talán ez a hazátok egyik titka, egy újabb nyomós érv, amiért őseitek ezen a földön telepedtek le. A sivatag szomszédságában ez egy édenkert lehet, ha a part komor szikláin túl tudunk tekinteni.

- Sajnálom, hogy az idő miatt ma nem vihetlek sehová...

- Ugyan már! A föld és az élet szükségletei fontosabbak az én szórakoztatásomnál. Amúgy is illendő volna már a nővéremmel is foglalkoznom. Udvariatlan voltam, hogy őt eddig nem vittük magunkkal.