Vadóc

11. Derült égből

Kalpur belépett a felesége lakosztályába. Ugyanaz a semmihez sem fogható, boldog öröm járta át szívét-lelkét, mint a fia születésekor. Letérdelt az ágy mellé, megsimogatta a szultána erőlködéstől izzadt homlokát. A bába Kimbalya karjaiba helyezte a megmosdatott és kelmébe bugyolált újszülöttet. A ráncos kis arcból fáradt szemek pislogtak rájuk.

- Kislány - suttogta Alya.

- Gyönyörű! - lehelte büszkén és boldogan a szultán. - Mi legyen a neve?

- Arra gondoltam, hogy...

- Igen?

- Elnevezhetnénk édesanyád után. Lehetne ő a kis Yasmara.

- Biztos vagy benne?

- Igen.

- Jó. Üdvözöllek, kicsi hercegnőm! - puszilta meg a kislány kezét Kalpur. - Legyél egészséges, boldog és hosszúéletű ezen a földön!

- Ez valami ősi áldás? - firtatta Kimbalya. - Yildarnak is valami ilyesmit mondtál.

- Igen, az - bólintott mosolyogva a szultán. - Őseink szokása volt, hogy ezekkel a szavakkal köszöntsék az új jövevényeket az életben. És ha megfigyeled, egészen filozofikus a jelentése, nem véletlenszerű az áldások sorrendje sem. Ősi hitünk szerint a legfontosabb az egészség az ember életében, ez mindennek az alapja. Azután jön a boldogság, ami csak az egészséggel karöltve érhető el, bár nem mindenki boldog, aki egészséges. Végül a hosszú élet, amely csak az első kettő révén lehet teljes, hogy élvezhessük azok szentségét, bár nem minden egészséges és boldog ember hosszúéletű. Akik kiérdemlik a Teremtő áldását, azok mindhármat megkapják tőle jutalmul.

A kislány halkan nyüsszögni kezdett közöttük, mire Alya gyengéden magához ölelte.

- Sok lesz neki a filozófiából ilyen fiatalon - gügyögte. - De majd ha már beszélni tud, feltétlenül tanítsd meg rá, uram.

- Ezt szeretném - nézte őket szeretettel Kalpur. - Megadni a lányunknak is azt a nevelést, amit Vadócnak ígértem. Hagylak pihenni titeket. Várnak az államügyek.

- Téged a politika, engem a pelenkázás - grimaszolt Alya. - Ki tudja miért, de mindkettő mocskos tud lenni...

- Ahogy mondod! - simogatta meg a haját Kalpur. - Köszönöm, hogy vagy nekem, és szeretlek!

- Én is téged! - suttogta a felesége.

*

A kis hercegnő születése nem kavarta fel úgy a birodalom életét, mint korábban a bátyjáé. "Lány!" - mondták az emberek, és ezzel napirendre tértek az esemény felett. Hiába, a leánygyermekeket korántsem kísérte akkora lelkesedés. Hiszen velük csak a baj van, és még jól is kell férjhez adni őket, mikor felnőnek. A női egyenjogúság halvány árnyékának évszázada sem köszöntött még be, és ezt maguk a nők sem hiányolták ekkortájt. Hiszen a vallás és a neveltetés révén nem is tudhatták, hogy egyáltalán igényt formálhatnának egyenrangúbb bánásmódra, a férfiaknak meg semmi okuk sem volt rá, hogy ilyesmikkel megzavarják a nők fejét. A nagyon kevés kivétel pedig egymástól elszigetelten élt. Vagy a szultáni palotában.

Korai volt még ugyan ezen gondolkodniuk, Kalpur és Kimbalya mégis lefektették a gyereknevelési elképzeléseik alapjait. Egyetértettek abban, hogy Yildar és kis Yasmara is megkapják majd a lehető legjobb oktatást, természetesen a hercegi és hercegnői tudnivalókkal kiegészítve. Botorság lenne Yasmarát uralkodásra nevelni, mikor úgysem léphet soha trónra sehol, ám mindazon ismereteket megkaphatja, amikkel az édesanyja is rendelkezik, ha érdeklődést mutat irántuk. Az észszerű kompromisszumokra Kimbalya is hajlott, és Kalpurnak sem volt ellenére, hogy a lánya a feleségére, vagy a névadójára hasonlítson. Az uralkodói pár gyermekeivel kapcsolatos kínos kérdések ideje pedig még messze van.