A szerelmen is túl...|Az ablakomon át|

9.Fejezet

-Nem fogsz nekem parancsolni! Azt csinálok amit akarok! Nem szólhatsz bele drága kicsi Areska!-Pofozgattam meg kicsit az arcát

Hátra se néztem csak kimentem. Láttam Lunát az udvaron integettem és köszöntem neki, de a "kurvákkal" állt ott és csak röhögtek. Rajtam röhögtek. A szívem valahogy összeszorult és éreztem a sírógörcs és pánikroham kevert érzéseit. A világ homályos lett, mintha részeg lennék a falak pedig egyre és egyre közelebb jöttek, össze akartak nyomni. Leültem a földre az egyik elhagyatott folyosó végén. Folytak a könnyeim, fájt a lelkem, mindent elvesztettem, valaki kilépett az egyik ajtón.

-Jézusom! Szent szar a szivinfartust hoztad rám te lány!-Lépett ki Douglas egyik rosszarc haverja-Jól vagy? Mert nem nézel ki úgy!-Guggolt le hozzám

-Csak nehéz feldolgozni a dolgokat!-Feleltem még mindig zihálva

-Jordan vagyok! Kérsz füvet?-Kérdezte egyszerűen mintha ez egy mindennapi dolog lenne

-Mi?-Kérdeztem vissza

-Jah Persze, ebbe az elhagyatott terembe szoktunk pár haverommal szívni, látom eléggé offon vagy, nem kérsz?-Ajánlotta fel

-De! Kérek!-Jelentettem ki

Nagy nehezen felsegített és bementünk a terembe, senki más nem volt ott, az egyik szekrén alatt egy kis dobozban voltak régi gyógyszerek és abban volt. Elő is vette a papírt, tekert két füvescigit, majd oda nyújtotta nekem az egyiket.

-Füveztél már?-Nézett rám majd meggyújtotta a sajátját

-Igen! De már vagy 2 éve nem csináltam, nem most szerettem volna elkezdeni!-Feleltem megszeppenve

Meggyújtottam én is, nem volt nagy cigi olyan pont jó, de az biztos, hogy ha még egyet kellett volna szívnom belőle a temetőbe végeztem volna! Elég jól éreztük magunkat, ez egy elzárt rész se tanár se diák nem jár errefelé. Lekiztünk, nagyon jól esett a beszélgetés. Közben én dinókkal harcoltam egyben Reecről beszéltem neki, ő pedig az egyik kurváról.

-Tudod te lány! Nem is vagy annyira rossz arc mint gondoltam! Ha most nem lennék betépve megvígasztalnálak de így mind a ketten kiesnénk az ablakon!-Nevetett

-Nem is vagy olyan rosszfiú mint gondoltam!-Nevettem én is

-A hírem gyorsabban terjed mint bármi más!-Nevetett kínjában-De azok csak pletykák, tudod, csinálok sok dolgot amik nem helyén valóak, viszont rossz ember ettől!-Mondta teljesen betépve

-Mióta vagyunk itt? Mennyi az idő?-Kérdeztem

-2 órája, az emelt töriseknek már csak 1 órájuk lesz!-Felelte

-Úristen akkor én megyek! Legalább az utolsó órán ott kell lennem!-Jelentettem ki

-Várjál! Nem mehetsz így ki! Vér vörös a szemed!-Nevetett-Tessék egy szemüveg! És lassan sétálj! Nem vehetik észre!

-Rendben! Köszi!-léptem ki az ajtón

Bármennyire is be vagyok tépve bánom amit tettem, nem lett volna szabad! Nem tudom hányszor néztem végig ahogy apám veri anyámat a szerek miatt! Azóta is emlékszem minden egyes mondatára "Miaz hogy nincs pénz te szajha? Megint ételt vettél a kölykeidnek?" Örök trauma ez főleg milyen kicsi voltam! Beléptem a terembe szemüveggel a fejemen és beültem Douglas mellé.

-Jól vagy?-Hajolt be a látószögembe

-Persssze, tökéletesen!

-Te be vagy tépve?-Kérdezte kicsit hangosan

-SHHHH!!!!! Halgass már!! Igen na ezt akartad hallani?-Förmedtem rá megint

-Én csak kérdeztem nyugi!

-Bocsánat kicsit szét vagyok esve!-Fogtam meg a fejemet

-Aludj egyet! Vagy el is mehetsz mert lyukasóra van, csak mi maradtunk így öten!

-Az túl feltűnő lenne mindenkinek! Valahogy kibírom!-Vertem a fejemet az asztalba

Álmomban újraéltem az egészet. Magamat hibáztatta a 7 éves énem azért mert anyám vérbefagyva üldögelt a teraszon apám pedig vedelt a Tv előtt. Daniel még kisbaba volt. Drága kisfiú, apám mindig ütötte anyámat amikor terhes volt Denivel. Utána is, mindig bántotta. Denivel sokáig anyát hibáztattuk mivel elköltözött tőlünk és otthagyott apával, aztán megértettem élhető körülményt szeretett volna biztosítani nekünk egy olyan helyen ahova az az ember nem jöhet utánunk. Most pedig újra összeházasodnak.

-Nina! Velemjössz most!-Jelentette ki Ares majd az üres termen és folyosókon keresztül az autójáig húzott.

-Állj le! Mit csinálsz??- Ültetett be az anyósülésre ő pedig mellém ült

-Vedd le a szemüveget! Most!-Emelte meg a hangját

-Nem fogom levenni!-Vágtam vissza

-Azt mondtam, hogy vedd le!-Azzal lekapta a fejemről

Láttam a csalódást a szemében...