A szerelmen is túl...|Az ablakomon át|

26.Fejezet

-Azokra a fiúkra vagyok féltékeny akik egy átverekedett éjszaka után délig aludhatnak, és 11 órakor nem egy kutyának mennek cuccokat vásárolni. De ez még a jobbik dolog. A rosszabbik, hogy egy nővel kell vásárolnom!-Nézett vissza félmosollyal

-Na ez most nagyon fájt!-Indultam előre

-Kezdődik!-Fogta meg a fejét

Amint bementünk egyből pórázakat néztem. Vettem is kettőt. Amiket persze Anton kezébe nyomtam. Továbbérve a tápoknál haboztam nagyon sokat. Majd egy kölyökkutyáknak való tápot választottam amit szintén a kezébe nyomtam. Egy lépéssel arrébb a jutifaliknál választottam 4 zacskóval. Kifejezetten olyat ami kölyköknek van. Anton keze remélem hamarosan leszakad, csak érezze a súlyát a szavainak!

-Úristen Antoooon! Nézd! Kisruhák a kutyusoknak!!!!-Nyávogtam

-Édes Istenem! Nina térj észhez!!!-Szólt rám

-Jólvan na! Rontsd el ezt is!-Néztem mérgesen

A vásárlás további része annyira nem érdekes. Vettem neki még kiságyat. Sok játékot. Tálakat. És ennyit. Fizettünk, persze Anton fizetett. És Tom már kint várt minket!

-Ennyi mindent vettetek?-Szörnyedt el a férfi

-Leszakadtak a kezeimmm!-Nyavajgott Anton

-Ne hisztizz, gyere már!

-Haza?

-Igen Tom, mostmár ideje hazamenni!-Döltem hátra az ülésben

*Otthon*

-Megjöttünk!-Futottam be mint egy kislány

-Jajj de kis szép ez a kiskutya!-Jött oda Emma

-Igen megjöttünk!-Jött be Anton is, aki alig látott ki a cuccok közül és majdnem megszakadt!

-Antonio! Átvegyem?-Jött oda Davis a két ajtós szekrény kigyúrt vadállat

-Nem kell! Most ő cipekedik! Ez a bosszú!-Nevettem

Mindenkiből kitőrt a nevetés. Ha már anyám fejét elcsavarta egy gazdag pasi legalább az alkalmazottak legyenek kedvesek.

-A szobába vidd!-Utasítottam

-Igenis Királykisasszony!-Gúnyolódott

Nagy nehezen felvitte és letette az ágyamra!

-Köszönöm! Hálás vagyok Anton!-Mondtam ki végül

-Ugyan ez semmiség!-Mosolygott

Elvarázsolt a mosolya mint mindig. Valahogy a szemei tükröztek mindent ami történt. Csak ránézel. És az íríszei egyből mesélnek helyette is.

-Öhmm...Segítsek még valamibe?-Kérdezte megzavarva ezzel a kínos csendet

-Igen!! A szekrényem tetején van egy tároló. Abba tedd bele a jutalomfalatokat, és a játékokat. Addig én leviszem a tápot és a sétálos cuccokat.

-Jó! Megoldok én mindent.-Mondta majd levette a dobozt.

Éppen indultam le a lépcsőn az utolsó lépcsőfokhoz érve. A kezem és a lábam elkezdett nehéz lenni, mintha súlyokat cipelnék. Fekete kezdett lenni minden. Végül teljes feketeségbe borult a szemem előtt minden.

Közelítettem egy nagy kapu felé de megjelent előttem valami vagy inkább valaki. Ott állt és engem várt. Ahogy közelebb értem megláttam az arcát. Azt az arcot amit nagyom régen láttam. Matthew volt az. Drága Matthew. Gyerekkori legjobb barátom aki már 3 hónapja kómában vagy egy autóbaleset miatt. Csak rám nézett. Felemás szemei csillogtak a vakító fényben. Annyit kérdezett "Te mit keresel itt?". Könnyek szöktek a szemembe, rég nem hallottam a hangját. Nem tudom mi ez a hely, és, hogy hol vagyok. De ha ő itt van, bántódásom nem eshet.

"Neked nem kéne itt lenned!" Jelentette ki nyugodt hangnemben. Matt ha te itt lennél más lenne ez az egész. Ugyan azzal a mosollyal nézett rám mint mindig. A fénnyel együtt távolodott ő is. Nyújtotta a kezét de nem értem el. Nagy levegővétel és mintha megfulladtam volna.

-Nina! Kislányom kelj fel!-Fogta meg a kezemet anya

-Anya?-Nyitottam ki lassan a szememet

-Kicsim!-Borult sírva a nyakamba

-Ninaa!-Ugrottak fel az ágyra az ikrek

-Úgy örülünk neked Nina!-Töröldette a könnyeit Harry

-Jobban vagy?-Lépett az ágy végébe Anton

-Mi történt?-Kapkodtam a fejemet össze-vissza

-Szívinfartusod volt...-Felelte Harry ismét könnyezve

-Mi? Mitől??-Kerestem a válaszokat

-Stressz miatt, nagyon sokat stresszeltél és ez így ütött ki rajtad. A szerencse, hogy a lépcső legvégén voltál nem pedig a tetején mert akkor lenne pár törésed is!-Adott választ Anton

-Ares nemsokára itt lesz!-Türte el a hajamat Anya

-Gyertek gyerekek menjünk ki! Had beszéljenek a barátjával!-Terelte ki Harry az ikreket és anyát

-Anton, jössz te is?-Nézett vissza anya

-Nem, megvárom Arest, váltani szeretnék vele pár szót!-Ült le az ágy szélére Anton