A szerelmen is túl...|Az ablakomon át|

23.Fejezet

-Ares! Soha többet semmi sem lesz köztünk! A tiéd vagyok érted? Egy ujjal nem fogok hozzámérni! Ha pedig mégis akkor egy életen át gyűlölni fogom magam!-Fogtam meg az arcát

-Hiszek neked, de fojtogatni fog ha arra gondolok, hogy veled egy házban van bármikor megtehet veled bármit!

-Ares, ennyire kurvának nézel? Miaz, hogy megtehet velem bármit? Ahhoz 2 ember kell és Daniel meg anya is ott van velünk!-Háborodtam fel

-Nem arra értettem, hogy lefeküdnél vele. Hanem, hogy bánthat, bosszúból mert kiütöttem!

-Ares kérlek, pár napot voltam vele és az alatt nagyon jól kiismertem. Nekem sose ártana még akkor sem ha ezt elmondom neki! És ha nem haragszol, várnak rám kint!-Keltem fel az ágyból

-Antonio vár rád?-Kelt fel ő is

-Simán Anton, és nem, nem ő vár kint!-Kapkodtam magamra a ruhákat

-Akkor ki?-Lépett közelebb

-Anyám faszijának az egyik embere aki hazavisz épségben! És már elmúlt hajnali 3 is, haza kéne érnem!-Fogtam meg a telefonom

-Azért még találkozunk?-Lépett még közelebb

-Szeretlek Ares!-Csókoltam meg, ami nem jelentett se igent a kérdésére se nemet.

Kilépve az ajtón, nagy levegőt vettem. Elszúrtam mindent. Lefeküdtem azzal az emberrel akivel talán nem kellett volna. Közben ott van Anton aki vár rám otthon. Remek Nina, ezt jól megcsináltad. Kilépve a szabad ég alá egyből megpillantottam azt a bizonyos autót.

-Kishölgy, szülőknek és Antonnak mit mondjak?-Kérdezte

-Szülőknek, hogy Aressal voltam, Antonnak ugyan ezt de majd én elmondom neki!-Száltam be az autóba

-Kishölgy ön tudja mit csinál, de azt nagyon okosan mert ennek nem lesz jó vége!-Felelt 3 perc néma csend után

-Tudom, és jó lenne ha valahogy tudnának segíteni...

-Mire érti Nina?-Kérdezett vissza

-Areshoz kellene hűségesnek maradnom mert nagyon szeretem, viszont Anton más, nem szabadna kettesben hagyni vele mert egyikőnk sem tud uralkodni magán!-Utaltam rá

-Értem mit szeretne, de ha nem tud hűségesnek maradni akkor ne maradjon! Abból csak önnek lesz rossz!-Mondta

-Igazad van, de most tényleg mit csináljak, van még 10 perc mire hazaérünk!

-Mik az érvek a két fél ellen és mellett?-Nézett rám egy pillanatra

-Ares nem a mostohatestvérem, anyu is úgy ahogy szereti, Anton a mostohatestvérem, anyu őt is szereti viszont kettétörnének ha vele lennék.-Vertem a fejemet a műszerfalba

-És ön melyiket szereti jobban?

-Nem tudom, Arest régebbóta ismerem, Antont meg kiismertem 3 nap alatt kb. Ares azóta is egy rejtély de nagyon szeretem. Antont is de valahogy nem ugyanolyan. Nagyon nem. Anton meg fogja érteni ha mondom neki?-Sóhajtottam nagyot

-Meg, de ezek után ha történt bármi olyan, hercegnőként fog bánni veled hiába nem őt választottad, és nem azért mert szerelmeként tekint rád, hanem, hogy a hibáit kijavítsa. Például, hogy gyenge volt és nem tudott uralkodni magán!-Magyarázta

-Értem, köszönöm ezt a beszélgetést, most igazán jól esett.-Hálálkodtam

-Nem tartozik köszönettel, bármikor bármiről szeretne beszélni én itt leszek. Most viszont készűljön fel, a neheze csak most jön.-Figyelmeztetett

-Tudom, de remélem a lehető legjobban fog sikerülni!

-Most pedig menjen ha nem akarja, hogy a szülei észrevegyék!-Utasított

-Köszönöm!-És már futottam is be a házba

Szemem előtt minden eddigi emlék szertefoszlott. Mintha lelőttek volna és éppen zuhannék várva a földetérést. Anyám és Harry valamin nagyon nevettek és kapcsolgatták a villanyt, mint a bolondok. Felsétáltam az egyik emeletre ott nyugodtan listáztam magamba, Daniel és a fiúk is békésen alszanak. Tán csak az időt akartam húzni ezzel, de elérkezett a végső pillanat. Felindultam a mi emeletünkre. Szobám felé vettem az irányt. Belépve láttam, ég a villany.

-Nina! Hol voltál?-Lépett felém Anton

-Jézusom Anton! Az arcod!-Réműltem meg az arcán lévő vérfoltoktól és sebektől