Vedd el, ami a Tiéd! -Charles Leclerc ff (Befejezett)

|Negyedik rész

Lily Wolff

2020. július 7, kedd

Nemsokára itt a Stájer nagydíj, és jelenleg a legjobb módon készül rá mindenki: pihen. Lewis itt fekszik mellettem, és beszélgetünk

-Tényleg, vasárnap mit kaptál apukádtól a csodás jelenet miatt a díjátadón? – nézte a plafont Hamilton

-Kérdőre vonta, majd rákérdezett az utána történtekről is. Miután elmondtam neki megkérdezte, hogy akkor járunk-e. Természetesen azt válaszoltam neki, hogy nem. – feleltem kérdésére

-Miért nem vagytok együtt? – nézett immáron rám

-Mert nem beszéltük meg rendesen, hogy akkor ez most mi is volt, de biztos, hogy többek vagyunk barátoknál

-Nem is beszéltetek azóta?

-Nem. De amúgy is nemsokára jön, akkor majd talán tudunk beszélni

-Értelek. Mindegy én leléptem, hívj, ha kell valami – kászálódott ki az ágyamból Lewis, azzal el is hagyta a szobámat. Fél órával utána én is elmentem, gondoltam megnézem apát, de mikor beléptem volna a liftbe, egy kéz megállított, a falnak nyomott, és erőszakosan közelített felém

-Jesszus Lando, mennyit ittál? – néztem undorodva a fiú szemeibe

-Pont eleget, hogy bátorságot kapjak megtenni ezt – súgta a fülembe, és már majdnem súrolta a szám, mikor egy hangot hallottam meg a folyosó végéről

-Lily? Te mit csinálsz? – nézett kétségbeesetten Leclerc, és mire válaszoltam volna, eltűnt.

-A francba Norris neked mindent el kell szúrnod? – löktem el magamtól, majd elkezdtem futni a szobám felé

-Annyira, de annyira hülye vagyok! – temettem arcomat tenyereimbe, és zokogni kezdtem

-Dehogy vagy az! Norris az egyik azért, mert ilyet csinált, és Leclerc, mert nem hallgatott meg – simított végig hátamon Lewis

-Annyira köszönöm, hogy ilyen gyorsan idejöttél. Imádlak! – zokogtam immáron a vállán a legjobb barátomnak

-Ez csak természetes. Nem szabad az ilyenekkel foglalkozni. Majd megbékélnek. – fúrta bele fejét a nyakamba, és úgy ültünk az ágyon

-Hozol nekem kaját, kérlek? – néztem kérlelően Hamilton szemeibe

-Természetesen. Pár perc, és itt vagyok!

Miután Lewis visszaért a kajával, megettük azt, és bekapcsoltunk egy filmet. Olyan este kilenc óra lehetett, mikor szóltam neki, hogy álmos vagyok. Neki erre a reakciója annyi volt, hogy átöltözött, befeküdt az ágyba, és miután én is bekerültem, fejemet mellkasára tette, és hajamat simogatva aludtam el.

Teltek-múltak a napok, és azon kaptam magam, hogy semmi mást nem csinálok, csak fekszem az ágyban, és sírok magamon. Végül eljöttek a szabadedzések, azokra le sem mentem, csak Lewis, meg apa (akinek utólag elmeséltem a történteket) jöttek fel, és éppen mondták el mi a helyzet. Végül eljött a nap, amire minden versenyző várt. Ma, 2020. július 11.-én, szombaton lesz megtartva a Stájer nagydíj. Csak kettő szabadedzés volt, mivel a harmadikat eltörölték a nagy esőzés miatt, de a nagydíjat megtartják. Erre az egyre rávettem magam, ezért elkészültem, és időre lementem apához a Mercedes boxába. Onnan követtük az eseményeket, én főleg kettő autót. Egy Mercedest, méghozzá Lewis Hamiltonét, és egy Ferrarit, ami Charles Leclerchez tartozott. Abban a pillanatban, ahogy rávezettem a szemem a Ferrarira, az ütközött a csapattársával, és kisodródtak.

-Leclerc, gyerünk, könyörgöm, adj életjelet – tettem össze a két kezemet, és ajkaimat egy vonallá préseltem. Mintha meghallotta volna, felmutatta kezét, így tudtuk, hogy még életben van. Miután beszállították, törtem a fejem, hogy bemenjek-e hozzá, vagy ne. Először nem akartam, mivel látni sem akart, aztán másodjára persze megváltozott a véleményem, és elkezdtem sietni a Ferrari felé – Elnézést, meg tudná mondani, hogy Leclercet merre találom? – néztem egy hölgyre kérlelően, aki először jól végigmért, (gondolom megzavarta, hogy Mercedesesként egy Ferrarist keresek) de hamar elmondta a Monacoi tartózkodási helyét. Amint beértem az öltözőjébe, megpillantottam őt, aki nekem háttal állt.

-Menj ki! – parancsolt

-Nem, kíváncsi vagyok, hogy hogy vagy – válaszoltam neki

-Azt hiszem elég érthető voltam! Menj ki! – emelte fel hangnemét

-Nem megyek ki te önfejű. Ütköztél, és azon aggódtam, meghaltál-e. Eljöttem hozzád azon túl is, hogy látni sem akarsz. Amúgy semmi okod nem volt megsértődni, mert nem én akartam, plusz még meg sem hallgattál, de tudod mit? Megyek. Ha annyira akarod, elmegyek, de akkor nem látsz viszont. – hadartam el a mondanivalómat, és a kilincsre tettem a kezem, mikor Ő hátrafordult, és megláthatta kihez is beszélt

-Lily? Te eljöttél megnézni, mi van velem? – szemei csillogtak a könnyektől

-Nagyon megsérültél? – néztem rá aggodalmas tekintettel

-Leszarom hogy vagyok, az érdekel, hogy veled mi van!

-Hát bánt, hogy nem hallgattál meg, de azt hiszem beletörődtem – vakartam meg a tarkóm, mire Charles csak közelebb jött

-Hamilton elmondott mindent. Tudom hogy nem akartad. Sajnálom, hogy nem hallgattalak meg. – lehelte ajkaimra az utolsó mondatot, majd egy hosszú csókot váltottunk – Akkor most az enyém vagy? – nevetett fel

-Eddig is a tiéd voltam! – jelentettem ki, mire párnácskáit ismét az enyémekre tapasztotta – Szeretlek! – mondta ki a bűvös szót

-Szeretlek! – mondtam ki én is