Vedd el, ami a Tiéd! -Charles Leclerc ff (Befejezett)

|Ötödik rész

Lily Wolff

2020. július 12, vasárnap

Az éjjel nagyon rosszul aludtam, és ez meg is látszódik. Muszáj volt tennem valamit, így hát elmentem a fürdőbe, kinyitottam a forró vizet adó csapot, és megvártam míg tele lesz a kád. Addig levetkőztem, a hajamat kiengedtem, és raktam fel egy arcmaszkot. Nagyban elterültem a habok között, és élveztem a forró víz nyugtató hatását, mikor kopogtak a szobám bejárati ajtaján

-Ki az? – kiáltottam a fürdőből

-Én vagyok, Lewis – kiáltott vissza

-Engedd be magad, nem tudok oda menni! – mire kimondtam, már bent is volt a hotelszobámban

-Hol vagy? – kérdezte immáron normális hangszínnel

-Fürdőszoba – válaszoltam kérdésére, majd benyitott hozzám

-Ejjha, kényelem az első nemde? - húzott maga alá egy kisszéket, és leült arra

-Dede. Még szerencse, hogy most van időm, és senki sem sürget – gondolkodtam itt még semmit sem tudva. Kopogtak. Ismét. – Megnézed ki az?

-Persze – ment ki a fürdőszobából Lewis, és próbáltam kussban maradni, hogy halljam ki az, de nem jártam sikerrel

-Leclerc jött, téged keres – kiáltozott Hamilton

-Jó mit bánom én engedd be, és gyere vissza mert kell a segítséged! – mondtam hangosabban, mire a két fiú jelent meg az ajtófélfában. – Hamilton gyere ide és segíts az isten verjen meg – néztem a fiúra – Leclerc, te meg foglalj helyet valahol – parancsoltam neki, mire ő leült a hideg járólapra, és hátát a falnak támasztotta – Oké. Fogd meg a tusfürdőt, és rakj egy kicsit a szivacsra – adtam ki az utasítást Lewisnek

-Mindegy melyiket? – nézett végig a készletemen az említett személy

-Nem, nem mindegy. A kakaóvajasat fogd magadhoz, kérlek!

-Oké, és gondolom most az jön, hogy mossam meg a hátadat.

-Pontosan. – helyeseltem, és próbáltam úgy megfordulni, hogy ne villantsak Leclercnek. Lewis látott már mindenhogy. Előtte nem vagyok szégyenlős. Miután sikerült úgy hátat fordítanom Hamiltonéknak, hogy lehetőleg semmi ne látszódjon, megéreztem a hideg szivacsot a hátamon. Lewis szépen lassan elkezdte körkörösen mozgatni, én meg előre fogtam a hajam, és becsukott szemmel élveztem. Viszont egy kérdés kavargott a fejemben, és nem sokkal később fel is tettem

-Charles, hogy hogy itt vagy amúgy? – kérdeztem

-Ja csak jöttem, hogy elviszlek reggelizni, úgyhogy megvárlak – válaszolt kérdésemre, mikor egy ismerős hangot halottam meg a hátam mögül

-Itt meg mi az isten folyik? – szólalt meg apa

-Hát mint látod fürdök – válaszoltam logikusan a kérdésre

-Az rendben van. Az is, hogy Hamilton mossa a hátad, mert 7 éve a legjobb barátod, és én is megbízom benne. De Leclerc mit keres itt?

-Hát elvitt volna reggelizni, de éppen fürdök, úgyhogy leültettem oda, és mondtam neki, hogy szépen megvár – vázoltam fel apának

-Fenomenális. Esteleg Norrist, vagy az összes többi pilótát nem akarod beinvitálni a fürdőszobádba? – hangzott el apa szájából a gúnnyal teli kérdés

-Jesszusom, 21 vagyok. Ha ennyire zavar, menj ki, és várj meg ott. Úgyis nemsokára végzek

-Jó, kint leszek – ment ki apa

-Készen van – tette le a szivacsot Lewis. Kiszállhatsz – mondta, majd leakasztotta a törölközőmet, és ahogy szépen lassan álltam fel, úgy takarta el a testem. Végül mikor a hátsó részemet teljesen eltakarta, magam köré csavaram a törölközőt, és elhagytam a fürdőt. Hatalmas gardróbom elé léptem, és elkezdtem kiválogatni a ruháimat a napra. Apa azóta elment, így csak a két fiú maradt, és ült az ágyon

-Megvan! – akasztottam le egy tetszőleges ruhát – Elfordulni! – parancsoltam, mire Leclerc szépen elfordult

-Hamilton? – nézett a fiúra

-7 éve bízom benne, és ő már látott mindenhogy, úgyhogy maradhat. – mondtam, majd szépen elkezdem öltözködni – Kész. Visszafordulhatsz Charles. Lewis, köszönöm a segítséged – nyomtam egy puszit arcára

-Mikor indul a géped Pestre? – kérdezte Hamilton

-Még semmikor. Nem jutottam még el odáig – vakartam a tarkómat, mire Leclerc előkapta a telefonját, és tárcsázott egy számot

-Szia! Nem zavarok? – beszélt a telefonba – Befér a gépre még egy személy? Igen, holnapra aktuális. Oké, rendben. Köszi! Szia! – tette le a telefont, majd tárcsázott egy másik számot, de mivel az nem vette fel, egy harmadikkal próbálkozott – Arthur! Anya hogy-hogy nem veszi fel a telefont? – kérdezte, majd kihangosította

-Nyakig ül a tésztában! Nincs szabad keze! – szólalt meg egy férfihang a vonal másik végéből

-Oda tudod neki vinni a telefont? – szólt Charles

-Természetesen! Anya, a híres fiad keres! – erre a mondatra felkuncogtam, Charles pedig akarata ellenére is elmosolyodott

-Charles drágám, kerestél – szólt bele a telefonba nyugodt hanggal édesanyja

-Igen anya, egy fontos kérdésem lenne!

-Mais c'est bon d'entendre ta voix joyeuse! De jó hallani vidám hangodat! Hallgatlak! – mondta anyukája

-Nagy baj lenne, ha jönne velem haza még valaki? – mosolygott Leclerc

-N'y a-t-il pas qu'une fille dans cette affaire? Csak nem egy lány van a dologban? – mondta egyszerre két személy

-Vous pourriez dire ça. Mondhatjuk úgy is. Akkor jöhet? – nézett csillogó szemmel

-Jöhet, mon fils. Jöhet fiam. Holnap találkozunk. Je vous aime! Szeretlek!

-je t'aime maman aussi! Én is szeretlek anya! – mondta, azzal kinyomta a telefont

-Hát Miss Wolff, ha önnek megfelel, eljöhet Mr. Leclerccel a családjához, majd onnan repülhet vele tovább Pestre. – nézett rám Charles

-Hát Mr. Leclerc, Miss Wolffnak megfelel, és köszöni szépen. – kuncogtam.

-Na jólvan szerelmes pár, én leléptem, még össze is kell pakolnom. Leclerc, vigyázz a lányra! – parancsolt rá Lewis – Szia Lily, találkozunk majd! – nyitotta ki az ajtómat

-Okés, vigyázz magadra. Szeretlek! – kiabáltam utána, mire ő visszaszaladt hozzám, és szoros ölelésbe vont

-Én is szeretlek! És nekem vigyázz magadra – engedett el, majd kiment a szobából

A nap hátralevő részében együtt reggeliztem, és vacsoráztam Charlessal, egyedül ebédelni mentem el apával. Este, miután átöltöztem, lefekvésre készen álltam, de volt vendégem is. Épp indulóban volt, mikor vékony hangon megszólaltam

-Nem maradnál itt velem éjszakára? – éreztem, hogy egy paradicsom is megirigyelné orcám színét

-De, nagyon szívesen – fordult vissza Leclerc, és kissé nehézkesen, de befeküdt mellém, kezeit átvezette derekamon, és fejét nyakamba fúrta

-Charles? – szóltam alig hallhatóan

-Igen?

-Szeretlek. – bár fejét nem láttam, de éreztem, hogy elpirosodik

-Én is szeretlek! – mondta, majd egymás karjában beléptünk az álmok világába