Vedd el, ami a Tiéd! -Charles Leclerc ff (Befejezett)

|Tizenkettedik rész

Lily Wolff

2020. július 20, hétfő

Most úgymond 'nyári szünete' van a Forma 1-nek, ami az jelenti, hogy a következő nagydíjig, ami Silverstoneban kerül megrendezésre augusztus 2.-án, úgyhogy az első szabadedzés július 31,-én lesz, mindenki azzal tölti az időt amivel akarja. Vagyis nem egészen. Ezekben a hosszabb időközökben a fiúk látástól vakulásig edzenek, szimulátoroznak, hogy a lehető legjobban teljesítsenek. De ehelyett az én eszes barátom mit csinál? Velem utazgat.

-Mikor érünk már oda? – nyafogtam, mikor megláttam egy szép tavat

-10 percen belül – mosolygott Charles, miközben a vezetésre koncentrált. Tényleg 10 percbe telt, hogy leérjünk a partra, ahol emberek ezrei mentek jobbra-balra, és jobbnál jobban kinéző italokkal hűsítették magukat. Nagyon nehezen, de találtunk parkolóhelyet, oda leálltunk, és be kell valljam, jó páran megnéztek minket, de legfőképpen az autót. Nem tagadom, ha valaki megállna Magyarország egyik legforgalmasabb helyén a nagy tömegben egy Ferarrival, és is ugyan így bámulnék. Charles kikászálódott a volán mögül, napszemüvegét feljebb tolta, majd ajtót nyitott nekem, és kisegített. Együtt indultunk a csomagtartó felé, hogy kivegyük a cuccainkat, de hirtelen egy apukába, és kisfiába ütköztünk

-Elnézést, te Charles Leclerc vagy ugye? – nézett barátomra a kisfiú – És te pedig Lily Wolff – mosolygott aranyosan

-Eltaláltad öcskös – viszonozta mosolyát Charles

-Szabad egy aláírást? – nyújtott egy képet, amin Charles és én voltunk, ahol pezsgővel locsolt, mikor dobogós lett

-Természetesen. Van valakinek egy alkoholos filc a keze ügyében? – nézett körbe, mikor kutatni kezdtem a táskámban, és mosolyogva előhúztam a keresett tárgyat – Köszönöm drágám – mondta, majd aláfirkantotta, én addig csináltam pár fotót, és nekem adta tovább a tollat és a képet, mire én is aláírtam, és visszaadtam a kisfiúnak

-Nagyon szépen köszönjük, szép napot! – köszönt el az apukája, majd otthagytak minket

-Nekünk is ilyen kisfiúnk lesz – jelentette ki Charles, mire én elengedtem egy kis kacajt

-Ha te mondod drágám – kulcsoltam ujjainkat össze, majd úgy indultunk a víz felé

Este hullaként nyitottam ki a szállodaajtót, és alig vártam, hogy lefeküdhessek aludni. Amilyen gyorsan tudtam, ledobtam a bőröndöket, és elindultam zuhanyozni. Nagyon jól esett a víz, annak ellenére, hogy egész nap a Balatonban pancsikoltunk. Ahogy végeztem, bement utánam Charles, és én addig kipakoltam a cuccainkat. Mikor ő is végzett, csak hogy legyen valami háttérzaj; bekapcsoltuk a tv-t, és bebújtunk egymás mellé

-Azzal tisztában vagyok, hogy a Balatonon vagyunk, de melyik részén? – néztem barátomra

-Bogláron. Balatonbogláron. Holnap még elmegyünk sétálni meg ilyenek, aztán megyünk a következő, és egyben utolsó úticélunkhoz. Eredetileg csak ide jöttünk volna, de olyan sok jót hallottam arról a helyről, hogy muszáj lesz megnéznünk.

-Rendben. Nem alszunk? Nem akarok reggel hulla lenni.

-De, aludjunk – simított végig arcomon, majd édes párnácskáit enyémnek nyomta jóéjt-puszi gyanánt, majd derekamat átkarolva elaludtunk.

„-Szia apa! Hazaértem – mondtam, miközben lehúztam a cipőm, és a konyhába mentem. Leraktam a táskám, és a papírokat, amik a kezemben voltak, és elindultam a nappaliba. Megláttam apát, és az amúgy is fáradt tekintetem aggódóra váltott át, majd oda ültem édesapám mellé. – Mi a baj? – néztem rá

-Nem tudom hogy mondjam el neked... - nézett lassan fel, és ennek köszönhetően megláttam kisírt szemeit – Anyád... - kezdett bele, mire nekem félelem ült ki arcomra – Elment. Itt hagyott minket. Ezt neked hagyta – nyújtott át egy borítékot, amin a nevem díszelgett. Kibontottam, és elkezdtem olvasni magamban:

„Kedves lányom!

Mielőtt bármit is mondanék, kérlek értsd meg, hogy a saját érdekedben tettem mindent. Itt kellett hagyjalak téged, és apádat, mert olyan dolgokba keveredtem bele, ami veszélybe sodorhatott volna titeket, ha veletek maradok. Nem tudom, hogy visszajövök-e még, de ha mégsem lenne így, jegyezd meg hogy nagyon szeretlek téged, és apádat is. Maradj mindig mellette, kövesd őt a futamokra, szurkolj, szedd fel az egyik helyes kis fiúcskát, és avasd be apukádat mindenbe. Tudom, nem fog tudni pótolni egy anyát, de hidd el vele megbeszélheted az élet nagy ügyeit. Engem is mindig meghallgatott.

Nagyon szeretlek téged Drágám!

-Anya ''

A végére én is hullajtottam könnyeimet, és apa ölébe kerültem, úgy sírtunk együtt

-Sajnálom - ennyit tudott csak mondani

-Én is – többre én sem voltam képes

Izzadva ültem fel az ágyon, ziháltam, éreztem, hogy a hajam az arcomhoz tapad, és könnyek szöktek a szemembe. Sőt, már utat is törtek maguknak, és a ziháláshoz, ami nem maradt abba, jött a sírás. Csak ott ültem az ágyon, és sírtam az emlék miatt, ami megmutatkozott álom formájában. Hirtelen egy kezet éreztem meg a hátamon, ami fel-le mozgott

-Shhh, itt vagyok. Ne sírj – húzott magához az a kéz, és nem sokkal későb Charles ölében ültem

-Csak 7. osztályos voltam – sírtam tovább, miközben Charles megszabadította az arcomat a sok odatapadt hajszáltól

-Elmeséled? – kérdezte, mire hüppögve elkezdtem mesélni a történetet, ami arról szólt, hogy hogyan tudtam meg azt, hogy anya nélkül kell élnem az életem jelentős részét

-Sajnálom – mondta Charles ugyan azt, amit apa csak kinyögni is alig tudott

-Én is – ismételtem azokat a szavakat amiket akkor mondtam

-Feküdjünk vissza. Gyere – húzott magához, és kisebb szipogások után mellkasa felé fordulva szorosan mellette elaludtam újra.