Vedd el, ami a Tiéd! -Charles Leclerc ff (Befejezett)

|Hatodik rész

Charles Leclerc

2020. július 13, hétfő

Reggel nyolc óra van, és Lily még mindig alszik. Nincs szívem felkelteni, hisz be kell vallanom, nagyon édesen alszik. Lassan, és óvatosan kikászálódtam az ágyból, és a fürdőszoba felé vettem az irányomat. Igyekeztem át a saját szobámba, hogy mire Lily felkel, nekem a cuccom össze legyen pakolva, de nem jártam sikerrel. Miután összepakoltam mindent a két bőröndömbe, visszamentem Lilyhez, de ő már a telefonját nyomta az ágyban

-Jó reggelt! – köszöntem neki

-Jó reggelt! – süllyesztette le maga mellé a telefont, és megdörzsölte szemeit – Merre jártál?

-Összepakoltam a cuccaimat, hogy indulásra készen legyek

-Mikor indulunk? – ült fel az ágyban, és kócos haja láttán muszáj volt mosolyra húzni a számat – Namár, senki sem kelhet úgy, hogy a haja tökéletesen áll

-Déli 12-kor indulunk – mondtam, majd behuppantam az ágyba, haját füle mögé tűrtem, és csak néztem ragyogó égkék szemeit. – Segítsek összepakolni?

-Aham! Egyedül ennyi ruhát elpakolni képtelenség! – mondta, majd lassan nekiálltunk

-Mennyi ruhád van te lány – tűrtem be az utolsó pólóját, majd összecipzároztam mindkettő bőröndöt, és felállítottam. – Elmegyünk sétálni egy utolsót?

-Persze, csak hadd fogjam össze a hajam – kérlelte, mire én leültem az ágyra, ő odaállt a tükör elé, és vagy 10 percig bénázott, amit meguntam

-Na add ide – kaptam ki a kezéből a hajgumit, és összefogtam neki tökéletesen – Látod, miket tudok? – néztem egy öntelt mosollyal

-Nem tudom hogy csináltad, de imádlak! – ölelt át, majd elkezdett kisétálni az ajtón, én pedig követtem. Miután kiértünk a liftből, ujjaink 'véletlenszerűen' összegabalyodtak, és gondolom biztonságban érezte magát, mivel megszorította a kezem, és egy gyönyörű mosolyt küldött felém. Minden jól alakult, egészen addig, amíg nem találkoztunk össze az apjával, és a két Mercedesessel, Hamiltonnal, és Bottassal. Hirtelen mind ránéztek összekulcsolt kezeinkre, és megszólalt az apja

-Bottas, perkáld csak nekünk azt a 100-ast! – nyújtotta kezét Toto, és Lewis, mire átnyújtott mindkettőjüknek egy 50 dollárost

-Nemár, ti fogadtatok ránk? – néztem rájuk felváltva

-Itt az a kérdés, hogy ki nem fogadott rátok? – nézett ránk Lewis

-Apa, Magyarországon találkozunk, elutazok egy kis időre – ölelte meg apját Lily, majd újra ráfogott a kezemre – Elmegyek a barátom szüleihez – jelentette ki, mire az apja leokézta, elbúcsúztak, és mi mentük tovább sétálni.

Miután visszaértünk a sétálásból, elmentünk kajálni, felmentünk a cuccainkért, és épphogy csak ránéztem az órára, mikor láttam, hogy ha most nem indulunk el, akkor kész vége, elkéstünk

-Hallod Lily jobb lesz sietni, mert még oda is kell érni a repülőhöz – mondtam a lánynak, aki akkor sétált ki a liftből, és adta le szobakulcsát

-Akkor siessünk! – pakolt be az autó csomagterébe, majd bepattant mellém az anyósülésre – Biztos, hogy nem gond, ha ott leszek a szüleidnél?

-Dehogy is. Megérdemlik, hogy lássák a barátnőmet! – fejét ráhajtotta vállamra

- Köszönöm – mosolyodott el, és egy puszit nyomott az arcomra

-Itt vagyunk, szállj fel a gépre, amíg lebeszélem az autómat

-Értettem kapitány – mondta, majd elindult a gép felé, s felszállt arra. Gyorsan lebeszélem, hogy hogyan kerül át Monacoba, majd aztán Pestre az autóm, és felszálltam és is a gépemre.

Az út nagyjából nyugisan telt, Lily az ölemben aludt egy picit, de nem sokat, aztán körülbelül 6 óra múlva ott voltunk a kifutópályán, és éppen a csomagokat cipeltem le, mikor megpillantottam az autómat. A csomagtartóba bepakoltam, beültünk, majd egy jó 20 perces autóút után kikapcsoltam az övet, és megszólaltam

-Megjöttünk. Üdvözöllek a Leclerc családnál, jövendőbeli Mrs. Leclerc

-Toto Wolff lánya vagyok, majdnemhogy billiárdos, de nekünk nincs ekkora házunk – ámuldozott a lány

-Akkor várj míg meglátod az én házamat – kápráztattam tovább Lilyt – Hölgyem – nyitottam neki ajtót, és amint én is betettem a küszöbön belülre a lábam, elkiáltottam magam – Megjöttem – hagyta el a számat a szó, mire az összes családtagom odafutott hozzánk

-Csá Charles – bökte ki kettő testvérem

-Drágám, hát hazajöttél! Milyen szép lány, istenkém! – hüledezett anyám

-Anya, Lily Wolff, a barátnőm, Lily, Pascale Leclerc, az édesanyám – mutattam be őket egymásnak

-Ohh jajj! La pâte y brûlera! Oda fog égni a tészta! – indult meg a konyha felé anyám

-Puis-je vous aider? Tudok segíteni valamiben? – szólalt meg Lily Franciául

-Tu parles ma langue? Beszéled a nyelvem? – néztem rá furcsán

-Kéttannyelvűben Angolt, és franciát tanultam – vigyorgott rám édes mosolyával, mire én felkaptam, lábait összekulcsolta derekam mögött, kezeit meg nyakamban pihentette – Ugye te nem akarsz így felvinni a lépcsőn? – nézett rám kuncogva

-De, meglehet – indultam el felfele a szobám fele. Mikor odaértünk, lenyomtam a kilincset, lábammal kinyitottam az ajtót, és ledobtam a nagy francia ágyamra

-Meg ne mozdulj! Veled még nem végeztem – néztem szemibe, majd vissza lementem a bőröndökért, és fel is vittem őket. Elkezdtem kipakolni azokból, és mikor sikerült, ránéztem Lilyre, aki az ágyon telefonozott ugyan abban a pozícióban, ahogy ledobtam oda. Hirtelen odaugrottam mellé, majd felé kerekedtem és erre felnevetett

-Te állat – csapott mellkasba

-Igazad van, ennek majd máshogy kell tönkre mennie – vallottam be, és értettem egyet nem ide illő gondolataimmal.

-Nagyon nem oda van az eszed – tekerte kezeit nyakam köré, majd odamutatott az ajtóba

-Ezt majd akkor mikor mi nem leszünk itthon – nevette el magát Arthur

-Nem látod, hogy épp fontos ügyeket végzek?

-Elnézést a zavarásért! Csak halkan legyetek! – csukta be a nyitva hagyott ajtót testvérem

Miután jókat ettünk, bár úgy döntöttem, mégis jobb lenne elmenni az én házamba. Összepakoltunk mindent újra, és elindultunk hozzám. Miután odaértünk, kipakoltunk, és kipakoltam a kajákat, amiket anya küldött.