A lila boszorkány

5. A jótanács

Másnap reggel egy hangos csattanásra ébredtem fel. Zúgott a fejem az előző napi dolgok miatt, hirtelen azt sem tudom hol vagyok. Felültem az ágyon, még mindig a tegnapi ruhám volt rajtam, úgyhogy lassan kikászálódtam és felfrissítettem magam a szobámhoz tartozó icipici fürdőszobában, aztán átöltöztem. Eszembe jutott az emberorvos és megborzongtam, hogy nem éreztem mekkora ereje van és hogy azzal kárt is tehetett volna bennem. Igaza van Devinnek, teljesen kijöttem a gyakorlatból. Bár sosem voltam igazán benne sem, mert mindig is nehézséget okozott megérezni teljesen a másik mágiáját, sokáig kellett behunyt szemmel összpontosítanom, de általában sikerrel jártam. Ideje lenne egy kicsit felfrissítenem a tudásomat, mert tényleg elkényelmesedtem. Nagyot kordult a hasam, lehet hogy inkább az evéssel kellene kezdenem a sort. Csettintettem a kezemmel, mire az ajtón kattant a zár, könnyedén kiléptem a folyosóra, síri csend fogadott. Egy lelket se láttam, így célirányosan lesétáltam a lépcsőn egyenesen az ebédlőbe. Senkit nem találtam ott sem. Egyszercsak Allegra, a házvezetőnő sétált be és megtorpant
- Kisasszony, óhajt valamit?
- Hol van mindenki?
- A Lámpások Éjszakájának előkészületeinél segédkezik a kisasszony édesanyja és testvérhúga, az édesapja pedig a Tanács ülésén vesz részt
- Ó, te jó ég, ez mind ma van? - grimaszoltam
- Attól tartok, igen. Óhajt esetleg reggelizni vagy azonnal az édesanyja után menne? - nézett rám félénken az idős hölgy
- Természetesen azonnal indulok én is és nem szeretném megzavarni a személyzeti munkát. - mosolyogtam. Allegra biccentett egyet és kiment az ajtón. Én a kijárat felé vettem az irányt és magamban hangosan szidkozódtam, ahogy kiléptem a ház elé. Nem hiszem el, hogy az a nyamvadt rendezvény pont ma van és azt sem hiszem el, hogy minden évben kötelező megünnepelni hogy egyszer valamikor 1500 éve úgy döntöttünk, hogy megválasztjuk az első királyt. Ahogy ezen morfondíroztam, megláttam, hogy Devin közeledik a ház felé. Megálltam és egy pár másodpercre szemügyre vettem a verőfényes napsütésben. Fekete nadrágot és fekete inget viselt, az ing ujja könyékig fel van tűrve, illetve a felső három gomb nincs rajta elől begombolva. A haja teljesen rövidre van nyírva és széles mosoly ül az arcán.
- Igyekeztem, hogy itthon találjalak!
- Hozzám jöttél? - szaladt fel a szemöldököm
- Igen. - bólintott Devin
- De miért?
- Hogy megnézzem jól vagy-e - mosolygott - Édesapád mondta, hogy még nem ébredtél fel.
- És te szerettél volna felébreszteni? - kacagtam fel
- Természetesen nem. - köszörülte meg a torkát és a cipője orrát kezdte nézni, mintha megbántottam volna
- Minden rendben?
- Persze. - nézett fel rám, de még mindig látom a szemében a csalódottságot
- Van kedved elkísérni a parkba anyáékhoz?
- Szeretnéd, hogy elkísérjelek?
- Igen, miért is ne? Úgyis meg kellene beszélnünk valamit. - mosolyogtam rá, mire intett a kezével, hogy induljunk.
- Mi lenne az? - fordult felém miközben sétáltunk
- Szöget ütött a fejembe, amit tegnap az emberkórház lépcsőfordulójában mondtál. Hogy veszélyben voltam, mert nem ismertem fel, pontosabban nem éreztem, hogy milyen erő lakozik az emberorvosban. Rendben, nem kertelek. Egyáltalán észre sem vettem, hogy közülünk való. - tördeltem a kezem, nehezemre esett bevallani a tévedésem, de úgy érzem, hogy Devinnél biztonságban van a titkom
- Őszintén szólva, engem ez rémített meg a legjobban Maddy, hogy fel sem mérted a helyzet súlyosságát. Mármint egy Anderson boszorkány súlyos következményekkel járhatott volna. - láttam ahogy a nyakizma megfeszült
- De honnan tudod ennyire biztosan, hogy Anderson boszorkány?
- Nem tudom, de az a zabolátlan erős mágia, amivel rendelkezik, erre enged következtetni.
- Értem. -sóhajtottam egyet
- Egyébként kutatómunkát fogok végezni, hogy melyik családhoz tartozik, mert ritka szemszíne volt - nézett rám
- Igen, az volt. - bólintottam
- Szóval bevallod, hogy mégis észrevetted? - vigyorgott rám ravaszkásan
- Hisz te magad mondtad, hogy a nők az ilyet szinte elsőre észreveszik - forgattam a szemem
- És látod, hogy igazam is lett, mert te is észrevetted.
- Ah, ugyan már Devin. Mégis hány boszorkával volt dolgod, hogy azt hiszed, ennyire jól ismersz minket? - csattantam fel, majd amikor másodpercekig nem jött válasz, felé fordultam. Te jó ég, fülig elpirult. Zavarba hoztam. Egy viadort zavarba hoztam. Hát ezt valahova jegyezzük fel, égessük egy papírba, hogy nyoma maradjon. Megálltam, így neki is meg kellett állnia.
- Még mindig várom a választ. - szívtam be a számat, hogy nehogy kitörjön belőlem a nevetés, de ennek ellenére őszintén kíváncsi vagyok. Óvatosan rám nézett
- Eggyel sem volt még dolgom. - szinte sütött a szégyen a hangjából. Úgy éreztem magam, mint akit leforráztak. Devin szégyelli, hogy még nem volt egy lánnyal sem, hogy még nem találta meg a Párját. Leküzdhetetlen vágyat érzek arra, hogy megöleljem. Nem sajnálatból az már egyszer igaz, de nem is tudnám megmondani, hogy akkor mégis miért. Valahogy hihetetlen számomra, hogy nem bomlanak utána a csajok, mert jó pasi, ezt csak magamnak merem persze bevallani, de akkor is az.
- Azért azt nem gondoltam, hogy ettől az információtól megnémulsz. - nevetett fel keserűen
- Ne haragudj, elkalandoztam.
- Ugyan, miért haragudnék?
- Kiprovokáltam a választ. - most én néztem a cipőmet
- Ha nem akartam volna elmondani, akkor nem mondtam volna. Ez ilyen egyszerű.
- El akartad mondani? - néztem fel rá hirtelen
- El, igen. Végülis azt mondják a fiúk a viador házban, hogy nem mindenkinek adatik meg, hogy rátaláljon a Párjára. Akinek mégis, az elköltözik és családot alapít, de a házban bármeddig lakhatunk. - magyarázta zavartan
- És te még nem találtad meg a Párod? - mosolyogtam bátorítón
- De, csak a Párom még nem tudja. - sütötte le a szemét. Hogy lakozhat egy ilyen érző lélek egy ennyire erős testben? Tegnap kettétépte volna az Andersont, ha csak egyszer is ferdén néz rám, ma meg a füle tövéig képes elpirulni, ha a nőügyeiről kérdezem.
- Hát akkor mond el neki, én azt tanácsolom! - mosolyogtam, majd újra elindultam, követett
- Azért ettől egy hangyányit bonyolultabb az ügy.
- Én nem gondolom. Biztos vagyok benne, hogy bármelyik fiatal boszorka megtisztelve érezné magát, ha egy viador udvarolna neki, pláne ha te lennél az.
- Ezt komolyan mondod, Maddy? - nézett rám hirtelen
- A legkomolyabban. - néztem rá
- Köszönöm a tanácsod. Megengedsz nekem egy meglehetősen indiszkrét kérdést?
- Az a kérdéstől függ. Tedd fel, legfeljebb nem válaszolok rá.
- Neked van udvarlód? Apád soha nem mond semmit rólatok.
- Udvarló? Nekem? - lepődtem meg a kérdésén. - Te nem tudod, hogy nekem elrendezett házasságom lesz, amint betöltöm a 23-at? - fintorodtam el
- Hogy micsoda? - szaladt fel a hangja egy oktávval
- Igen. Apám közölte, hogy talált egy számomra megfelelő herceget és ha 23 éves koromig nem találom meg a Páromat, akkor ez a fiatal boszorkány lesz az.
- De hiszen jövőre leszel 23 éves. - találta meg a hangját Devin ismét
- Igen, ezzel én is tisztában vagyok. Már beletörődtem a sorsomba, pusztán csak arra várok, hogy kiderüljön apám mégis melyik herceget szemelte ki nekem.
- Értem. - bólintott és mintha szomorúság suhant volna át az arcán.
- Ó, ott vannak anyáék - intettem vissza nekik, az egyik virágos standnál álltak. Észre sem vettem, hogy időközben megérkeztünk. Megálltam, így Devin is. - Köszönöm, hogy elkísértél!
- Igazán nincs mit, hercegnő. - hajolt meg előttem illendő módon. Megint hányingerem lett a mozdulattól. Kihúzta magát és egyenesen a szemembe nézett - Állhatok még valamiben a szolgálatára?
- Este kijössz megnézni a lámpásokat?
- Ha a vezér másképp nem dönt, akkor igen.
- Találkozunk?
- Bizonyára.
- Rendben. - bólintottam, rosszul esik ez az éles váltás a hivatalos társalgási formára, de tudom, hogy nem szabad egy szemernyi esélyt sem adnunk arra, hogy bárki is észrevegye a baráti hangnemet köztünk.
- Kellemes időtöltést kívánok és üdvözlöm a család hölgytagjait. - biccentett, majd sarkon fordult és elindult vissza azon az úton, amelyiken idekísért. Én ismételten csak álltam és néztem utána már másodjára az elmúlt 1 napban.