A lila boszorkány

23. A kertben

Másnap reggeli után ismét látogatóink érkeztek. Atlas és Devin. Kicsit furcsának érzem, hogy Atlas kísérgeti Devint, mikor gondolom a családnak, akikre vigyáz, szükségük lehet rá napközben. Hamar kiderült, hogy a vezér apához jött, el is tűntek a dolgozó szobában. Anya és Polly a szalonban maradtak, mi Devinnel tisztes távolságra ültünk a háztól és láthatatlanná tévő bűbájt mondtam magunkra, hogy el tudjunk rejtőzni a kíváncsi szemek elől. Nem a családom miatt aggódtam, mert ők már tudják, hanem a szomszédok miatt. Nem hiányzik, hogy hamarabb érjen a hír a királyhoz, mint mi magunk. Apa még tegnap este beszélt a király titkárával, holnapra kaptunk időpontot, fogad minket személyesen. Nem mondom, hogy nyugodt vagyok, de egyelőre még nem liftezik a gyomrom.
- Min gondolkodsz? - kérdezte Devin mosolyogva
- Csak azon, ami tegnap történt.
- Melyik részén?
- Atlas hogy volt ilyen engedékeny? - néztem rá
- Ezt hogy érted?
- Szinte azonnal visszaengedett, pedig erős kézzel akart távol tartani. Biztos nem véletlenül küldött át az embervilágba.
- Elmondtam neki mindent őszintén. - tette rá a kezemre a kezét - Nem akartam hazudni.
- Akkor sem értem. Azzal, hogy elmondtad az igazságot, nem történik semmi, még nyugodtan mondhatott volna nemet.
- Ez igaz. Ezen nem is gondolkodtam.
- Itt nekem valami sántít.
- De hiszen te mondtad, hogy a vezér segített megtalálni a titkot is. - megszorította a kezem
- De itt valami akkor sem oké. Nekem túl könnyűnek tűnik ez az egész, biztos nem hallgatsz el vakamit?
- Biztos. - bólintott
- És milyen volt az emberorvossal? - mosolyogtam rá, hogy váltsunk témát, mert ahogy elnézem, kényelmetlenül érintette ez a kis párbeszéd. Szerintem ő eddig nem gondolt rá, hogy apámnak és Atlasnak akár hátsó szándékai is lehetnek azzal, hogy a kelleténél sokkal megengedőbbek a kapcsolatunkat illetően.
- Nehéz. - forgatta a szemét - Most Ender van vele, ő a legidősebb viador, eleve is neki kellett volna mennie.
- Könnyen elfogadta a tényt?
- Will? - nézett rám
- Az kicsoda?
- Ja, igen. William az emberorvos neve. Nem is akarja megváltoztatni, mert egész életében így hívták.
- Hát mondjuk ez azért érthető. - mosolyogtam
- Persze. Egyébként egész ügyes, a mágiájának egy részét sikerült feloldanunk már az első napon, miután túl volt a sokkon, hogy ő valójában kicsoda.
- Aha.
- Nem nagyon érdekel ez a dolog, igaz? - mosolygott
- Nem tudom. - húztam meg a vállam
- Valami baj van?
- Nem tudom.
- Mindenre az lesz a válaszod, hogy nem tudod?
- Nem tudom. - néztem rá, majd egy pár másodperces szünet után felnevettünk. Most érzem csak igazán, hogy Devin mennyire hiányzott abban a pár napban, amíg távol volt tőlem. Akaratom ellenére is a tegnapelőtti este jutott eszembe, teljesen belepirultam, így elfordultam kicsit. A hűvös keze még mindig az enyémen pihent. Visszanéztem rá, igazából végigmértem. Szívdöglesztő. Nem tudom másképpen megfogalmazni. Az ing feszül a karján, a felső három gomb ismét nyitva van, látszik a viadortetoválás széle. A nyaka csábítóan fedetlen. Kicsit lejjebb néztem, feszült rajta a nadrág is, mindenhol. Tééényleg mindenhol. Érzem, hogy megint forrósodik a hangulatom, kiszáradt a szám és emlékeztetnem kellett magam, hogy lélegezzek. Felnéztem rá, pont amikor ő is rám emelte azt a gyönyörű türkizkék szemét.
- Tudom mire gondolsz, de azt most nem lehet. - vigyorgott
- Fogalmad sincs, mire gondolok.
- De igen, mert én is arra gondolok.
- Na jó. - teljesen elpirultam
- Majd, ha a király engedélyt adott.
- Mondjuk ennek hiánya eddig sem nagyon izgatott.
- Ez igaz. - vigyorgott
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Komolyan gondoltad, hogy elvennél feleségül?
- Igen. - mosolygott - A lehető legkomolyabban gondoltam.
- Akkor jó! - kuncogtam
- Sőt, a hátamra tetováltatom a neved!
- Dev, te nem vagy normális!
- Most miért? - nevetett fel - Szerintem egész jól nézne ki.
- Nem olyan jól, mint a lábaidon lévő tetoválások.
- Azok védelmező motívumok és rúnák, nem sima tetoválások.
- Jaj, bocsásd meg tudatlanságomat! - kaptam színpadiasan a kezem a szám elé
- Ez nem vicces. -nézett rám
- És ha összeházasodunk akkor mi lesz? Ugyanúgy viador maradsz?
- Ezen még nem gondolkodtam. - teljesen elkomorult az arca és összeráncolta a szemöldökét. Súlyos csend telepedett közénk, azt hiszem ebbe a témába jól beletrafáltam. Hogy őszinte legyek, ezen még én sem gondolkodtam, mert annyira távolinak és elérhetetlennek tűnt és még most is annak tűnik, mert sok dolog múlik azon, hogy a király mit mond. Vett egy mély levegőt, majd kifújta, szólni szeretett volna, de akkor megjelent Atlas a kertben. Körbenézett, kicsit közelebb sétált hozzánk.
- Ideje mennünk, Devin. - jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Devin felém fordult és hirtelen megcsókolt.
- Szia, Maddy. - mosolygott
- Szia, Dev. - mosolyogtam vissza, majd behunytam a szemem és mormolni kezdtem - Odor invisibilitas! Odor invisibilitas!
- Jó trükk a láthatatlan bűbáj! - szűkült össze Atlas szeme, amikor megjelentünk
- Köszönöm. - mosolyogtam, majd felálltunk és az ajtóhoz sétáltunk.
- Hercegnő. - a vezér lehajolt, Devin követte a példáját, aztán ők bementek a házba, én visszasétáltam a kertbe, mert egyedül szerettem volna gondolkodni.