A lila boszorkány

11. Majdnem gyönyör

Másnap reggel fáradtan ébredtem, miután visszamentem Pollyhoz, hajnalig beszélgettünk. Nagyon sok mindent megosztottunk egymással, de a csókomról Devinnel mélyen hallgattam. Nem lenne értelme elmondanom, hisz jövő héten megismerkedek azzal, akivel az első csókomnak el kellett volna csattannia. Még a gondolattól is kiráz a hideg. Kikászálódtam az ágyból, felöltöztem és lementem reggelizni. Polly már az asztalnál ült anyával.
- Jó reggelt! -köszöntem
- Jó reggelt! - mondták szinte egyszerre
- Apa már reggelizett? - ültem le a megszokott helyemre
- Atlas van itt, kora reggel bezárkóztak a dolgozó szobába. - mondta anya
- Itt van a Tanács többi tagja is? - vettem el egy pirítóst
- Nem. Azt hiszem, ez valamilyen magánjellegű dolog lehet.
- Értem.
- Ma is mész Devinhez? -csilingelt a húgom hangja
- Igen, azt hiszem. Miért?
- Elkísérhetlek?
- De apa neked még nem adott engedélyt. - kezdtem el vajazni a pirítósomat
- Meg akarom kérni reggeli után.
- Jó ötlet ez? - kérdezte anya - Hogy ennyien mentek oda? Hadd épüljön már fel.
- De anyaaa - vágott fancsali képet Polly
- Nem, kislányom. Te még fiatal vagy és most estél túl életed legfélelmetesebb történésén. Maddyanne kapott engedélyt apátoktól, te nem, tartsd tiszteletben. - nézett anya szigorúan Pollyra
- De ez nem fair. - morcoskodott Polly
- Sajnos sok dolog nem az ebben az életben. - haraptam bele a pirítósba
- Ezzel mondani szerettél volna valamit? - nézett anya rám is szigorúan
- Még nincs itt az ideje, szóval nem. - húztam meg a vállam
- Ne beszélj tele szájjal. - szólt rám anya
- Jó reggelt a hölgyeknek! - sétált be apa és leült a helyére
- Jó reggelt! - mondtuk szinte kórusban
- Atlas elment? - mosolygott anya
- Igen. - bólintott apa és elvett egy főtt tojást
- És miért volt itt? - kérdezte Polly
- Úgy döntöttünk, hogy már nem Devin Cole lesz a viador, aki vigyáz a családunkra. - jelentette ki a világ legtermészetesebb módján
- Hogy mi? - szinte vonyítottam
- De hát Kingsley már túl öreg, most ő fog visszajönni? - grimaszolt Polly
- Nem, Kingsley már nem jön vissza. Egyelőre még nem tudjuk, hogy ki lesz Atlas választása, de addig is Nagel fog ránk vigyázni. - vett el apa egy pirítóst
- Nagel nem a Gowdie családra vigyáz? - nézett anya apára
- De igen, viszont ideiglenesen ránk is vigyáz majd.
- És ezt hogy akarod megoldani, ha órákon belül bevezetitek azt is a Tanáccsal, hogy több viador kell és nem maradhatunk felügyelet nélkül az utcán? - néztem apára bosszúsan
- Atlas azt mondta, hogy megoldja és nekem ennyi elég volt. - nézett rám apa
- Hát persze, hogy elég. - álltam fel és elindultam az ajtó irányába
- Most hova mész Maddyanne? - szólt apa szigorúan
- Még utoljára kihasználom, hogy engedély nélkül vehetek levegőt. - hátra se néztem, hallottam, ahogy apa széke csikorog, valószínűleg felállt
- Maddyanne, azonnal állj meg. - kiáltott utánam
- Hagyd, Quinton. Engedd, hogy elmenjen. - hallottam anyámat, de akkor már az ajtón kívül voltam. Szó nélkül kisétáltam a házból is és egyenesen a viadorházba mentem. Útközben forrt a fejem a dühtől, szinte biztosra veszem, hogy apám ezt miattam csinálja, hogy még véletlenül se hiúsulhasson meg a frigy köztem és a titokzatos boszorkányherceg között. Hányingerem van ettől az egésztől. Nem értem, hogy miért kell eltávolítani Devint a család mellől, ha én férjhez megyek és saját családom lesz egy másik házban és egy másik viador fog rám vigyázni. Apámnak elment a józan esze, csak ez lehet a válasz a kérdésre. Túlságosan is sokat képzel magáról és a hatalmáról. Megfogtam a súlyos kopogtatót az ajtón és jó erősen megkocogtattam kétszer. Hamarosan nyílt is az ajtó, egy idősebb viador, Horrace nyitotta ki.
- Hercegnő. - hajolt meg - Devinhez jött?
- Igen, bemehetek?
- Természetesen. - nyitotta ki az ajtót teljesen és elállt az útból - Ismeri már a járást gondolom, a vezér említette az engedélyét és hogy itt járt tegnap.
- Igen, köszönöm. - mosolyogtam rá és egyből a lépcsők felé mentem. Kettesével vettem a fokokat, a hosszú folyosón már szinte futottam, aztán jobbra fordultam és az utolsó ajtóhoz siettem. Ott is kopogtam.
- Tessék? - hallottam Devin hangját, benyitottam és beléptem, majd megtorpantam. Az ágy szélén ült és egy fekete alsónadrágon kívül semmit nem viselt. A lélegzetem is elállt, ahogy megláttam, nemcsak a felsőteste izmos, hanem a lába is. A lábán különböző tetoválások voltak, felismertem egy- egy védelmező bűbáj motívumát, de több, mint a felét még soha életemben nem láttam. Egy gyógyító guggolt előtte és éppen a jobb vádliját kente be valamilyen levendulás krémmel, legalábbis az illata erre hasonlított.
- Ó. - nyögtem ki nagy nehezen - Jöjjek vissza később?
- Azonnal végzek, kisasszony. - bólintott a gyógyító, Devin rám mosolygott. Ma már kevésbe van a feje összetörve, de még mindig látszik a verekedés, az arcán lévő varraton is friss ragasztást lehetett látni. Nem tudok máshova nézni, egyszerűen vonzza a tekintetem. Szeretem, nem tehetek róla. A tetoválások az izmaival együtt mozognak, ahogy megfeszíti a lábait. Nem tudok másra gondolni csak a tegnapi csókunkra, arra ahogy a hűvös ajka összeért az enyémmel. Ahogy rám nehezedett, na azt szeretném ismét érezni. A gyógyító hirtelen felállt. -Végeztünk. Délután visszajövök.
- Rendben, köszönöm. - mondta Devin
- Pihenjen és ne hősködjön! - emelte fel a gyógyító a mutatóujját
- Értettem! - vigyorgott Devin, a gyógyító összepakolta a dolgait, majd elindult az ajtó felé
- Hercegnő - hajolt meg mélyen, aztán a kilincsre tette a kezét, arrébb léptem, hogy ki tudjon menni. Hangos csattanással zárta be az ajtót.
- Nem egy barátkozós típus - nevetett Devin és feltette mindkét lábát az ágyra
- Hát... tényleg nem. - néztem mereven
- És én napról napra egyre lengébb öltözetben fogadlak. Lehet holnap már meztelen leszek - pirult el miközben a takarót magára húzta. Elöntött a forróság a gondolatra, hogy meztelenül lássam.
- Nem gond. - nyögtem ki
- Végig ott fogsz állni?
- Ja... nem. - ráztam meg a fejem és besétáltam hozzá, majd leültem a fotelba.
- Reggeliztél már? Megkínálhatlak valamivel? Nemrég hozták fel a reggelimet. - mosolygott rám
- Köszönöm, de már reggeliztem. - néztem ki a nappali részbe, tényleg ott van egy tálca az asztalon mindenféle finomsággal, észre sem vettem. Persze, mert már megint Devint bámultam. A gondolatra érzem, hogy elpirulok.
- Teát, kávét? - zökkentett ki a hangja
- Hogyisne. Te vagy az, aki ápolásra szorul, nekem kellene kiszolgálnom téged. - néztem vissza rá
- Soha nem kérnék egy hercegnőtől ilyesmit. - vágott grimaszt
- Pedig én is ugyanolyan boszorka vagyok, mint a többi.
- Aha, hát persze.
- Devin! - csattantam fel
- Mi az? - mosolygott
- Nem akarom, hogy a hercegnőt lásd bennem.
- De az vagy, Maddy. Akár tetszik, akár nem. És jövő héten megismered a Párod, biztos vagyok benne, hogy nem tetszene neki, ha kiderülne, hogy mi itt kettesben vagyunk. Nem is értem, hogy a vezér ezt hogy engedte meg.
- Gondolom ismer már annyira, hogy tudja, nem fogsz megtámadni.
- Nem, megtámadni semmiképp nem foglak! - vigyorgott
- Nagyon rossz híreket fogsz kapni, én már tudom őket, de nem mondhatok egy szót sem. Majd Atlas...
- A családdal kapcsolatos? - ráncolta össze a szemöldökét, mire bólintottam - Akkor tudom. Már nem én fogok rátok vigyázni.
- Honnan tudod? - lepődtem meg
- Nem volt nehéz kitalálni azok után, amiket tegnap mondtál. Bár egyébként is csak ideiglenesen vigyáztam rátok, míg Kingsley gyengélkedik. Hivatalosan a vezérnek kellett volna helyettesítenie, de mivel apám volt a ti családotok szolgálatában a halála előtt, így engem jelölt maga helyett a feladatra. - húzta meg a vállát, megfeszült a nyaka - De ez aljas húzás még apádtól is. Pollyt is megvédtem, az életem árán is megvédtem volba. Nem várok érte cserébe semmit, kérdés nélkül csinálom, mert ez a dolgom, ehhez értek. Tegnap volt itt egyébként, mármint apád. - nézett rám - Sajnálkozott egy pár percig, de egy szóval sem említette, hogy a leváltásomra készül. Nem tudom miért hiszi azt minden Társaságbeli férfi, hogy felsőbb rendű, mint mi. Csoda, hogy olyan magasan, ahova pozícionálják magukat, még kapnak egyáltalán levegőt.
- Ezzel egyet kell értenem. - bólintottam
- Ne érts félre, nem szidni akarom az elit arisztokráciát, de már a tököm tele van az egésszel. - fújt egyet mérgesen - Mit gondol apád rólam? Soha egyetlen egyszer sem értem hozzád az emberkórházas incidensed előtt, azután is csak tegnap, mert elvesztettem a fejem. Tisztában vagyok a helyzetemmel és a helyemmel a boszorkánytársadalomban, tudom, hogy nem születtem kékvérűnek és ezen nem lehet változtatni, de annyit talán érdemlek, hogy a munkaadóm a szemembe nézzen és úgy fosszon meg a munkámtól. Bosszúból tette, ez teljesen biztos. Azt hiszi, hogy nem fogom fel te mit kockáztatsz a barátságunkkal! -  nézett rám, a türkizkék szeme teljesen kivilágosodott az idegességtől, a szoba hőmérséklete érezhetően lecsökkent, lúdbőrös lett a karom - Azt hiszi, hogy hülye vagyok és nem ismerem a szabályt, hogy melegházi boszorkány soha nem lehet hidegházi boszorkánnyal?! Rangom sincs, azt a szabályt is ismerem, hogy rangon alul nem házasodhattok. De ezek nélkül is tökéletesen tisztában lennék azal, hogy nem tudok sokat nyújtani neked, hogy nem vagyok elég jó neked.
- De az vagy. -suttogtam szinte és lehajtottam a fejem
- Maddyanne, ne légy nevetséges. - mondta hűvösen
- Szeretlek, Devin, az istenit! -kaptam fel a fejem és egyenesen a szemébe néztem. Elöntött a forróság a haragom hatására
- Nem is tudod mit beszélsz! - nézett rám jeges tekintettel
- Most mondtam el, hogy mit érzek és azt hiszed, nem tudom mit beszélek? -csattantam fel - Mégis mi bajod van neked?
- Neked mi bajod van? - kerekedett el a szeme
- Veled akarok lenni. Nem érdekel milyen áron, bármi áron. Csak veled. Nem akarok hozzámenni egy herceghez, téged akarlak minden formában, amiben csak lehetséges. - majdnem elsírtam magam, annyira ideges vagyok, felálltam a fotelból, hogy nyomatékot adjak az elhangzottaknak, mire Devin is felpattant. Szó szerint kipattant az ágyból, ahhoz képest hogy tegnapelőtt még félholtra volt verve. A takaró lecsúszott róla, ott állt tőlem nagyjából 30-40 centire egy szál fekete boxeralsóban, a lélegzetem bent rekedt teljesen.
-Ezt komolyan mondtad, Maddy? - nézett rám még mindig jeges tekintettel
- Ezt komolyan mondtam. - néztem fel rá, már el is felejtettem, hogy ennyire magas. Egy hirtelen mozdulattal közelebb lépett, két kezébe fogta az arcomat és megcsókolt. Jól esett ez a hűvös érzés, a keze alatt apró sercegéseket lehetett hallani, ahogy a dühtől felforrósodott bőröm lehűl Devin jéghideg érintése alatt. Elindult a keze lejjebb, de egy pillanatra sem hagyta abba a csókot. Nagyon jó érzés, ahogy hűti a testem. Már a derekamon érzem a kezét, egyre jobban húz magához, léptem egy kicsit felé, ekkor éreztem valami keményet. Egy pillanatra ismét elakadt a lélegzetem és minden izmom megfeszült, Devin kíván engem. Ekkor abbahagyta a csókot és hátrébb húzodott.
- Mi a baj? - nézett rám, már ismét türkizkék volt a szemszíne
- Nincs semmi. - próbáltam egy mosolyt magamra erőltetni
- De valami biztos van, mert még mindig feszengve állsz itt - ráncolta össze a szemöldökét
- Te kívánsz engem? - kérdeztem félve, Devin pislogott hármat mielőtt megszólalt volna
- Igen. Ez a baj, ugye? - lépett kettőt hátra és leült az ágy szélére, majd a szőnyeget kezdte tanulmányozni- Te nyilvánvalóan nem érzed ugyanazt. Megértem, tényleg. Bocsánatot kérek az előbbiért és megígérem, hogy soha senkinek nem fogom elárulni.
- Te tiszta hülye vagy! - nevettem fel és nemes egyszerűséggel az ölébe ültem, a két lábam összekulcsoltam a háta mögött, a kezemet pedig a nyaka két oldalára tettem
- Szóval? - kérdezte zavartan
- Szóval csak az van, hogy megrémültem a saját érzéseimtől, nem a tiédtől. - nyomtam a homlokom az ő hűvös homlokához, aztán ismét csókolózni kezdtünk, végül Devin már a hátán feküdt, én a két kezemmel támaszkodtam az ágyon mellette, mintha fekvőtámaszoznék. Egy hangos kopogás józanított ki minket. Egyszerre néztünk az ajtó felé, Devin megköszörülte a torkát és megszólalt.
- Tessék?
- Atlas vagyok, bemehetek? - hallottuk kintről, elkerekedett szemmel összenéztünk, majd a másodperc töredék része alatt lemásztam, megigazítottam magam és leültem a fotelba, Devin magára rántotta a takarót, nyakig felhúzta.
- Természetesen. - szólalt meg, az ajtó kinyílt és bejött a viadorvezér gyakorló egyenruhában
- Ó, elnézést kérek. - hajolt meg az irányomba - Nem tudtam, hogy a kisasszony itt van látogatóban.
- Horrace engedett be. - mosolyogtam
- Értem. - nézett rám, aztán Devinre gyanakvó tekintettel
- A gyógyító nem olyan régen ment el. - magyarázkodott Devin
- Á, igen? - szűkült össze a szeme a vezérnek.
- Minek köszönhetem a látogatásod? - próbálta Devin terelni a témát
- Valamit meg kellene beszélnünk... négyszemközt. - nézett Atlas rám
- Én már úgyis indulni készültem. - álltam fel
- Remek. - mosolygott Atlas
- Holnap meglátogatlak még egyszer. - fordultam Devin felé
- Köszönöm, hercegnő - hajtotta meg a fejét, elindultam az ajtó irányába
- Az édesapja említette már az új szabályt? - állta el az utam Atlas
- Igen, említette. - vágtam grimaszt
- Ma éjjel lép érvénybe, kérem ennek tudatában intézze a látogatását. - hajolt meg, bár szerintem nem a tisztelet jeleként
- Rendben, és ha most megbocsátotok... - böktem a fejemmel az ajtó irányába
- Ó, hogyne. - lépett arrébb Atlas és kinyitotta előttem az ajtót - Szép napot kívánunk!
- Viszont kívánom. - mosolyogtam a vezérre, majd visszapillantottam Devinre, aki kacsintott egyet. Szélesen elvigyorodtam és kiléptem a folyosóra. Az ajtó hatalmas csattanással záródott be, van egy olyan érzésem, hogy Devin most kapni fog a fejére. Elindultam haza, a bejáratnál még odaintettem Horrace-nak, aztán kisétáltam a napfényre. Jól esett, ahogy a szélben meglebbent a hajam és kicsit hűtötte a testem. Ha nem zavar meg minket a vezér, akkor vajon most éppen mi történne? Elképzeltem, ahogy a csóknak folytatása lesz és már mindketten meztelenek vagyunk. Majdnem orra estem. Zihálni kezdtem az ijedtségtől és gyorsan körbenéztem. Senki nem látta. Te jó ég, koncentrálnom kell, mert ha így haladok, még kárt teszek magamban. Szándékosan másra gondoltam, míg haza nem értem.